Büntetőpontból, de gombócból is nagyon sok: 64

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Zsaru Magazin

Pár perc alatt 64 büntetőpontot gyűjtött egy 28 éves budapesti férfi. Nem állt meg a rendőri jelzésre, menekülőre fogta, közben pedig számos szabálytalanságot követett el. Ezzel azonban még a közelébe sem került annak a férfinak, aki három éve 93 büntetőpontot szabálytalankodott össze hat perc alatt.

November 11-én éjszaka egy férfi nem állt meg Zuglóban, a Vezér utcában az őt igazoltatni akaró rendőröknek, inkább menekülőre fogta. Hogy mennyire volt jó döntés ez, az nem sokkal később kiderült. Miután egy mélygarázsba lehajtva úgy gondolta, sikerült az akciója, gyalog távozott, azonban a zsaruk felismerték. Ráadásul a férfi alkoholt fogyasztott, mielőtt volán mögé ült volna. Emellett öt éve lejárt a jogosítványa. „Természetes velejárója” a menekülésnek, hogy ilyenkor a KRESZ-re fittyet hány a sofőr, így áthajtott piros lámpákon, nem nagyon foglalkozott a stoptáblákkal sem, nyilván történt gyorshajtás is, hiszen valahogy le kellett volna ráznia a rendőröket. Összeszámolva a szabálytalanságokat, kijött egy 520 ezer forintos közigazgatási bírság, valamint 64 büntetőpont. Emellett még szabálysértési eljárás is indul vele szemben, az öt éve lejárt jogosítványát pedig bevonták. Bár elképesztő, amit művelt a sofőr, mégis a közelébe sem ért annak a három évvel ezelőtt menekülő férfinak, aki 2020 júliusában egy Nissan terepjáróval próbált elmenekülni a rendőrök elől.

Mindössze hat percre volt szüksége ahhoz, hogy egy aránylag hosszú utat megtegyen a budapesti éjszakában. Végül a Lánchíd pesti hídfőjénél állították meg a zsaruk, akiknek a fedélzeti kamerája 11 közigazgatási szabálysértést rögzített. A 34 éves férfi áthajtott kilenc piros lámpán, figyelmen kívül hagyott két „behajtani tilos!” táblát, nem állt meg a rendőri jelzésre, háromszor a szembejövők sávjában, ugyanannyiszor a buszsávban haladt, kétszer átlépte a záróvonalat. A menekülést azzal magyarázta, nem gondolta volna, hogy a rendőrök utána fognak menni. Összesen 93 büntetőpontot gyűjtött össze, amiért ötször is bevonhatták volna a jogosítványát.

Hogy mi értelme volt az egésznek, azt józan ésszel nehéz felfogni. Miért gondolta a sofőr, hogy nem lesz következménye, ha megpróbál meglépni a rendőrök elől? Mert ha már ahhoz volt bátorsága, hogy alkoholfogyasztás után beüljön az autóba és vezessen, akkor ahhoz is elég lehetett volna, hogy megálljon. Igaz, ha egyből megáll a rendőri jelzésre, akkor nem kerül be a hírekbe. Így meg kapott öt perc hírnevet, bár nem volt olcsó mulatság. Abban pedig csak reménykedhetünk, hogy a mostani akció után nem tör a későbbiekben csúcsdöntésre, hogy túlszárnyalja a nem túl dicsőséges rekordot, a 93 büntetőpontot.

M. GY.

gyors

 

<< Vissza az előző oldalra