Egy sorozat vége

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
ORFK Kommunikációs Szolgálat

Négy férfit és egy nőt fogtak el a debreceni nyomozók szeptember 10-én. Húsz betöréses lopással gyanúsítják őket.

A kapitányságon akciót szerveztek a gyanúsítottak elfogására, akik a zsaruk adatai szerint húsz betörést követtek el a hajdúsági megyeszékhelyen. Többnyire zárfésűvel nyitották ki a lakásokat, könnyen mozdítható értékekre utaztak. A készpénzt és az arany ékszereket részesítették előnyben, de elektronikai, informatikai cikkeket és márkás karórákat is elvittek. Volt, ahonnan 2,5, máshonnan 4 millió forint készpénzt loptak el. Két helyen megzavarták őket, onnan zsákmány nélkül távoztak.

– Az elfogásban több mint 40 kolléga vett részt, a bűnügyi osztály szinte teljes állománya, sőt a rendészeti osztály tagjai is – magyarázza Nagy István hadnagy, a Debreceni Rendőrkapitányság bűnügyi osztály betörési alosztályának vezetője. – Három férfit és egy nőt fogtunk el szeptember 10-én kora délután Debrecenben, a Nagy Lajos király téren: az egerbocsi Csaba B. (40) ukrán állampolgárt, a budapesti G. Sándort (24), a fóti K. Istvánt (34) és feleségét, a budapesti K. Kornélia Sárát (20). Csaba B. menekülni próbált, sikertelenül, közben eldobott több zárfésűt. A kvartettet előállítottuk  a kapitányságra, majd őrizetbe vettük őket. A három férfi – büntetett előéletűek – megtagadta a vallomástételt. A budapesti K. Kornélia Sára viszont mindent elmondott, amit tudott. Ötödik társukat, a nagykanizsai K. Jenőt (32) aznap Őrbottyánban, tartózkodási helyén fogtuk el. A korábban már emberölés miatt is elítélt férfi lakásában két éleslőfegyvert, rendőrségi váll-lapokat, jelvényeket találtunk.

Nagy István hadnagy

 

A gyanúsítottak húsz debreceni bűncselekménye ismert. Üzletszerűen, nagyobb értékre, dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntette és más bűncselekmények elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folyik ellenük eljárás, K. Jenőnek lőfegyverrel és lőszerrel visszaélés miatt is felelnie kell. Szeptember 12-én a bíróság elrendelte a négy férfi előzetes letartóztatását, a nő szabadlábon védekezik.

– Kaptunk jelzéseket, hogy máshol is tevékenykedtek – folytatja a hadnagy. – Budapesten, Kecskeméten, Miskolcon, Nyíregyházán szinte biztosan jártak, erre utaló információinkat K. Kornélia Sára megerősítette. A nő elmondta, férje agresszív, többször megverte, az orrcsontját is eltörte.

A zsarukat nem zavarja a gyanúsítottak hallgatagsága, bőven van bizonyítékuk. Az egyes bűncselekmények helyszínén és a gyanúsítottak nagy értékű gépkocsijában számos nyomot kutattak fel és rögzítettek a bűnügyi technikusok.

– A folytatólagos kihallgatások mellett szakértőket vonunk be az eljárásba. Ha a tevékenységüket átfogóan feltárjuk, további bűncselekmények  elkövetését is a terhükre róhat-juk – véli az alosztályvezető. 

Takáts László

Fotó és repró: Szabó László

<< Vissza az előző oldalra