Felvette a harcot a nyíradonyi dílerek ellen

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Zsaru Magazin

Három év alatt 13 elfogás. Ez lett az eredménye annak, hogy Karácsony János törzszászlós, a Hajdú-Bihar vármegyei Nyíradony körzeti megbízottja anno elhatározta, minden törvényes eszközzel élni fog a térségben egyre inkább terjedő új pszichoaktív drogok ellen.

2004-ben szerelt fel. Három évvel később került a szülővárosához, Nyírbátorhoz közeli Nyíradonyba, ahol 2008-ben lett körzeti megbízott. Szereti a közel nyolcezer fős, észak-alföldi városkát a tanyavilágával együtt, ahol munkájából adódóan nap mint nap megfordul. Közel tíz éve dolgozott ott, amikor nyilvánvalóvá vált a számára, hogy az új pszichoaktív anyagok legkülönbözőbb fajtái jelentek meg a városban.

– Tudtam, hogy ez országos probléma. Azt is, hogy sokan megoldhatatlannak érzik. Azt mondják, olyan, mint amikor kihúzod a gazt, és a helyére visszanő kettő – magyarázza. – Én pedig azt éreztem, hogy pont nekem mint körzeti megbízottnak valamit tennem kell ez ellen. Arra jutottam, hogy csak úgy tudok változtatni ezen, ha a magam eszközeivel megtudom, kik terjesztik a drogot. Utána pedig a kollégáimmal elfogjuk a terjesztőket.

Karácsony János a munkatársaival együtt három év alatt 13 terjesztőt fogott el. A Hajdúhadházi Rendőrkapitányság vezetője a teljes bűnügyi állománnyal együtt száz százalékig támogatta őt a feladatban. Az, hogy rengeteget van terepen, emellett sokat kommunikál a helyiekkel, nagyban segítette a helyzet megoldásában.

– Nagyon hamar lejön az ember számára, hogy kik azok, akik új pszichoaktív anyaggal élnek. Egész egyszerűen ennek egyértelmű fizikai és pszichikai jelei vannak – magyarázza. – Mellette feltűnő lehet az is, ha szaporodtak a lopások és a garázdaság is a környéken. Látható, ha azok, akik függők, folyamatosan keresik az alkalmat, hogy pénzhez jussanak az anyaghoz, akár lopással is.

kmb

A törzszászlós apró jelekből összerakta, hogy azok, akik új pszichoaktív anyaggal élnek, hogyan viselkednek, mielőtt vásárolnának. Erről többet nem akart mondani. Ez segítette őt abban is, hogy összerakja, mikor várható, hogy egy új, más városban élő terjesztő jelenjen meg a környéken. Amikor pedig helyi terjesztő után nyomozott, jó információinak köszönhetően pontosan be tudta határolni, hogy mikor érdemes akcióba lépniük a rendőröknek. Ezek következményeképp 2018-tól 2021-ig tucatnyi terjesztőt sikerült a kollégáival együtt elfogniuk.

Ettől függetlenül semmit nem változott az ébersége az utóbbi években. Nemrég az tűnt fel neki, hogy egy üres tanyát vásárolt meg egy másik megyéből származó férfi.

– Megtudtam, hogy újra lakják a helyet. Sőt, úgy tűnik, nem is lakják, hanem inkább őrzik. Elkezdtem többször is figyelgetni a portát – folytatja. – Feltűnt egy fóliasátor a ház közelében, miközben az udvaron kétméteres volt a gaz. Nyilvánvaló, hogy egy fóliasátorban munka van. Tapasztalataim szerint, aki zöldséget termel, az a környezetet is rendben tartja, de ez itt nem így történt. Emellett nagyobb értékű autókkal esténként rendszeresen érkeztek férfiak a tulajdonoshoz.

A körzeti megbízott hamar kiderítette, hogy a látogatók közül nem egy ember ellen folyik eljárás kábítószert érintő bűnügyben. Két hét alatt elég információ gyűlt össze ahhoz, hogy a hajdúhadházi kapitány, Kiss Róbert alezredes elrendeljen az ügyben egy előkészítő eljárást. Ennek keretében a kapitányság munkatársai – Pápis Béla százados, Beregi László és Lukács Attila őrnagyok – Karácsony János törzszászlóssal együtt jelentek meg a tanyán. A tulajdonos nyitott ajtót.

– Mondtuk neki, hogy szeretnénk szétnézni. Rögtön azt kérdezte, hogy házkutatási parancsunk van-e. Akkor már tudtuk, hogy szinte biztosan lesz bent valami. Megmutattuk a parancsot. A csapat egyik fele a fóliasátorba, a másik a házba ment. Ott találtunk 12 tő, cserépbe ültetett indiai kendert. Végül több mint 20 tő növényt foglaltunk le.

A tanya tulajdonosa nem sokkal később teljes körű beismerő vallomást tett. Karácsony János úgy gondolja, hogy az a nyugalom, ami jellemzi a várost, nyilvánvalóan nem egyedül a rendőröknek köszönhető. Szerinte nagy változást hozott az is, hogy azoknak az embereknek a többsége, akik ellen fogyasztóként indítottak eljárást, képesek voltak megváltozni. Van olyan háromgyermekes családapa, aki terjesztőként került börtönbe, de fogyasztotta is az új pszichoaktív anyagot. Nemrég találkozott az utcán a körzeti megbízottal.

– Azt mondta: hálát érez azért, hogy akkor elfogtam – emlékszik. – Ma már teljesen tiszta. Miután nem megy el az anyagra a pénze, azóta fel tudta újítani a házát is.

P. G. J.

FOTÓ: MAROSFALVI PÉTER

<< Vissza az előző oldalra