Gyűjtenek az elhunyt rendőr családjának

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Zsaru Magazin

Tragikus hirtelenséggel életét vesztette Fülöp Gábor őrnagy, a Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság kiemelt főnyomozója. Mindössze 42 éves volt. Kollégái adománygyűjtéssel segítenek a családjának.

Fülöp Gábor őrnagy
Fülöp Gábor őrnagy

Tragikus hirtelenséggel életét vesztette Fülöp Gábor őrnagy, a Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság kiemelt főnyomozója. Mindössze 42 éves volt. Kollégái adománygyűjtéssel segítenek a családjának.

Fülöp Gábor 2003-ban kezdte hivatásos szolgálatát járőrként. Már a pályafutása kezdetén kiderült, hogy bűnügyesnek született. Elhivatottan és kitartóan képezte magát, hogy ismereteit a munkája során felhasználva bármilyen helyzetben segíteni tudja az embereket. Nagylelkű, segíteni akaró és tudó kollégaként ismerhette meg, aki kapcsolatba került vele. Odaadó, lelkiismeretes munkáját közvetlen kollégáin túl más szervezetek is elismerték. Joggal volt büszke volt arra, hogy a DVI (Disaster Victim Identification), azaz a Nemzeti Áldozatazonosító Szolgálat tagja lehetett.

Számos jelentős súlyú bűncselekmény felderítésében vett részt, és ez a felívelő pályafutása szakadt meg 2023. július 28-án. Temetésére – katonai tiszteletadás mellett – augusztus 10-én (csütörtökön) 13 óra 30 perckor kerül sor Szombathelyen, a Jáki úti temetőben.

Családja megsegítésére gyűjtést szerveznek a kollégák. Kérik, hogy a nekik szánt összeget az IPA (International Police Assotiation) Szombathelyi Szervezet Takarékbanknál vezetett, 72100237-11041977-00000000 számú számlájára utalják át „Fülöp Gábor – adomány” megjelöléssel.

<< Vissza az előző oldalra