Kábel a rengetegben

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Zsaru Magazin

A tatabányai és a balassagyarmati rendőrök összehangolt akció keretében fogták el azt a két tatabányai férfit, akik egy kábelgyárból több százezer forintnyi értékben loptak el rézkábeleket.

Október elején bűnügyi információt kaptak a tatabányai nyomozók arról, hogy egy – egyébként általuk jól ismert – helyi férfi feltűnő költekezésbe kezdett. A rendőrök úgy gondolták, ebben az esetben érdemes utánanézniük annak, vajon honnan lett B. Józsefnek (38) hirtelen sok pénze. Miképpen tudja szinte hetente cserélni az autóját, miből vehet egyre-másra nagyobb összegű tárgyakat? A háttérkutatás elején még nem utalt semmi bűncselekményre, ám a digitális nyomok arról árulkodtak, hogy hetente többször – mindig az éjszakai órákban – elhagyja Tatabánya területét, és valamennyi alkalommal Budapest vagy Esztergom irányába hajtott. A nyomozók arra gondoltak – ismerve az előéletét –, hogy talán betörni indul.

– Még alaposabban utánanéztünk B. Józsefnek – eleveníti fel a történetet Lajer Sándor alezredes, a Tatabányai Rendőrkapitányság bűnügyi osztályának vezetője –, és kiderült, hogy minden alkalommal Nógrád vármegyébe, még pontosabban Balassagyarmatra indult. Felvettük a kapcsolatot a balassagyarmati kollégákkal, de ők azt mondták, náluk nem voltak betörések mostanában, úgyhogy ezt a szálat elvetettük. Felmerült a kérdés: akkor vajon mit csinálhat ott? A kérdésre akkor sejlett fel a válasz, amikor arról kaptunk információt, hogy nagyobb mennyiségű rézkábelt szeretne értékesíteni. Márpedig honnan lehet nagyobb mennyiségű rézkábelt szerezni? Vagy talál az ember valahol otthagyott, földbe ragadt kábeleket, vagy ellopja valahonnan. Mi azért az utóbbira gyanakodtunk, és azt is megtudtuk, hogy Balassagyarmaton van egy üzem, amelyben rézkábeleket gyártanak. Ismét megkerestük a balassagyarmati kollégákat, de hozzájuk nem érkezett bejelentés arról, hogy onnan valaki kábelt lopott volna.

A tatabányai zsaruk ekkor erőteljesebben kezdték figyelni a férfit. Egy alkalommal az éjszakai portyázásból hazatérő férfi kocsija egy utánfutót húzott maga után, és amikor az őt megállítani szándékozó járőröket megpillantotta, azonnal elkanyarodott. A rendőrök azonban utánaeredtek, majd mégiscsak intézkedtek ellene, és az utánfutón 800 kiló rézkábelt találtak, amelynek közel 2 millió forint volt az értéke. Erről B. Józsefnek nem volt számlája, és elszámolni sem tudott vele. A zsaruk a rakományt lefoglalták, és ellenőrizték a származási helyét. Kiderült, hogy az bizony a balassagyarmati kábelgyárból származik. A férfit azonban a kihallgatás után elengedték, és a rendőröknek már csak ki kellett várniuk, mikor indul újra útnak, hogy pótolja azt, amit lefoglaltak tőle. Nos, nem kellett sokáig várniuk, egy hét múlva, november 29-én éjszaka ismét Balassagyarmat felé vette az irányt.

Incze
Incze Levente őrnagy

– Természetesen értesítettek minket a tatabányai kollégák – folytatja a történetet Incze Levente őrnagy, a Balassagyarmati Rendőrkapitányság nyomozó alosztályának vezetője. – Az ő jelzésükre járőreink egy tatabányai nyomozóval a 22-es főúton hajnalban intézkedtek a férfival, valamint vele lévő társával, M. Lászlóval (32) szemben, és lopott kábelt ugyan nem találtak náluk, de eszközöket igen, amelyeket akár lopáshoz is használhattak. Vágóeszközöket, maszkot, kesztyűket, hasonlókat. Kollégáim előállították őket, majd a kábelgyárban tartottunk helyszíni szemlét, és megnéztük a biztonsági kamerák felvételeit. Ezeken nem túl jól, de az is látszott, mintha két ember az üzem területén mozogna, az pedig még jobban látszott, hogy aztán a kerítéshez közeli fás, bokros területen is ténykednek. Átvizsgáltuk a helyszínt, és az avar alatt, bokrokkal eltakarva találtunk is 185 kilónyi kábelt. Ezek 1 méter körüli, 5-6 centiméter vastag darabok voltak, utóbb kiderült, különböző kábeldobokról vágták le azokat, hogy ne legyen feltűnő a hiányuk. Feltehetően pallókat támasztottak a kerítéshez, azon másztak be, és az akkumulátoros flexszel vagdosták le a rövid, de súlyos kábeldarabokat, majd kidobálták azokat a bokros-fás területre. Hogy a szállítást miként gondolták, azt még nem tudjuk.

A 38 éves férfit és 32 éves társát elfogták, előállították, és lopás bűntett miatt kihallgatták. Beismerő vallomást nem tettek, jelenleg szabadlábon várják az ügy folytatását. B. Józsefet a korábban nála talált, bizonytalan eredetű rézkábel miatt a rendőrök pénzmosás bűntett elkövetésével is meggyanúsították.

TRENCSÉNYI ZOLTÁN

FOTÓ: RENDŐRSÉG

kábel

 

<< Vissza az előző oldalra