Harminchét év szolgálat után

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Zsaru Magazin

Az, amikor egy komoly konfliktushelyzetet kellett felvállalnia, soha nem viselte meg. Ezzel szemben nagyon megszenvedte, ha egy ember halálhírét neki kellett bejelentenie. Meilinger Attila, a Tamási Rendőrkapitányság főtörzszászlósa közel 37 év tolnai szolgálat után, június 1-jén vonult rendelkezési állományba.

Egészen addig nem gondolt arra, hogy rendőr legyen, míg egy ismerőse el nem mondta neki, hogy ez a vágya. Mindketten jelentkeztek a helyi rendőrkapitányságon. Őt rögtön felvették, a barátját viszont nem. Így indult a rendőr karrierje, amit 37 év alatt rengeteg jutalommal honoráltak a felettesei.

– 1986. december 1-jén szereltem fel a Tamási Rendőrkapitányságra. 2 évig járőr voltam, majd Gyönkön, ahol most is lakom, lettem körzeti megbízott – emlékszik. – Nagyon jó érzés volt, ahogy befogadtak az akkori öregek, akiktől rengeteget tanulhattam.

Meilinger Attila máig gyakran emlegeti azt a rablást, amely a kezdeti éveiben történt a közeli Sárszentlőrincen. Három férfi támadta meg a helyi postahivatalt, egyikük a sofőr szerepét vállalta, a másik kettő percek alatt több százezer forintot rabolt el. Abban az időszakban ritkán történt ilyen horderejű bűncselekmény a térségben. Amikor a főtörzszászlós megtudta, hogy egy BMW-vel menekültek el a tettesek, rögtön kapcsolt, egy közúti ellenőrzésen pont ezt az autót állította meg.

–  Két nappal a rablás előtt igazoltattam őket – mondja. – Nem volt a sofőrnek vezetői engedélye. Tudtam, hogy hol laknak. Kimentem a megyei kollégákkal együtt a címükre. Mind a három embert sikerült elfogni, még a rabolt pénz nagy része is meglett.

A főtörzszászlós 35 éven át dolgozott körzeti megbízottként. Gyakran úgy hozta az élet, hogy éjjel csak egymaga volt szolgálatban. Pont ezért is végezte el 1988-ban a járőrkutya-vezetői tanfolyamot. 2004-ig három német juhásznak volt a gazdája. Sosem egy állatot látott a kutyáiban, hanem igazi járőrtársként gondolt rájuk.

– Nálam a német juhásznál kezdődik a kutya és ott is fejeződik be. Mindegyik kutyám éjjel-nappal velem volt. Főleg, amikor két évig Ozorán, teljesen egyedül voltam körzeti megbízott. Akkor történt velem az, hogy egy eltűnt gyerek keresése közben, a sötétben nem vettem észre egy szakadékot a Mártírok utca mellett. Az mentette meg az életemet, hogy a kutyám, Alex hirtelen odaállt elém. Ő tudta, ha kettőt lépek, pont a mélybe esek – magyarázza, majd hozzáteszi, hogy a gyereket végül az ágyneműtartóban elbújva találták meg.

Meilinger Attila mindig arra vágyott, hogy körzeti megbízott legyen. Sőt ezt a beosztást ott töltse be, ahol él. Gyönkön kezdett, aztán dolgozott Ozorán és húsz éven át Szakályon is. Majd 2012 szeptemberében visszakerült ismét a falujába, Gyönkre.

– Ugyanarra a körzeti megbízotti helyre kerültem vissza, ahonnan először elmentem – mondja némi büszkeséggel a hangjában. – Nagyon jó érzés volt megint Gyönkön szolgálni. Az, hogy ahol a pályámat kezdtem, ott fejezem be. A parancsnokaim is mind tudják, hogy én soha nem vágytam másra, mint arra, hogy ott, ahol élek, körzeti megbízott legyek. Mindig az tartott ezen a pályán, hogy az ember itt valamennyire a maga ura lehet. Ha megvan a személy- és a helyismerete, nagyon olajozottan tud szolgálni.

A főtörzszászlós, aki június 1-je óta rendelkezési állományban várja a nyugdíjazását, azt mondja, hogy őt egyáltalán nem zavarta, ha egy ismerősével szemben kellett eljárnia. Sosem vágyott arra, hogy őt mindenki szeresse. Plusz ő mindig normális keretek között, tárgyilagosan vázolta fel, hogy a szabálysértés mivel jár, ezért nem is nehezteltek a megbüntetett emberek rá. Számára sosem jelentett lelki tusát felvállalni egy konfliktushelyzetet. Az azonban komolyan megterhelte, ha egy ember halálhírét, neki kellett megosztania a hozzátartozókkal. Ilyenkor arra törekedett, hogy lényegre törően elmondja azt, ami történt, utána pedig, amint a helyzet azt kívánta meg, tapintattal elbúcsúzott az érintettektől.

Balogh János altábornagy adta át a belügyminiszteri jutalmat Meilinger Attilának
Balogh János altábornagy adta át a belügyminiszteri jutalmat Meilinger Attilának

Meilinger Attila példamutató munkájáért számos helyi és országos elismerésben részesült az elmúlt évtizedekben. 2019-ben szolgálati feladatai kiváló teljesítéséért tanácsosi címet, míg 2021-ben több mint három évtizedes, kimagasló szolgálati tevékenysége elismeréseként a Magyar Ezüst Érdemkereszt kitüntetést adományozta Magyarország köztársasági elnöke a számára. Legutóbb a 60. születésnapja és az évtizedeken át magas színvonalon végzett szakmai munkája miatt kapott belügyminiszteri jutalmat. A kitüntetést hetekkel ezelőtt vehette át Balogh János altábornagytól, az Országos Rendőr-főkapitányság vezetőjétől.

– Bent voltak a kitüntetések az irodámban, most hoztam őket haza, az utolsó szolgálat után – mondja. – Az utolsó két munkában töltött napomon elmentem az összes önkormányzathoz és azokhoz az ismerősökhöz, akikkel kapcsolatban voltam. Elköszöntem. Aztán fölraktam a Facebookra, hogy 36 év és 242 nap szolgálat után utoljára zártam be az ajtót. Ennyi volt a búcsúszó.

P. GÁL JUDIT

FOTÓ RENDŐRSÉG

 

 

 

<< Vissza az előző oldalra