Bűn- és baleset-megelőzés Gyenesdiáson

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Zsaru Magazin

Idén nyáron harmadik alkalommal indította útjára digitális egészségügyi szűrőközpontját a Magyar Egészségügyi Menedzsment Társaság. Az Egészségpart rendezvénysorozat idei utolsó állomásán, Gyenesdiáson a Keszthelyi Rendőrkapitányság munkatársai is jelen voltak.

Az Egészségpart célja, hogy a helyi lakosok és a Balaton mellett nyaralók számára szűréseket biztosítson, valamint interaktív programokkal támogassa az egészségtudatos életmódot. Az idei utolsó helyszínre, Gyenesdiásra a Keszthelyi Rendőrkapitányság bűn- és baleset-megelőzési munkatársai is több programmal érkeztek.

– Szeretjük az ilyen programokat, mivel nagyon sokan látogatnak ki, hogy ingyen igénybe vehessék a szűréseket – mondja Lakics Andrea őrnagy, a Keszthelyi Rendőrkapitányság bűnügyi osztályának kiemelt bűnmegelőzési főelőadója. – Ahogy pedig sétálnak, látják a pavilonunkat, odajönnek, érdeklődnek. A Police Caféhoz hasonlóan kávéval kínáljuk meg őket. Egy kávé mellett pedig aztán mód nyílik arra, hogy beszélgessünk, szórólapokat adjunk az érdeklődőknek, és felhívjuk a figyelmet, hogy mire kell ügyelni.

Lehetőség volt BikeSafe-regisztrációra is, Gyenesdiáson is sokan érkeztek a strandra kerékpárral. Ennek a programnak az a lényege, hogy ha esetleg ellopnak egy biciklit, és később a rendőrség megtalálja, akkor a körözésnél rendelkezésre áll az alvázszám és kép a kerékpárról, így ezt is csatolni tudják, és azonosítani lehet a tulajdonost. Emellett kerékpáros védőfelszereléseket is mutattak az érdeklődőknek.

– A hozzánk látogatók KRESZ-tesztet is kitölthetnek – erről már Dongó Norbert főtörzsőrmester, a Keszthelyi Rendőrkapitányság közlekedési osztályának baleset-megelőzési előadója tájékoztatott. – Amikor végeztek, megnézzük, hogy melyik válasz volt helyes, és meg is beszélhetjük, hogy egy kérdésnél miért az a jó válasz.

A kitelepülés ideje alatt szórólapokat, prospektusokat is adnak az érdeklődőknek. A telefonos, az online csalásokra is felhívják a figyelmet, melyekről nem lehet eleget beszélni. Vannak kifejezetten időseknek szóló szórólapok is.

– Elmondjuk az idősebb érdeklődőknek, hogy ne legyenek naivak, és felhívjuk a figyelmet az unokázós csalókra is – magyarázza a kiemelt bűnmegelőzési főelőadó. – A lakásba engedéssel kapcsolatban is készült egy matricánk „Soha ne engedjen be idegent!” szöveggel. Meg szoktuk kérni az unokákat, hogy vigyék haza magukkal, adják oda a nagyszüleiknek, és mondják el, hogy mire is kell figyelniük. Reményeink szerint egy kisunokától könnyebben megfogadnak egy ilyen tanácsot, mint mástól.

A gyerekeknek is készültek programmal a zsaruk. Míg a szülők részt vettek a szűréseken, addig a kisebbek a rendőrségi sátornál rajzolhattak, szivacskockákból képeket rakhattak ki, mágneses bábut öltöztethettek föl rendőrnek. Természetesen ajándékot is kaptak, például „112” feliratú szilikon karkötőt, és közben el lehetett mondani a gyerekeknek, hogy miért is fontos ez a hívószám, és mire szolgál.

MÁTYÁSI GYÖRGY

FOTÓ: FÜLÖP MÁTÉ

<< Vissza az előző oldalra