Emberre lőttek a tanyarablók

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Zsaru Magazin

Véres malaclopás helyszíne volt egy kiskunfélegyházi tanya, a tolvajok ugyanis légpuskával többször is rálőttek a kutyája ugatására felriadt gazdára, akit egy lövedék el is talált. P. Istvánt (32) és M. Dávidot (26) másnap elfogták, és a rendőrök a jószágot is megtalálták.

Két férfi az éjszaka leple alatt indult disznót lopni augusztus 27-én egy Kiskunfélegyházához tartozó tanyára. Az akcióra felkészültek, légpuskát is vittek, hogy a tulajdonosra ráijesszenek, ha felébredne. Belopóztak a kertbe, a disznóól ajtajáról levágták a lakatot, majd az állatokat kiterelték az udvarra. Az egyik malacot, amelyet kinéztek maguknak, kukoricával kezdték kicsalogatni a tanyáról. Ezt már a birtokot őrző puli sem hagyhatta annyiban, és hangos ugatásba kezdett.

Az idős sértett felriadt a kutyaugatásra, és kiment az udvarra megnézni, mi történt. Előtte felkapcsolta a kültéri lámpákat, így rögtön meglátta a disznóit az udvaron, holott tudomása szerint bezárta őket az ólba. Ráadásul öt helyett csak négy malac volt meg. Ezeket visszaterelte az ólba, majd elindult, hogy megkeresse a hiányzó jószágot, amikor hirtelen csattanást hallott, és érezte, hogy valami megütötte az oldalát. Az éjszakai csendben rögtön felismerte a hangot, így tudta, hogy légpuskából lőttek rá. Beszaladt a házba, és eközben még két lövést adtak le rá, illetve felé. Az egyik lövedék betörte a bejárati ajtó egyik üvegtábláját, a másik nem okozott kárt. A házba érve a sértett tárcsázta a segélyhívót, és a járőrök hamar a helyszínre értek.

– A férfit ellátták a kórházban, nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett – mondja Szabó Zsolt őrnagy, a Kiskunfélegyházi Rendőrkapitányság vizsgálati alosztályvezetője. – A sértett aznap még sokk hatása alatt volt, ezért bár kihallgattuk, érdemi információt csak másnap tudtunk meg tőle. Vallomása és a beszerzett adatok alapján két feltételezett elkövető került a látókörünkbe, a közeli tanyán élő P. István és M. Dávid. Kutatást tartottunk náluk, és P. Istvánnál elrejtve megtaláltuk a bűncselekményhez használt légpuskát. Ezt követően mindkét férfit elfogtuk, előállítottuk, és gyanúsítotti kihallgatásukat követően őrizetbe vettük őket.

Az ellopott jószágot aznap délután találták meg a rendőrök Kiskunfélegyháza határában. Miután az elkövetők rájöttek, hogy nem jól sült el az esti malaclopás, az állatot szabadon engedték.

Az előzetes szakértői vizsgálat szerint valószínűsíthető, hogy a lövedék csőtorkolati energiája 7,5 joule-nál erősebb volt, de azt még vizsgálják, hogy a légpuska lőfegyvernek minősül-e.

P. Istvánt és M. Dávidot rablással, valamint könnyű testi sértéssel gyanúsítják, és kezdeményezték letartóztatásukat, amit a bíróság el is rendelt.

RÁDI MÓNIKA

FOTÓ: RENDŐRSÉG

<< Vissza az előző oldalra