Határvadászból rendőrök lettek

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Zsaru Magazin

A Rendőrségi Oktatási és Kiképző Központ (ROKK) szervezésében tartottak kibocsátó ünnepséget Budapesten november 22-én. Az új munkatársak tavaly határvadászként szereltek fel, majd lehetőséget kaptak, hogy egy átképzés után rendőrként folytassák a szolgálatot.

Több határvadász kapott lehetőséget arra, hogy egy hathónapos képzést követően a rendőrség állományában dolgozzon. A rendőrség budapesti székházában dr. Balogh János altábornagy, országos rendőrfőkapitány szólt a jelenlévőkhöz:

„Ezzel az ünnepséggel is szeretnénk megmutatni, hogy mennyire fontosak a most végzettek nekünk és egész Magyarországnak” – mondta beszédében a főkapitány.  Kiemelte, hogy azt a rendet, közbiztonságot, amit az elmúlt évtizedekben sikerült elérnünk, fenn is kell tartanunk, és ez rendőrök nélkül nem megy. Az országnak szüksége van rendőrökre, a rendőrségnek pedig kiváló munkatársakra. Az ünnepségen jelenlévők bizonyították, hogy ők ilyen munkatársak. Kétszer is olyan útra léptek, amelyen előttük még senki sem járt. Először, amikor határvadásznak álltak, másodszor, amikor egy még merészebb álmot szőttek, és úgy döntöttek, átlépnek a rendőrség hivatásos állományába.

főkap

Ahogy az országos rendőrfőkapitány fogalmazott: a képzést is sikerrel teljesítették, ám a legnagyobb kihívásra akkor kerül majd sor, amikor megkezdik a rendőri munkát. Hozzátette: a családjuk is büszke lehet arra, hogy a haza szolgálatában tevékenykednek, miközben kétségtelen, hogy ez a munka, ez a küldetés nem kis terhet ró rájuk és hozzátartozóikra is, ám ez a hivatás büszkeséget, biztos munkahelyet és társadalmi megbecsülést is ad.

Pinczésné Kiss Klára ezredes, a Rendőrségi Oktatási és Kiképző Központ igazgató-helyettese, a Rendőrképző Akadémia vezetője szólt arról, hogy ez a kibocsátó ünnepség rendhagyó, azok számára rendezték meg, akik 2023 májusában szerződéses határvadász munkakörből jelentkeztek át a rendőri állományba, és a képzésük – a Rendőrképző Akadémia adyligeti és szegedi tagozatain – most fejeződött be. Egy részük közbiztonsági, másik részük határrendész és útlevélkezelő rendőrjárőr képzésen vett részt. Az ezredes asszony hangsúlyozta, hogy ez a lehetőség a jövőben is megmarad azoknak a szerződéses határvadászoknak, akik szeretnék a rendőri hivatást választani.

A végzősök képviseletében Csáki József őrmester lépett a mikrofonhoz, aki kollégái és a maga nevében elmondta, hogy sok megpróbáltatást és nehézséget éltek meg, és az élet több területén megpróbálták magukat. 2023 tavaszán kapták meg azt a lehetőséget, ami mindegyiküknek titkos vágya volt, hogy határvadászból átszerelhessenek a hivatásos rendőri állományba, amire nem csak biztos állásként tekintenek, hanem mint egy életet megformáló hivatásra.

TRENCSÉNYI ZOLTÁN

FOTÓ: SZABÓ GABRIELLA

<< Vissza az előző oldalra