Kecskementés erővágóval

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Zsaru Magazin

Bajba jutott kecske miatt intézkedtek rendőrök egy verőfényes márciusi vasárnap délután. Az oktondi kis állatot speciális szerszámmal mentették ki egy drótkerítés fogságából.

Megörült a napsütésnek március 19-én egy szolnoki kecskebak. Ugrándozásában elvesztette tér- és időérzékét, s nemcsak a bőréből ugrott ki jókedvében, hanem a kerítésen is sikerült átvergődnie magát. A legzöldebb legelnivaló füvet egy ipartelep kerítése mellett találta meg, pontosabban szerinte annak belső oldalán illatozott a legzamatosabb, legzöldebb ebéd. Át is dugta a kerítés drótfonatán a fejét, de visszafelé már nem jött össze a mutatvány. Sehogyan sem tudta úgy forgatni a fejét, hogy szarvai ne akadtak volna bele a kerítés egy drótfonatába, fogságba esett. Ezt hangosan a világ tudomására is adta, amit nagy szerencséjére meghallottak az éppen arra járőröző szolnoki zsaruk.

 

 

– Egy szolnoki telephelynél szorult be a kerítésbe a megrémült állat, nem tudott magától kiszabadulni – emlékezett vissza Koczok Csaba főhadnagy, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársa. 

A bak szarva beleakad a hurokba. Ha nem érkezik segítség, elpusztul, ez várt volna a kiskecskére is.

A rendkívül erős drótot kézzel nem tudták szétfeszíteni a rendőrök. A zsaruk hatalmas erővágóval vágták át a drótokat, ügyelve arra, a lehető legkisebb kárt okozzák az állatmentő beavatkozással a kerítés szerkezetében. Két vágással sikerült kiszabadítani a félelemtől remegő állatot, aki visszanyerve szabadságát azonnal rohant vissza a kertek felé.

Végh Attila

Fotó: Rendőrség

<< Vissza az előző oldalra