Kékben boldogan

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Zsaru Magazin

Kék menyegző volt a Békés vármegyei Újkígyóson, két rendőr kötötte össze az életét. A vőfély határvadász volt, Diána kedvenc színe, a kék pedig a ruhákon, a díszítésen és a tortán is megjelent. Márkóval együtt választották a hivatást. Egy képzésre jártak, és a Gyulai Határrendészeti Kirendeltségen szolgálnak.

Hat éve vannak együtt, és négy éve hozták meg a döntést: mindketten jelentkeztek a rendőrség iskolarendszeren kívüli útlevélkezelő-képzésére. Elvégezték, így Leszkó Diána és Hőgyes Márkó azóta a Gyula Határrendészeti Kirendeltségen szolgálnak.

– Rögtön az első szolgálatunkon határsértőket fogtunk el, mondhatni, egyből a mély vízbe kerültünk – idézi fel a kezdeteket az ifjú férj. – Bár Gyulán szinte folyamatosan nagyüzem van, jelentős a teherforgalom, és az országba illegálisan bejutni szándékozók is időről időre megjelennek a zöldhatáron, illetve a kamionok rakterében, jól érezzük magunkat, szeretjük a munkánkat. Én közben drónkezelői végzettséget is szereztem, így szükség esetén közlekedésrendészeti feladatokba is besegíthetek.

Esküvő

A fiatal pár egy váltásban jár munkába, de más – ki-, illetve belépő – oldalon vannak, így a szolgálati idő alatt nem találkoznak. Viszont, mivel azonos az időbeosztásuk, a magánéletük a rendkívüli helyzeteket kivéve jól tervezhető. Boldogok együtt, jól megértik egymást.

– Márkó két éve a Balaton közepén, egy hajón kérte meg a kezem térden állva – idézi fel a felejthetetlen pillanatokat Diána. – Nagyon megható volt, igent mondtam, és idén augusztus 12-én el is érkezett a mi nagy napunk. Békéscsabán élünk, de Újkígyósról származom, így az esküvő és a lakodalom is a kisvárosban volt. A fehér szín mellett a kék, a kedvenc színem dominált.

A ruhán, a díszítésen, de még a megyében kiváló süteményeiről, óriási tortáiról híres orosházi, aranykoszorús cukrászmester, Ficsor Zoltán készítette hatemeletes tortán is megjelent a kék. Minden a hagyományok jegyében történt, díszegyenruhás, karddal tisztelgő kollégák álltak sorfalat az ifjú párnak. A vőfély is szakmabeli volt, Barbi Zsolt, a Készenléti Rendőrség Battonyai Határrendészeti Kirendeltségén szolgáló határvadásza. A százötven fős násznép hamisítatlan vidéki menüből falatozhatott: aranyló tyúkhúsleves, marhapörkölt, majd éjfélkor sült húsok kerültek az asztalra. A lakodalom után egy szeptemberi olaszországi nászút, majd hosszabb távon házvásárlás, otthonteremtés és családalapítás szerepel a terveik között – és természetesen az, hogy maradnak a Gyulai Határrendészeti Kirendeltségen. Ahogyan Márkó fogalmaz: az ő váltásukban sok a fiatal, mindenki igyekszik segíteni a másikat. Ha új munkatársak érkeznek, gyorsan beilleszkednek. Összetartó, befogadó közösség az övék.

SZ. A.

FOTÓK: SZIKORA LAURA

<< Vissza az előző oldalra