Helytállnak a csúcsban

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Zsaru Magazin

Július egyik hétvégéjén 342 ezer utazó használta a csongrádi határátkelőket 106 ezer járművel lépve át az országhatárt.

A forgalom nem is csökken augusztus közepéig. A zsaruk megfelelő szolgálatszervezéssel, sávok átirányításával, az ellenőrzések lehetőség szerinti könnyítésével gyorsítják meg az átkelést.

A röszkei autópálya-határátkelőnél július 21-én dél­előtt a zsaruk előző este óta tartják a frontot. A határt átlépni kívánók sora 21 óra 30 perctől kezdett megnőni. Nyugat-Európában megkezdődtek a nyári szabadságolások, sok vendégmunkás tér haza ilyenkor a családjához a kontinens délkeleti államaiba. Sokan vannak azok is, akik a görög, bolgár, szerb, montenegrói tengerpartok felé igyekeznek. A gyors haladás érdekében az M5-ös határátkelőjét választják, óhatatlan, hogy olykor felgyülemlik a sor. A csúcsforgalomban a 30 percesre szabott türelmi idő többszörösét kell várakozással tölteniük az utasoknak.

– Három hete, július 1-jével kezdődött a nagy roham, az országból kilépők voltak többségben – elemezte a helyzetet Röszkén Pulics János alezredes, a Szegedi Határrendészeti Kirendeltség műveletirányítási parancsnoka. – Ez még most is érvényes. Az Európai Unió néhány tagállamában, így például Spanyolországban még csak most kezdődik a szabadságolási szezon, onnan még várjuk a hazafelé tartókat. Jövő héttől várható, hogy megnő az itt belépni kívánók tömege, és elindul visszafelé a vendégmunkások, leginkább török állampolgárok és a nyaralók első turnusa. Ez találkozik az akkor kilépni kívánókkal, majd áttevődik a hangsúly a belépő oldalra. Később ott várhatók torlódások egészen augusztus közepéig. Itt nincs közös határellen­őrzés, külön dolgozik a szerb oldal. Ha szükséges, akkor a kisebb határátkelők felé tereljük az érkezőket még a határtól távol, az autópálya lejáróinál. Folyamatosan kommunikáljuk az alternatív lehetőségeket az utazóknak.

Szombat délelőttre ezer jármű torlódott össze az autópálya-határátkelő magyarországi, kilépő oldalán. Ez az elmúlt heti kilométeres sorokhoz, a négy–öt órás várakozásokhoz képest szinte semmi. A zsaruk kilenc sávot nyitottak meg a kilépőknek, majd a belépő forgalom csökkenését látva egy belépő sávot is „megfordítottak”. A rendőrök karjelzéseire oda is a Magyarországot elhagyni kívánó járműveket irányították, így használva fel a belépő forgalmi sávot a kilépő forgalom kezelésére. Stratégiailag egy sáv megfordítása biztonságos, de akár kettőt is lehet, ha nagy a torlódás.

– Ezt a sávot az uniós tagállamok polgárainak biztosítottuk, hiszen egy EU-s sávból tereltünk ide, elvileg zökkenőmentes lenne a kiléptetés – magyarázta Kardos Klaudia őrmester, a Szegedi Határrendészeti Kirendeltség útlevélkezelője. – Elvileg, mert sok az olyan, Európai Unióban honos jármű, melynek csak a vezetője uniós polgár, az utasok és a családtagok viszont nem. Ilyenkor az átvizsgálás, az ellenőrzés las­sabb, mint ha mindenki betartaná az uniós sáv kritériumait.

A kilépésnél a szisztematikus ellenőrzés rendszerét alkalmazzák. Ez alapos, de gyors munkavégzést kíván regisztrációval, az okmányok ellenőrzésével, eredetük kontrolljával, a körözési adatok figyelembevételével. Ha a forgalmi helyzet megkívánja, a kilépő oldalon a magyar és az uniós polgárok számára ezt felfüggesztheti az illetékes parancsnok. Ekkor csak személyellenőrzés folyik, illetve kockázatelemzéssel döntik el a határon dolgozó rutinos zsaruk, melyik a sorban az a jármű, melyet tüzetesebben is átvizsgálnak.

– Feszes 12 órás szolgálatokat kíván meg ez a feladat, ráadásul nyáron, amikor a rendőr is szabadságra menne – folytatta Pulics alezredes. – Igyekszünk jól szervezetten, saját erővel megoldani a helyzetet a Készenléti Rendőrség állományának bevonásával. A Frontex, az Európai Határ- és Partvédelmi Ügynökség nemzetközi szerződései alapján külföldi kollégák is részt vesznek a munkában, jelen esetben osztrák rendőrök segítik a kilépő forgalom meggyorsítását. Az utasok hozzáállása még a többórás várakozásnál is jó. Látják és értékelik a magyar rendőrök munkáját. Azt is tudják, hogy nem a mi hibánk, hanyagságunk vagy szervezetlenségünk miatt alakulnak ki dugók. Nem adódott probléma, nem volt idegeskedés. Felkészültünk arra is, ha valaki a sorban rosszul lenne, a Police Medic képzést elvégző kollégákat ilyenkor azonnal a rendkívüli helyzethez irányítjuk. Nagy rajtuk a felelősség, hiszen a dugó miatt a mentő is nehezebben juthat el egy adott vészhelyzet színhelyére.

Dél körül egy eltévedt autós kér segítséget a zsaruktól, egy órája állt és araszolt a kilépő oldal sorában, mire észrevette, hogy Szeged felé tartana, és alaposan eltévedt. A rendőrök azonnal intézkedtek, helyet csináltak neki a megforduláshoz. Mindenki megértő, nincs dudálás és kiabálás.

– Érthető, hogy várakozás közben az autók utasai kiszállnak, esznek, isznak, a közeli mosdót használják, megmozgatják végtagjaikat – magyarázta a parancsnok. – Ezt a helyzetet használná ki néhány szemfüles határsértő, aki maga is a tömegben, az autók között sétáló, várakozó turistának álcázva magát akar átsuhanni a határon. Július 19-én 21 óra 35 perckor egy szír, 22 óra 15 perckor egy iráni, majd 15 perccel később két iráni állampolgárt tartóztattak fel kollégáim Röszke közelében. Ők sem személyazonosságukat, sem magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét nem tudták igazolni hitelt érdemlően. Július 21-én egy iráni nő próbálta eljátszani egy turistabusz utasának a szerepét, nem sok sikerrel. A hatályos magyar jogszabályoknak megfelelően az illegális migránsokat visszakísérték az ideiglenes biztonsági határzárhoz.

A riport elkészítése közben, 10 óra 35 perckor érkezett bejelentés egy magányos gyalogosról. A röszkei autópálya-átkelő közelében egy magát moldovai állampolgárnak valló férfi sem a személyazonosságát, sem magyarországi tartózkodása jogszerűségét hitelt érdemlően nem tudta igazolni. Nem sejthette, hogy a kilépésre várakozók sorában civil zsaruk is dolgoznak, és figyelnek erre a trükkre. Illegálisan senki nem juthat be az ország, az unió területére, a rendőrök Röszkén és Csanádpalotán is védik határainkat.

VÉGH ATTILA

FOTÓ: MAROSFALVI PÉTER

<< Vissza az előző oldalra