Ezrével vittek késeket a rendőrségre

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Zsaru Magazin

Sikeresnek tűnik a manchesteri térség rendőrségének késbeszolgáltatási kezdeményezése, amelyet az Amnesty Forever közhasznú szervezettel bonyolítanak le. Három év alatt 3000 darab tiltott, azaz 7,5 centiméternél nagyobb pengéjű kézifegyvert tettek a 12 környékbeli rendőrség épületében kihelyezett gyűjtőládákba.

A számok ijesztők: 2012 és 2019 között az Egyesült Királyságban 90 százalékkal emelkedett a késes bűncselekmény száma. A súlyos és végzetes sérülést okozó támadások főleg Angliában és Walesben hatványozódtak, ahol mostanság is naponta több mint száz késelést regisztrálnak, és ezeket zömében fiatalok követték, követik el. A szociológusok a sokféle kiváltó ok mellett az aggasztó jelenség járványszerűségét hangsúlyozták, a rendőrség bűnmegelőzési részlegei pedig célzott kampánnyal igyekeztek lebeszélni az érintetteket arról, hogy kést tartsanak maguknál. Rendőrségi szakértők ma is ebben az ördögi körben látják a kriminológiai jelenség legnagyobb dilemmáját, mert a statisztika is arról árulkodik, hogy aki önvédelemből tart kést magánál, az súlyosabb sérülést szenved egy késes támadás során, mint az, aki fegyvertelen.

A brit zsaruk öt évvel ezelőtt szervezték meg az első késbeszolgáltatási kampányt, amelyhez közhasznú szervezetek is csatlakoztak. A rendőrségeken gyűjtőládákat tettek ki, a frekventált helyekre pedig olyan elsősegélydobozokat, amelyekben elsősorban vérzéscsillapító eszközök, főleg nyomókötések találhatók. Sajnos szükség volt rájuk, mert a tendencia tovább romlott, amibe a világjárvány miatt hozott rendelkezések eltörlése is belejátszott. A 2022-ben brit földön regisztrált 696 gyilkosságból 292-t követtek el késsel, és ezen áldozatok közül 69-en voltak tinédzserek. Annak ellenére, hogy már azért többéves szabadságvesztést lehet kiszabni az Egyesült Királyság tagországaiban, ha valaki nyilvános helyen 7,5 centiméteres pengéjűnél nagyobb kést vagy bicskát tart magánál: Angliában és Walesben négy, Skóciában pedig öt év a büntetési tétel, a több ezer fontos bírságról nem is beszélve.

Még nem lehet kijelenteni, hogy megtorpantak volna a véres tendenciák, de vannak bizakodásra okot adó jelek. A manchesteri térség rendőrsége az Amnesty Forever közhasznú szervezettel karöltve három évvel ezelőtt húsz késgyűjtő ládát állított fel a terület 12 rendőrségén belül, amelyek pontos helyéről a közösségi médiában is folyamatosan tájékoztatnak. Ezekbe a nap 24 órájában büntetlenül lehet késeket dobálni, és természetesen rendszeresen ürítik őket. Nemrég volt az első megsemmisítés, amelynek során 3000 kést zúztak be egy fémtelepen. A kézifegyvereket előzőleg húsz fémtartályba tették, így kerültek a bontógépbe, majd a zúzalékot beolvasztották.

„Ez a program hatékonyan támogatja azt a rendvédelmi szándékot, hogy tűnjenek el az utcáinkról a kések. A tájékoztatás és a cselekvésre késztetés mellett a kezdeményezés célja az öntudatra ébresztés, hiszen ezek a késgyűjtő ládák mindenkit arra kell emlékeztessenek, a közbiztonság a közügyünk” – magyarázta Paul Hepp őrmester, a projekt manchesteri felelőse, és kifejtette, náluk is külön akciócsoport foglalkozik ezzel a bűncselekménytípussal. Bárkinek átvizsgálhatják a ruháját, akiről feltételezik, hogy kést tarthat magánál, és nem fogadják el indoklásnak, hogy az illető ezt önvédelemből teszi.

SZ. Z. J.

FOTÓ: MANCHESTERI RENDŐRSÉG

<< Vissza az előző oldalra