Eltűntek nyomában

– Ha valaki rendszeresen nézi a police.hu oldalt az interneten, azt láthatja, hogy naponta tűnnek el emberek, olykor többen is. Ez azért elég dermesztő.

– Látszólag az, de az eltűntek több mint kilencven százaléka intézeti szökött. Közülük sokan többször is megszöknek, körülbelül ötven a notórius visszaeső, ők generálnak évente négy-öt száz ügyet, nekünk pedig valamennyi szökésüket új esetként kell számontartanunk. Kiadjuk a körözésüket, de tudjuk, hogy előbb-utóbb vissza fognak térni oda, ahonnan elmentek. Budapesten évente 1500-1800 eltűnést regisztrálunk, ám – mint a fenti példa is mutatja – a valóságban ez máshogy néz ki, mint a híradásokban. Hozzáteszem: én csak budapesti ügyekkel foglalkozom, tehát a szakmai tapasztalataim vagy inkább „tapasztalásaim” ezen alapulnak.

– Vannak az intézeti szökötteken kívül tipikus esetek?

– Igen, például a kórházból szököttek. Ők azok, akik általában ittasan szerzett sérülésekkel kerülnek az egészségügyi intézménybe, aztán, amikor kicsit kijózanodnak, elsétálnak onnan, miként azok is, akik egyszerűen csak türelmetlenek. Meg kell említeni aztán azokat, akik öngyilkosságot kíséreltek meg, vagy azzal fenyegetőztek. Ők is kórházba kerülnek, közülük is vannak, akik szó nélkül elmennek, amit az orvosoknak természetesen be kell jelenteniük a rendőrségnek. Tipikus még az az eltűnt, akinek elege lesz a családjából, az addigi életéből. Az olyan esetekre kiemelt figyelmet fordítunk, amelyekben kiskorú vagy veszélyeztetett korú az eltűnt, esetleg bűncselekményre, szerelemféltésre, bosszúvágyra vagy öngyilkossági szándékra utaló szál merül fel az eset vizsgálatakor. Ilyenkor „megnyomjuk a piros gombot”, és késedelem nélkül megkezdődik a keresés.

– A közbeszédben gyakran bukkannak fel az eltűnésekkel kapcsolatban gyerekrablók, szervkereskedők. Ez valódi veszély?

– Nekem a közel ötezer eltűnési ügy alatt nem volt velük dolgom, semmilyen adat nem utalt rá.

– Mióta monitorozzák az eltűnési ügyeket?

– 2017-ben két hosszan elhúzódó eltűnési ügyből lett később emberölési, és az akkori budapesti rendőrfőkapitány úgy döntött, hogy ezt a területet meg kell erősíteni. Azzal a feladattal bízott meg, hogy az eltűnési ügyeket monitorozzam. Ha gyanúsnak találok egy esetet, akkor a lakóhely szerint illetékes kapitánysággal beszélem meg, hogy mit kellene tenni, milyen irányban volna érdemes elindulni. Ezt követően végig én irányítom a keresést egészen addig, amíg a konkrét végeredmény meg nem születik, azaz megtalálják az eltűntet, esetleg megtörténik a bűncselekmény gyanújának kizárása vagy megerősítése.

– Az eltűnési ügyek monitorozása mit jelent pontosan?

– Mindennap megnézem az előző huszonnégy óra eltűnési ügyeiről készített jelentéseket, és azok alapján eldöntöm, hogy akad-e valamelyik esetben olyan anomália, olyan szál, amely alapján érdemes még alaposabban is utánanézni az ügynek.

– Hogyan lehet a legegyszerűbben megfogalmazni azt, ami felkelti az érdeklődését egy-egy eltűnési ügyben?

– Számos apró tényező lehet ilyen, de ha nagyon le kell egyszerűsítenem, akkor azt mondhatom: ha eltűnik valaki, akinek erre nincs oka, az furcsa.

– Mondjon egy példát!

– 2020-ban eltűnt egy szeretetteljes családban élő, sikeres vállalkozó, aki állítólag három barátjával elindult valahová, majd amikor már jó ideje nem ment haza, a felesége felhívta a barátait, hogy nem tudják-e, merre jár a férje. A barátai azt válaszolták, hogy fogalmuk sincs, mi lehet vele, egy körforgalomnál egyszer csak kiugrott az autóból, és azóta ők sem tudnak róla semmit. Márpedig ilyen nincs. Ennek így semmi értelme. Az eltűnés bejelentését követően néhány óra múlva a három barát már bent volt a rendőrségen, ahol hamar kiderült, hogy összesen 13 millió forinttal tartoznak az eltűnt férfinak. Két nap múlva pedig kollégáim már Szentendrén ásták ki a férfi holttestét.

– Ez ugyan megrázó, de rendőri szempontból azért talán az egyszerűbb ügyek közül való.

– Nem akarom túldimenzionálni ezt a munkát, de az nagyon fontos, hogy legyen valaki, aki folyamatosan figyelemmel kíséri az eltűnési ügyeket, még azok legapróbb részleteit is. A nyomozói rutin ahhoz kell, hogy egy-egy ügyben mely körülményekre érdemes fókuszálni, és ha meg kell indulni, akkor milyen irányba.

– Mennyi idő múlva kezdik keresni az eltűnteket?

– Lényegében azonnal. Engem éjjel-nappal lehet hívni. Lehet eső, lehet sár, ha kell, megyünk. A monitorozásnak az a legnagyobb előnye, hogy nem telik az idő adminisztrációval, én azonnal el tudom dönteni, hogy indulni kell vagy sem. És ha indulni kell, akkor indulunk, márpedig ez nagyon megnyugtató a hozzátartozók számára. Körülbelül olyan, mintha valakiről kiderülne, hogy beteg, és azonnal orvoshoz kerül. Évente körülbelül ötven-nyolcvan személy életét a soron kívül megindított keresés menti meg vagy legalábbis jelentősen hozzájárul ahhoz.

– Bizonyára találkozik furcsa, meghökkentő esetekkel is.

– Egyszer eltűnt egy külföldi férfi, aki az interneten keresztül kapcsolatban maradt a családjával. Arról értesítette őket, hogy elrabolták, váltságdíjat követelnek érte. Azonnal beindult a gépezet, elkezdtük keresni, végül kiderült, hogy a néhány nappal korábban tartott születésnapján berúgott, majd a saját padlásán vackolta be magát, négy napja itta a vodkát, a végén pedig tényleg arról hallucinált, hogy elrabolták, és fogva tartják. De az is megtörtént, hogy valaki napokig egy legénybúcsúban felejtette magát, és tartott a felesége haragjától, nem mert hazamenni. Amikor egy motelben rábukkantak a kollégáim, könyörgött nekik, hogy rendőrkocsival vigyék haza, és mondják azt az asszonynak, hogy fogságból szabadították ki. Mindkettő gyanús ügynek indult, szerencsére jól végződött.

TRENCSÉNYI ZOLTÁN

FOTÓ: FÜLÖP MÁTÉ