Egy éve vizsgálják a kőszárhegyi drámát

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Zsaru Magazin

Egy idős áldozat vallomása nyomán tíz hónapja kezdődött nyomozás a Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság vizsgálati osztályán, ami még tart, de nemrég rács mögé került az otthontalan embereket kizsákmányoló, kőszárhegyi család három tagja, és az emlékezetes rajtaütés után jelentkezett a drámai bűnügy koronatanúja.

A lelki rész bonyolult, a jogi egyszerű: az emberkereskedelem pszichológiailag gyenge, sérült emberek szándékos kizsákmányolása személyes haszonszerzés céljából. A lelki rész összetettsége miatt nehéz az elkövetők leleplezése, de az is tény, hogy szinte minden „rabszolgatelepen” él olyan áldozat, aki nem tűr tovább, elmenekül, és bemegy a rendőrségre. A kőszárhegyi család esetében is ez történt, de a zsarukat meglepte a sértettek, azaz a zsákmányolt lelkek száma.

– Az adatgyűjtés alapján arra készültünk, hogy az ügyben érintett két kőszárhegyi ingatlannál 8-10 áldozatot találunk, ami azért is nehezítette az előkészítést, mert emiatt tíz kihallgatót és ugyanennyi helyiséget kellett intéznünk. Emiatt a Székesfehérvári Rendőrkapitányságtól és azon keresztül a Polgárdi Rendőrőrstől is segítséget kértünk és kaptunk. Ennél is több segítség kellett, mert a helyszínen 19 áldozatot és három feltételezett elkövetőt találtunk. Utóbbiak egy család tagjai, úgymint egy 46 éves férfi, egy 45 éves nő és a 27 éves fiuk – idézte fel Polányi János őrnagy, vizsgálati osztályvezető-helyettes az október 25-ei rajtaütést, amelyet a mélységi ellenőrzési és közterületi támogató alosztály munkatársaival végeztek. – Filmbe illő jelenet volt, mert két személyautó és egy kisbusz állt az egyik ház előtt, amikor kora hajnalban több irányból odaérkeztünk, és éppen akkor szálltak be a járművekbe. Az azonnali kihallgatások szervezése és lebonyolítása óriási kihívást jelentett, de megoldottuk.

Kőszárhegy

Az áldozatok többsége próbált semlegesen nyilatkozni.

– Mind a 19-en meg voltak illetődve. Az egzisztenciális kiszolgáltatottság beszélt belőlük. Nem akartak terhelő vallomást tenni a nekik hajlékot, költőpénzt, ételt, italt és cigarettát adó család tagjaira, de úgy a 80 százalékuk olyan tényszerűen fogalmazott, amiből kirajzolódott az emberkereskedelem és a kényszermunka mintázata – folytatta az őrnagy. Utalt arra, hogy a két kőszárhegyi ingatlan hátsó, elkerített részén nyolc sufniban, illetve egy leharcolt lakókocsiban, szivacsokon alvó emberek átlagban napi három étkezést, egy liter bort, 14 szál cigarettát, továbbá heti 10-15 ezer forintot kaptak. – A régebbieknek fizettek 15 ezret, az „újoncok” 10 ezret kaptak, amit szinte mindannyian élelemre költöttek, pedig elvileg napi három étkezés járt nekik. Elsősorban forgalomból kivont gépjárműveket daraboltak, de idénymunkákat is végeztettek velük, és nemcsak a fizetésük nagy részére, hanem az érintettek esetében nyugdíjaikra is rátették a kezüket. Sőt, a legidősebb áldozat nyugdíjából fizették annak a háznak a törlesztőrészletét, amelyben laktak.

Kőszárhegy

Ez a legidősebb áldozat indította be a nyomozást.

– Egy évvel ezelőtt jött be a Székesfehérvári Rendőrkapitányságra, és ahhoz kért segítséget, hogy az okmányait visszakaphassa – vette át a szót dr. Vagyon Máté rendvédelmi alkalmazott, bűnügyi szakügyintéző. – Egy járőr ment el vele az általa megjelölt kőszárhegyi ingatlanhoz, és a rendőr kérésére ott elő is adták a férfi papírjait, de az ügy körülményei miatt a bűnügyi osztály kezdeményezte az előkészítő eljárást, ami márciusban, a nyomozás elrendelésekor került át a vizsgálati osztályra. Engem bíztak meg vele, és a legidősebb áldozat vallomása alapot adott annak feltételezésére, hogy ebben és egy másik, közelben lévő kőszárhegyi ingatlanban hajléknélkülieket kizsákmányolnak. Az idős férfi elmondta, korábban kétszer is elmenekült onnan, bár nem zárták be. Székesfehérvári hajléktalanszállóra költözött, de a család tagjai megtalálták, és „hazavitték”, mert valóban oda jelentették be. A legdöbbenetesebb mégis az volt, amikor elmesélte, hogy 1995-től szolgálja a családot! Ez még Szabadbattyánban történt, ahol az említett 45 éves nő szülei húztak hasznot belőle, és ez a nő úgy alapított családot Kőszárhegyen, hogy az elszállásolt munkásuk nyugdíja fedezte az ingatlan törlesztőrészletét. Erre a vizsgálat során derült fény, a férfinak nem volt róla tudomása, bár tavaly már kezdett lecsapódni benne, mennyire kiszipolyozták. De nem abból lett elege, hogy mindössze havi 60 ezer forint volt a költőpénze, hanem abból, hogy cselédként viszonyultak hozzá. Amikor egy tavaly novemberi estén újfent azzal bízták meg, hogy a fürdőt készítse elő, elege lett. „Engem többé nem fognak ugráltatni!” Ezt mondta. Amikor nemrég beszéltem vele, és elújságoltam neki, hogy a bíróság elrendelte a három családtag letartóztatását, egyszerre örült és könnyezett.

Kőszárhegy

A jogi végzettségű bűnügyi szakügyintéző alapos munkát végzett.

– Először a feltételezett elkövetőket, azaz a kőszárhegyi S. család tagjait vettem górcső alá. A hulladékgazdálkodási rend megsértése miatt két eljárás volt folyamatban velük szemben, a vagyoni háttérnyomozás pedig kiderítette, nincs jövedelmük, életkörülményeik viszont arról árulkodtak, hogy jó módban élnek. A lakcímnyilvántartási adatok alapján tíz olyan embert jelentettek be két kőszárhegyi ingatlanjukba, akiknek különbözött a családneve. Ellenőriztem, hogy róluk van-e arra utaló adat a rendőrség adatbázisában, hogy bejelentésüket megelőzően hajléktalan-életmódot folytattak, és találtam ilyen információkat. A bekért egészségügyi adatok is azt igazolták, hogy alternatív munkásszállót üzemeltetnek, de arra is fény derült, hogy ez a tíz ember az elmúlt 5-6 évben 275, forgalomból kivont gépjárművet vásárolt. Alig hittem a szememnek, hogy több mint tíz kocsi volt egy olyan sértett nevén, aki testi fogyatékkal él, hiányzik az egyik lába, és jogosítvánnyal sem rendelkezik.

Kőszárhegy

Október 27-én adott ki a rendőrség közleményt a rajtaütésről.

– Másnap jelentkezett egy fiatalember, aki egy internetes lapban olvasta a közleményt; ennek adataiból felismerte egykori kizsákmányolóit, és terhelő vallomást tett rájuk. Úgy is mondhatnám, hogy a koronatanúnk besétált – újságolta Polányi János. – Ez a férfi drámai történetet mesélt. Hét évvel ezelőtt két hónapon belül vesztette el minden hozzátartozóját. Édesapja után halt meg az édesanyja, majd pedig a nagymamája. Fiatal felnőttként teljesen magára maradt, azt sem tudta, miből fizesse a ház törlesztőrészletét, mert munkája nem volt. Ezt a szabadbattyáni ingatlant eladta, és a pénzből házat vett Kőszárhegyen. Közben egy autó adásvétele kapcsán ismerkedett meg az S. családdal, amelynek tagjai rögtön felismerték, hogy ezt a lelkileg megzuhant embert behálózhatják, ami odáig fajult, hogy a fiatalember kőszárhegyi házát kisajátították. Ennek az ingatlannak a területén rendezték be az autóbontót, és ott is voltak emberhez nem méltó szállások.

Dr. Vagyon Máté és Polányi János őrnagy
Dr. Vagyon Máté és Polányi János őrnagy

A vizsgálók és a nyomozók eddig 22 áldozatot azonosítottak, 21 férfit és egy nőt.

– Ők arról is beszámoltak, hogy a család tagjai olyan jó módban éltek, hogy több napon át tartó, 40-50 fős ünnepségeket rendeztek – mondta az őrnagy, és kifejtette, az S. család letartóztatásban lévő mindhárom tagja panaszt tett a több ember sérelmére elkövetett emberkereskedelem és kényszermunka bűntett megalapozott gyanúja ellen. – Nem értik, mi a probléma azzal, hogy szállást, ellátást és munkát adtak kilátástalan helyzetbe került embereknek. De ennek az ügynek nem ez a legnagyobb abszurduma, hanem az, hogy az áldozatok jelentős része visszaköltözött kizsákmányolásának helyszínére. Ehhez joguk van, mint ahogy ahhoz is, hogy ne fogadják el a hajléktalanszállók szabályait, de jó tudni, hogy akad köztük olyan, aki át tud lépni az árnyékán és a rendőrség küszöbén.

SZ. Z. J.

FOTÓ: SZABÓ GABRIELLA, RENDŐRSÉG

<< Vissza az előző oldalra