Elkezdődött a Biztonság Hete

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Zsaru Magazin

A rendezvénysorozatot idén már hetedszer szervezi meg az Országos Rendőr-főkapitányság Országos Balesetmegelőzési Bizottsága (ORFK-OBB) a Magyar Biztosítók Szövetségével (Mabisz). A baleset-megelőzési témájú rendezvényeken a programsorozat kapcsán már több ezer gyermek vett részt.

Az együttműködők szeptember 18–23. között már hetedszer rendezik meg a Biztonság Hetét. A rendezvénysorozatot a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen (NKE) nyitották meg, majd minden megyében iskolai programok, családi napok, baleset-megelőzési bemutatók zajlanak.

– A gyerekek biztonsága a legfontosabb – jelentette ki Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára a megnyitón. – Az esemény széles körű összefogásban valósul meg. Mások mellett a rendőrség, a tűzoltóság, a mentők, a vöröskereszt és a Mabisz vesz részt a szervezésben. Az elmúlt hét évben 75 ezer diák vett részt a rendezvénysorozaton, és több mint 3,5 millióan tekintették meg az ezzel kapcsolatos felvételeket a legnagyobb videómegosztó portálon.

– Magyarországon évente 14-15 ezer személyi sérüléses baleset történik, amelyekben 1000-1500 gyerek sérül meg sokszor amiatt, hogy nem használják a biztonsági övet, vagy nem megfelelő gyerekülésbe ültetik a kicsiket, illetve a szülők saját magukat sem kötik be, így rossz példát mutatnak – ezt már Óberling József ezredes, az ORFK-OBB ügyvezető elnöke mondta. – Ezért tartjuk ezen a héten a Safety Dayst is, amelynek részeként szerdán egész nap épp a passzív biztonsági eszközök, azaz a biztonsági öv és a gyerekülés használatát fogják kiemelten ellenőrizni a kollégák.

– A Biztonság Hete határokon túlnyúló kezdeményezéssé vált, mert Ausztriában, Szlovéniában és Bulgáriában is tartanak a magyarhoz hasonló rendezvényt, amelyen játékos formában próbálják megszólítani a gyerekeket – emelte ki Erdős Mihály, a Mabisz elnöke. – A 2017-ben indult rendezvényhez mostanra több mint húsz társadalmi szervezet kapcsolódott.

– Magyarországon évente körülbelül 7 ezer lakástűz keletkezik, ezért a megelőzésre helyezzük a hangsúlyt a rendezvényen – tette hozzá Fülep László tűzoltó ezredes, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság országos tűzoltósági főfelügyelője.

– Az idei Biztonság Hetének kiemelt témája a gyalogos-átkelőhelyek használata – hangsúlyozta Christián László dandártábornok, az NKE oktatási rektorhelyettese. – A legtöbb baleset tudatos magatartással, kis odafigyeléssel elkerülhető lenne. A campuson több mint 2 ezer egyenruhás tanul, így ennél biztonságosabb helyszínt nem is választhattak volna a szervezők a nyitórendezvényre.

A tematikus hét záróeseménye a zsámbéki Driving Campen lesz szeptember 23-án a NIT Hungary 5 tengelyen – biztos kézzel elnevezésű versennyel és családi nappal együttműködve.

Az idei eseményen a résztvevők külön is fel szeretnék hívni a figyelmet a szabályos közlekedésre a kijelölt gyalogos-átkelőhelyen, a KRESZ előírásaira és a balesetekre, ezek megelőzésére. Nem lehet eléggé hangsúlyozni a gyermekek és a felnőttek érdekében is ennek fontosságát.

Idén a Mabisz és az ORFK-OBB a Biztonság Hete középpontjába a zebrák és a biztonsági öv használatát állította. A programokhoz az évek során több tucat partnerszervezet csatlakozott, hogy a baleset-megelőzés mellett a legszélesebb értelemben hívják fel a figyelmet többek között az élelmiszer-biztonságra, a biztonságos hulladékkezelésre, az erdőtüzek megelőzésére, az árvizek elleni védekezésre, a vagyonbiztonságra vagy éppen a munkahelyi balesetek megelőzésére. Mindezt jól jelképezi a partnerek sokszínűsége: többek között a Magyar Autóklub, a Magyar Közút Nonprofit Zrt., a KTI Közlekedéstudományi Intézet Nonprofit Kft., a rendőrség, a katasztrófavédelem, a Magyar Vöröskereszt, a HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. fogott össze.

MÁTYÁSI GYÖRGY

FOTÓ: FÜLÖP MÁTÉ

<< Vissza az előző oldalra