Egymilliárd dolláros fogás

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Zsaru Magazin

Amerika bűnügyi történetének legnagyobb hamisítvány-lefoglalásáról számolt be New York ügyészsége. November 15-én összesen 219 ezer luxustermék másolatára bukkantak egy manhattani raktárban.

A Belbiztonsági Nyomozó Iroda (Homeland Security Investigations, HSI) munkatársai rajtaütést hajtottak végre egy manhattani raktárépületben New York rendőrségének kommandósaival, ahol 219 ezer luxusmárkájúnak tetsző, de valójában hamisított táskát, tárcát, ruhaneműt, cipőt és különféle kiegészítőket foglaltak le. Az ügyészség közlése szerint az Egyesült Államok területén ez volt minden idők legnagyobb ilyen fogása, de az is kiderült, hogy a töménytelen mennyiségű utánzat eredetivel megegyező értéke meghaladja az egymilliárd dollárt, azaz a 347 milliárd forintot, ami feketepiaci értéken számítva ennél nagyságrendekkel kevesebb, de a törvény nem ad lehetőséget alkudozásra.

Egyelőre két New York-i férfi, Adama Sow (38) és Abdullah Jalloh (48) került őrizetbe, akiket egyenként 10 év börtön fenyeget, és azt is nyilvánosságra hozták, hogy egy környékbeli raktárban is razziáztak, de erről nem adtak ki információt. „Ez a minden korábbinál nagyobb fogás jól példázza eltökéltségünket, és társszervekkel való együttműködésünk hatékonyságát” – fogalmazott Ivan Arvelo, az HSI különleges ügynöke.

SZ. Z. J.

FOTÓ: AMERIKAI ÜGYÉSZSÉG

egymillió

 

<< Vissza az előző oldalra