Feltárták a 12 ezer tételes zaklatást

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Zsaru Magazin

Kulák Zoltán főhadnagy, fővizsgáló hiába figyelmeztette a kápolnásnyéki Sz. Pétert (28), a férfi nem hagyta abba volt párja zaklatását. Miután a sértett hallgatói jogviszonyát is megszüntette, Fülöp Tamás igazságügyi informatikai szakértő is bekapcsolódott a feltárásba, és alig hitt a szemének, amikor átvizsgálta a férfi számítógépét.

A nő 11 hónapig tűrt, de hányattatásának még nem volt vége.

– A sértett 2022. december 26-án jött be a kapitányságra, és tett feljelentést korábbi párjával szemben, aki ’22. januári szakításuk óta folyamatosan és egyre durvábban zaklatta. Nemcsak sms-ekben szidalmazta és fenyegette, hanem gépkocsijának gumiabroncsait is megrongálta. Ezt egyik zaklató üzenetében is felemlegette, azaz elismerte – idézte fel a nyomozás kezdetét a Gárdonyi Rendőrkapitányság vizsgálati osztályának fővizsgálója. – A műszaki szakértő megállapította, hogy a jármű mind a négy gumiját megrongálták. Csavarokat tekertek a futófelületébe, és kihegyezett forrasztópálcákat szúrtak a peremébe. A védőbetéteknek köszönhetően az abroncsok nem eresztettek le, de bármelyik pillanatban eldurranhattak volna, aminek következtében halálos közúti baleset is történhetett volna. A sértett azt is elmondta, hogy fél év lefogása alatt ez volt a második ilyen rongálás. 2022 májusában ugyanez történt vele, legalábbis akkor vette észre egyik ismerőse, hogy fémtárgyak csillognak mindegyik gumiabroncsa oldalában, aztán a szervizben kiderült, hogy a futófelületbe is került belőlük. Akkor ezeket saját költségen lecseréltette. Elmondta, hogy volt párja, akire már a kapcsolatuk alatt is jellemző volt a féltékenység, a szakításukat követően először esdeklő üzeneteket írogatott neki, kérve, hogy próbálják meg újra. Ezeket ő udvariasan, de határozottan elhárította.

Ennek ellenére a férfi folytatta, és tudtára adta, hogy képtelen nélküle élni, majd fokozatosan durvult a stílusa. Egyre obszcénabb üzeneteket fogalmazott, és jöttek a tönkretételt és kicsinálást kilátásba helyező fenyegetések. Ezeket követte a gumiabroncsok megrongálása, és a tettlegességtől sem riadt vissza.

– A sértett előadta, hogy 2022 júniusában, amikor új udvarlója az otthona előtti közterületen várt rá autójában ülve, takarásból előugorva rárontott egy maszkos, kapucnis férfi, aki alakra és testfelépítésre nagyon hasonlított Sz. Péterre, de egyértelműen nem volt felismerhető. Ott rúgta meg a nő combját, ahol nem sokkal korábban orvosi beavatkozáson esett át, és többször is hasba vágta, majd elszaladt. Megiramodása után azonban megtorpant, visszafordult, és azt kiáltotta: „Megérdemelted, te b…dös k…rva!” Állítása szerint erről egyértelműen felismerte. A legközelebbi incidens októberben történt, amikor a férfi csengetés és kopogás nélkül nyitott be a sértett otthonába, és rögtön az asztalra kitett okostelefonért nyúlt. A nő próbálta volna elkapni előle a készüléket, de a férfi gyorsabb volt, és elszaladt vele. Ekkor a sértett a vonalas telefonján hívta fel exe édesanyját, és közölte vele, ha a fia nem hozza vissza rögtön a telefonját, akkor megy a rendőrségre, és feljelenti. A férfi fél óra elteltével jelent meg újra nála, és visszaadta az ellopott készüléket – vázolta a nyomozó, és hozzátette, Sz. Péter az új udvarlónak is küldött fenyegető üzenetet. – Olyan fenyegetőn fogalmazott, hogy a férfinak elment a kedve a további ismerkedéstől, és kilépett az alakuló kapcsolatból.

Miután Sz. Péter egy egyhetes szünetre hazatért svájci munkahelyéről, a főhadnagy kihallgatta.

– Mivel az okostelefont visszavitte, csak zaklatással és a közlekedés biztonsága elleni bűncselekménnyel tudtam meggyanúsítani, de mindkettőt tagadta. Sőt, a nyárson is fordított, azt állítva, hogy volt barátnője e bűncselekményeket saját maga ellen követte el. Azt mondta, ő egyetlen fenyegető üzenetet sem küldött neki, és kifejtette, hogy a nő bizonyára új szerelmével manipuláltatott egy okostelefont, amely így az ő telefonszámát mutatja, amikor üzenet érkezik róla. És azt is csak kitalálta, hogy az állítólagos bántalmazáskor a rá nagyon hasonlító „ismeretlen” elkövető az ő hangján és stílusában fenyegetőzött. Az értékes készülék ellopásáról és visszaviteléről nem nyilatkozott, szerencsére erre az esetre a férfi tanúként meghallgatott édesanyja is emlékezett – folytatta a fővizsgáló, aki hivatalból kérvényt írt az ügyben leginkább érintett internetes VoIP-telefonszolgálatónak, és igazolást kapott tőlük arról, hogy a fiókhoz kezdettől fogva Sz. Péter svájci mobilszámát rendelték hozzá. – Következő kihallgatásán már nem firtatta, hogy a zaklató, obszcén és fenyegető üzeneteket ő küldte, de semmilyen megbánást nem tanúsított. Nyomatékosan figyelmeztettem, hogy a sértettet többé ne zaklassa, de ennek sajnos nem volt foganatja. Épp ellenkezőleg!

Tavaly júniusban a nő ismeretlen elkövetővel szemben tett feljelentést a Gárdonyi Rendőrkapitányságon.

– Előadta, hogy mindenét meghekkelték. Egyik levelezési címéhez sem fér hozzá, nem tud belépni a közösségi oldalaira, a telefonos és üzenetküldő alkalmazásaiba, és már azok a kódjai sem érvényesek, amelyeket a közüzemi, az internet- és a telefonszolgáltató digitális ügyfélszolgálatához használt. Sőt, valaki a Neptun-fiókját is feltörte, és ezen keresztül megszüntette az egyetemi hallgatói jogviszonyát, méghozzá pont a mesterképzés negyedik évfolyamának vizsgaidőszaka előtt. A sértett erről úgy értesült, hogy a felsőoktatási intézmény ajánlott levélben küldte el a postacímére a jogviszony megszűnéséről szóló határozatot, a hekker ugyanis kiiktatta a nő Neptun-rendszerben megadott ímélcímét. Ekkor már látszott is a sértetten, hogy ez a zaklatáshadjárat megviseli, és megígértem neki, azonnal felveszem a kapcsolatot a Kulturális és Innovációs Minisztérium Felsőoktatásért Felelős Államtitkárságával, továbbá az érintett egyetemmel és a Neptun Elektronikus Tanulmányi Rendszer üzemeltetőjével, de igazságügyi informatikai szakértőt is riadóztattam.

Felpörögtek az események.

– A Neptun üzemeltetője még aznap visszajelzett, hogy 2023. május 26-án hajnali 1:26-kor érkezett hozzájuk a digitálisan aláírt nyilatkozat a sértett hallgatói jogviszonyának megszüntetéséről, méghozzá egy kápolnásnyéki, statikus IP-címről. Erről hamar kiderült, hogy Sz. Péter édesanyjának lakcímén üzemelt. Itt tenném hozzá, hogy amikor Sz. Péter Magyarországon volt, például május utolsó hetében, akkor ezen a címen életvitelszerűen tartózkodott. Külön szobája volt, amelyet alaposan átkutattunk – mondta Kulák Zoltán, és hozzáfűzte, a férfi svájci mobilszerződését is lefoglalták. – Az egyetem vezetősége azt nyilatkozta, hogy amennyiben igazságügyi informatikai szakvéleménnyel támasztom alá, hogy a hallgatói jogviszonyról lemondó nyilatkozatot nem a sértett írta, és a gyanúsított kilétére is fény derül, akkor soron kívül bírálják el a lemondás törlését a hallgatói jogviszonyról. A közelgő vizsgák miatt sietnünk kellett, és Fülöp Tamás is biztosított afelől, hogy soron kívül végzi el a számítógép vizsgálatát, de egyikünk sem számított arra, amit Sz. Péter asztali komputerén talált.

A gép szelleme mindent elismert.

– Tizenhat éve vagyok igazságügyi informatikai szakértő, és már volt dolgom nagy adatmennyiségű, információs rendszer használatával elkövetett csalással, de Sz. Péter zaklatáshadjáratának mértékén meglepődtem – vázolta Fülöp Tamás programozó matematikus, aki másfél héten át csak a kápolnásnyéki férfi számítógépével foglalkozott. – Vonatkozó fájlokat nem találtam, de a letöltési és a keresési naplóban elképesztő adatmennyiségre bukkantam. Természetesen más technikákat is alkalmaztam, amelyeket nem fogok részletezni. Hamar felismertem, hogy teljes hozzáférése volt a sértett okostelefonjához, amelyre ’22 októberében kémprogramot telepített, amikor azt ellopta, és csak fél óra elteltével vitte vissza. Ennyi idő erre elegendő volt. A sértett telefonján meg is találtuk a WiFi Service alkalmazásnak álcázott Tispy kémprogramot, amelyhez Sz. Péter billentyűnaplózást is rendelt. Ily módon szerezte meg áldozata jelszavait és kódjait. Még a nő személyigazolványa és lakcímkártyája fotóit is megtaláltam, amelyeket a Neptun-rendszerből töltött le. A hallgatói jogviszonyról való lemondás PDF-változata is előkerült, ezt küldte el az egyetemnek ’22. május 26-án hajnalban. Egyéb magánokiratokat és -levelezéseket is találtam, továbbá töméntelen mennyiségű szöveges fájlt. Ezek zömében, több mint 10 ezres nagyságrendben, a sértett tevékenységeit dokumentálták, de sms-ek is voltak köztük, például az is, amelyben a gyanúsított azt írta: „Hiába teszel rendőrségi feljelentést. Kint élek külföldön, ide nem tudnak utánam nyúlni.”

Bizonyos régebbi internetes keresések és letöltések a sértett korábbi állításait is igazolták.

– A ’22. júniusi, maszkos támadás előtt Sz. Péter annak nézett utána az interneten, hogy miként lehet valakinek külsérelmi nyom nélkül fizikai fájdalmat okozni, illetve mi a testi sértés büntetési tétele – folytatta a szakértő. – A ’22. októberi behatolás és telefonlopás előtt arra keresett rá a világhálón, hogy miként lehet zárat feltörni, és honnan lehet ehhez készletet rendelni. Vélhetően nem számított rá, hogy a sértett otthonának bejárati ajtaját nyitva találja. Visszakerestem, először mikor töltötte le az említett kémprogramot, és kiderült, hogy a párkapcsolat még tartott, amikor erre sor került. A sértett is emlékezett rá, hogy korábbi telefonján is volt WiFi Service ikon, de ennek nem tulajdonított különösebb jelentőséget, mint ahogy annak sem, amikor ’22 októberében Sz. Péter fél órára ellopta az új telefonját, hogy a kémprogramot arra is telepítse. Meg is találtuk rajta, csak a gyári beállítás visszaállításával lehetett törölni, mert kóddal volt védve. A gyanúsított rendelni is akart egy internetes áruházból a sértett bankkártyájával, de mivel a sértett ujjlenyomat-felismeréssel védte, ez meghiúsult.

„Ebből letöltendő lesz.”

– Ahogy megszületett a szakértői vizsgálat, intézkedtünk a sértett egyetemi jogviszonyának visszaállításáról, ami még időben rendeződött – vette vissza a szót Kulák Zoltán, aki két telefonbeszélgetést is felidézett. – Miután számítógépét lefoglaltuk, Sz. Péter felhívott, és közölte, úgysem találunk rajta semmit, mert mindent letörölt. Másfél hét múlva hívtam vissza, hogy szóban is közöljem vele, beidéztem gyanúsítotti kihallgatásra, és erre már ügyvéddel érkezett. Emlékezetes volt, amikor a jogi képviselő átlapozta a szakvéleményt, majd védencéhez fordult, és azt mondta: „Péter, le kell állnod, mert ebből letöltendő lesz.” Erre sem mondott semmit, és a mai napig nem tett beismerő vallomást, bár az ügyészség álláspontja szerint ezt a bizonyítékok mennyisége nem is teszi szükségessé. Más bűncselekmények gyanúja miatt egy második igazságügyi informatikai szakvélemény is készült, de ez már az ügyészségi vádemelésben fog szerepelni, számunkra a nyomozás véget ért.

És akkor következzen a gyanúsítás, természetesen egy mondatban: információs rendszeren folytatott kommunikációs tartalom kifürkészésének és az észleltek technikai eszközzel történő rögzítésének 12 365 tételre vonatkozó bűntette, információs rendszer felhasználásával elkövetett csalás bűntette, jelentős érdeksérelem okozásával elkövetett, tiltott adatszerzés bűntette elektronikus hírközlő hálózat vagy eszköz útján, közúti közlekedés biztonsága elleni bűntett, zaklatás vétsége, jogtalan megszerzéssel elkövetett közokirattal visszaélés vétsége, magánokirat felhasználásának vétsége, technikai intézkedés megsértésével vagy kijátszásával történő jogosulatlan belépéssel vagy a belépési jogosultság kereteinek túllépésével vagy annak megsértésével történő bent maradással elkövetett információs rendszer vagy adat megsértésének vétsége, továbbá jelszó vagy számítástechnikai program készítésével, átadásával, hozzáférhetővé tételével, megszerzésével vagy forgalomba hozatalával elkövetett információs rendszer védelmét biztosító technikai intézkedés kijátszásának vétsége.

Sz. Péter szabadlábon védekezhet, de arra kell számítania, amit ügyvédje mondott neki, és ennek köszönhető, hogy a jelek szerint… abbahagyta!

SZ. Z. J.

FOTÓ: SZABÓ GABRIELLA, RENDŐRSÉG

<< Vissza az előző oldalra