Halmaji életmentők

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Zsaru Magazin

Az Encsi Rendőrkapitányság két baleseti helyszínelője és a környék két egyenruhása érkezett ahhoz a füstölő, lángoló halmaji épülethez, amelynek földszintjén a körzeti megbízotti iroda található. Közösen fékezték meg a tűz terjedését, az emeleti lakásban rekedt nőt pedig kimentették.

Augusztus 4-én éjjel drámai helyzetbe került Halmajon egy középkorú nő, aki arról számolt be a hívásfogadó központ diszpécserének, hogy tűz miatt nem tudja elhagyni első emeleti lakását, amely a Szikszói járásban lévő település déli részén van. Az ingatlan teraszra nyíló, műanyag bejárati ajtaja tűzforró volt, és a ropogásból is hallani lehetett, hogy a nyílászáró előtti, műanyag hullámlemezekkel fedett teraszon csaptak fel a lángok. A lépcsőn megközelíthető emeleti tornác érintkezett a szomszédos egészségházzal, és az oldalsó ablakon keresztül a bejelentő azt látta, hogy a teteje már lángol. A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság tevékenységirányítási központja vette át az intézkedés szervezését, és rögtön riasztotta a környéken lévő zsarukat.

– Legfeljebb 6 kilométerre lehettünk, a szomszédos Csobádon biztosítottuk a falunapot, azonnal útnak indultunk – idézte fel Szatmári Sándor őrmester, az Encsi Rendőrkapitányság baleseti helyszínelője, aki hasonló beosztásban szolgáló kollegájával, Jantek Sándor törzsőrmesterrel sietett a helyszínre megkülönböztető jelzéssel. – Ismerjük az ingatlant, mert a földszintjén található a Szikszói Rendőrőrs halmaji körzeti megbízottjának irodája. Azt is tudjuk, hogy tulajdonképpen egybeépült a szomszédos egészségházzal, így amikor a közvilágítás fényében megláttuk, hogy a két épület közötti, emeleti terasznál csaptak fel a lángok, rögtön tudtuk, hogy ott van a lakás bejárati ajtaja. A szolgálati autóban rendszeresített poroltóval kezdtem meg a tűzoltást, ami hamar kifogyott, de a kollegám jelezte, hogy valaki közelít két nagy poroltóval, és elébe ment. Két rendőr is ekkor ért oda, és együtt folytattuk az életmentést.

Sietniük kellett, mert a bejárati ajtónál különösen nagy lángok csaptak föl. A tetőszerkezetből oda zuhantak a lángoló, izzó hullámlemezek, és táplálták a tüzet.

– Mi is a csobádi falunapon biztosítottunk, csak kicsit távolabb voltunk – magyarázta Rozsnyai Attila törzszászlós, Csobád és Nagykinizs körzeti megbízottja, aki Olajos Péter őrmesterrel, a Szikszói Rendőrőrs járőrével támogatta az intézkedést. – Negyedmagammal nekem is ebben az épületben van az állomáshelyem. Nagyon furcsa érzés úgy megérkezni az irodához, hogy tüzet kell oltani! Nem lehetünk elég hálásak a három házzal arrébb lévő kisgépszerviz tulajdonosának, aki nemcsak észlelte a tűzesetet, hanem azonnal oda is sietett két 12 kilós poroltóval. Az egyiket az encsi kollegák vitték fel a teraszra, a másikkal pedig mi közelítettük meg a bejárati ajtót a hátsó lépcső felől. Előtte persze elzártam az iroda gázcsapját.

tűz
Szatmári Sándor őrmester, Jantek Sándor törzsőrmester, Rozsnyai Attila törzszászlós és Olajos Péter őrmester

A munkamegosztás révén a tűzoltó rendőrök egyszerre összpontosíthattak az életmentésre és a lángok elfojtására.

– Amikor az oltást megkezdtük, a teraszhoz közeli részeken már égett a ház és a szemközti orvosi rendelő tetőszerkezete. Természetesen előbb a házra és a bejárati ajtajára koncentráltunk, ügyelve, nehogy a poroltóval lefújjuk egymást – folytatta Rozsnyai Attila. – Még akkor sem láttuk pontosan, mi kapott lángra, amikor a lépcsőn mentünk felfelé. Csak oltás közben ismertük fel, hogy a homlokzati hőszigeteléshez használt polisztirol hablemezek füstölnek a vakolat és a házfal közötti üregben. Izzottak is cudarul, és lángok is csaptak fel belőlük, főleg a villanyóraszekrény feletti részen. Úgy tűnt, hogy onnan terjedt a tűz mindenfelé. A tűzoltók is azt mondták, ott keletkezhetett elektromos zárlat. Ilyet még nem láttam, a teraszvilágítás kapcsolójánál a vakolat is szikrázott. Gyors, jól irányzott mozdulatokkal kellett cselekednünk, mert a csípős füst miatt csak pillanatokra lehetett az izzó fal közelébe menni. Nehéz volt az ajtót megközelíteni. Sokszor kellett visszalépnünk, hogy levegőhöz jussunk. Nagyon ügyeltünk, nehogy füstöt lélegezzünk be, de még így is olyan jól működtünk együtt, mintha olvastuk volna egymás gondolatát. Döbbenetes volt látni, ahogy a lyuk égett, illetve izzott a bejárati ajtóba, de szerencsére addigra sikerült elfojtani a környékén csapkodó lángokat, és a behatolásra koncentrálhattunk. Szatmári Sanyi ment be, én meg mögötte álltam, és fedeztem. Az ingatlanban szerencsére csak füst volt, meg az oltóanyag pora szállt a sötétben.

Akkor érkezett meg a katasztrófavédelem két tűzoltóautóval, és a mentősök is hamar megjelentek.

– Beszaladtam a lakásba, és szólongattam a bent tartózkodó nőt. Nagy megkönnyebbülést éreztem, amikor a benti szobából meghallottam a hangját. A kiskutyáját szorongatta, és látni lehetett, hogy sokkot kapott, de arra tudott válaszolni, hogy rajtuk kívül más nincs az ingatlanban. Épségben kivezettem a kutyussal együtt, és nem sokkal később a mentősök ellátták – emlékezett Szatmári Sándor, és kérdésre válaszolva tette hozzá, hogy ő sem szenvedett füstmérgezést. – Csak az oltóanyagból tüdőztem le egy keveset, ami szintúgy kellemetlen, de közel sem olyan veszélyes, mint a füst.

A gyors rendőri intézkedés révén az ingatlanokban csak másfél millió forintnyi anyagi kár keletkezett, a körzeti megbízotti iroda is sértetlen maradt, füst sem szivárgott be.

– Szerencse, hogy amint a lakásban tartózkodó nő meghallotta a lángok ropogását, rögtön tárcsázta a segélyhívót. De az is sokat számított, hogy négyen is a közelben voltunk, és két hatékony poroltó állt a rendelkezésünkre – summázta Szatmári Sándor. – Mellesleg ezek a nagy poroltók pont akkor fogytak ki, amikor a tűzoltók odaértek, de addigra megfékeztük a lángokat.

SZ. Z. J.

FOTÓ: RENDŐRSÉG, INTERNET

<< Vissza az előző oldalra