Hetvenévest mentettek a Drávából

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Zsaru Magazin

A Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság tevékenységirányítási központjába május 15-én érkezett bejelentés arról, hogy a barcsi kikötőnél egy ember a Drávába esett. A helyszínre a helyi kapitányság két, szolgálatot teljesítő járőre érkezett, akik megkezdték a bajba jutott férfi mentését.

Kostyák Rajmund törzsőrmester, a Barcsi Rendőrkapitányság körzeti megbízottja és Csongrádi András törzsőrmester, járőrparancsnok azonnal a helyszínre siettek, ahol látták, hogy egy idős férfi az áradó folyó sodrásával dacolva kapaszkodik egy belógó faágba.

Rajmund
Kostyák Rajmund törzsőrmester

– Mivel barcsi vagyok, ismerem a folyót, így a küldésnél egyből tudtam, hol is van a „vízmérce” – mondja Kostyák Rajmund. – A bejelentőt a helyszínen találtuk, megmutatta, hol van a bajbajutott, és azt is elmondta, hogy él. Azonnal cselekednünk kellett. Láttam, hogy a folyó közepén egy csónakban épp valaki horgászik. De jött már felénk, és mondta, hogy egyedül nem tudja kimenteni a vízből a férfit. A társamnak, Csongrádi Andrásnak adtam a rádiót, a telefont, és kértem, maradjon a parton, értesítse a társszerveket, tartsa a kapcsolatot a kollégákkal.

András
Csongrádi András törzsőrmester

– A parton maradtam, vártam a mentőket, a katasztrófavédelem munkatársait – veszi át a szót Csongrádi András. – Annyit láttam a partról, hogy a férfi feje látszik csak a vízből, illetve azt, hogy egy faágba kapaszkodik. A Dráva itt nagyon erős sodrású, ráadásul meredek a part, és csúszik is. Azt sem szabad elfelejteni, hogy 15 fokos lehetett a víz.

– Az erős sodrás miatt nehéz volt megközelíteni a férfit, de szerencsére a horgász profin irányította a csónakot, így egész közel mehettünk hozzá – folytatja Kostyák Rajmund. – A férfi lába beakadt egy faágba, így nem is tudta volna magát egyedül kiszabadítani, félig ülő helyzetben kapaszkodott a faágba. Ahogy elértem, megfogta a kezem, de el is engedte magát, így teljesen egyedül kellett megoldanom, hogy valahogy beemeljem a hajóba.

Ez nem volt egyszerű, mivel a férfi beakadt lábát is ki kellett szabadítania az egyik lábával, miközben tartotta az egész súlyát. De végül sikerült, és ki tudták vinni a partra a 70 éves pécsi bajbajutottat. Addigra megérkeztek a mentősök is. Átvették a férfit, aki legalább fél órán keresztül volt a vízben. Az esés során fejsérülést szenvedett, a mentőszolgálat munkatársai kihűlt, sokkos állapotban szállították kórházba.

Kostyák Rajmund azt is elmondta, hogy ismeri a folyót, sokat játszott gyerekkorában a vízmérce környékén. Ráadásul a szakközépiskolában is vízgazdálkodás szakot végzett, így a gyakorlatait is a Dráván töltötte. Ennek ellenére mindig is fegyveres szervnél szeretett volna szolgálatot teljesíteni. A honvédség után egy barátja unszolására jelentkezett zsarunak, és az iskola elvégzése után Siófokon teljesített szolgálatot egy évig. Ezután tért vissza szülővárosába, a kapitányságon december óta megbízással körzeti megbízott.

Csongrádi András az érettségi után Körmendre jelentkezett, de az utolsó félévét Szegeden végezte, mivel ott folyt határrendészeti oktatás. Mohácson szerelt fel 2014 márciusában, majd három évvel később került Barcsra, a szülővárosába. Kiemelt határrendész volt, de Horvátország uniós csatlakozása után a Barcsi Rendőrkapitányság járőrparancsnoka lett.

Mátyási György

Fotó: rendőrség

<< Vissza az előző oldalra