Helyszínelők: A legnehezebb nap

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Zsaru Magazin

Higgadt, megfontolt szakember benyomását kelti Mikita László főtörzsőrmester, a Tiszavasvári Rendőrkapitányság közlekedésrendészeti alosztály baleseti helyszínelő és vizsgálója, akinek szüksége is van a türelemre, amikor az áldozatok hozzátartozóival kommunikál.

Néha egy szimpla vágy is elegendő ahhoz, hogy életpályájára álljon egy fiatal.

– Amikor nyíregyházi gimnazistaként elgondolkoztam azon, hogy milyen hivatásban tudnám elképzelni magam, az ötlött fel bennem, hogy nekem valahogy mindig imponált a rendőri szolgálat mozgalmassága, a tevékenykedés sokrétűsége. Valami ilyesmire vágytam, és bejött a számításom. Immár 12 éve vagyok rendőr, és a helyemen érzem magam – magyarázta Mikita László, aki az Arany János Gimnázium után a Nyíregyházi Főiskola környezetvédelmi szakán diplomázott, majd a Miskolci Rendvédelmi Technikum járőrképzését követően a IV. Kerületi Rendőrkapitányságra szerelt fel 2011 decemberében.

– Két évvel később saját kérelmemre kerültem Szabolcs-Szatmár-Bereg megyébe, a Tiszavasvári Rendőrkapitányságra, ahol szintén járőrként kezdtem, majd járőrvezető lettem, és 2020-ban parancsnoki felajánlásra végeztem el a baleseti helyszínelő tanfolyamot. Örültem a lehetőségnek, mert több közlekedési kollegával is baráti viszonyt ápoltam, és úgy tapasztaltam, hogy ehhez a területhez megvan a kellő ráérzésem. Ezt a parancsnokom is észrevette, 2020 novemberében ért véget a három hónapos betanításom, és azóta önállóan dolgozom. Szeretem csinálni, és bírom is. A felelősség sokrétűsége is inspirál, amikor egy baleseti helyszínen intézkedés közben nemcsak helyszínelőként, hanem szemlebizottság-vezetőként is el kell járnom.

Fél évvel ezelőtt volt az eddigi legnehezebb napja. Az országos híradásokba is bekerült, hogy február 24-én délután Nagycserkesz és Tiszavasvári között két halálos áldozatot követelő baleset történt, ami miatt lezárták a 36-os főutat. Egy 47 éves férfi és egy 45 éves nő vesztette életét.

– Az okozó gépjárművezető előzött, és eközben ismeretlen okból olyan közel ért a másik autóhoz, hogy összekoccantak, aminek következtében oldalra kisodródtak – idézte fel a főtörzsőrmester. – A részes volt a szerencsésebb. Csak bokrot „fogott”, azt is jó szögben, és az aljnövényzet lefékezte, az okozó kocsija viszont megpördült, és belecsapódott egy vastag fába. Ennek során a sofőr és a mellette ülő nő a helyszínen életét vesztette. Összetett, idő- és munkaigényes feladat volt, mert az eset viszonylag nagy területen történt. Hosszú sávban sok karosszériadarab, alkatrész és személyes tárgy szóródott ki a két járműből, nagyon résen kellett lennem a helyszín megjelölése és körülhatárolása során, az elhunytak kilétének megállapítását követően pedig maximális megértést kellett tanúsítanom a döbbent hozzátartozókkal. Az ügyirat-feldolgozásig már nagyon kimerültem. Ez volt az eddigi legdrámaibb baleset, amelynél helyszíneltem.

SZ. Z. J.

FOTÓ: FÜLÖP MÁTÉ, RENDŐRSÉG

<< Vissza az előző oldalra