Késsel végzett a feleségével

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Zsaru Magazin

Féltékenységből ölhetett az a 40 éves férfi, aki egyetlen késszúrással végzett 27 éves párjával. Az áldozatra másnap reggel az apósa talált rá a gyerekszobában. Az emberölés körülményei ritka bűnelkövetési módszerre utalhatnak.

A férfi buszvezetőként szállított utasokat külföldre, amikor megismerkedett a nála több mint tíz évvel fiatalabb nővel, aki Németországban és Ausztriában dolgozott szobalányként, emellett egyéb munkát is elvállalt. A szerelemből nemsokára házasság lett. A kapcsolatba a nő magával vitte előző házasságából született gyermekét, majd közös gyermekük is született. A tragédia előtti napokban a fiatalasszony a barátnőjének és az ismerőseinek panaszkodott arról, hogy a párja furcsán, zavartan viselkedik, fenyegetőzik. Aggodalmát apósával is megosztotta, aki a végzetes nap előtt meglátogatta őket, hogy személyesen meggyőződjön arról, hogy a fiával valóban nem stimmel valami. Látogatása után az unokáját is magával vitte, a másik gyerek pedig napok óta a család rokonainál tartózkodott, így 2022. november 29-én este egyedül maradt a házaspár. Másnap reggel az apa ismét elment hozzájuk, hogy megnézze, minden rendben van-e. Azonban nagyon nehezen tudott bejutni a lakásba, a fia csak többszöri csengetés után nyitott ajtót. Amikor a férfi meglátta a fiát, azonnal mentőt akart hívni hozzá. Zavart volt, összefüggéstelenül beszélt, és valamilyen szer hatása alatt állhatott. A legnagyobb meglepetés viszont akkor érte, amikor a gyerekszobában, az ágyon fekve holtan látta meg a menyét. Rögtön hívta a mentősöket, akik megerősítették a halál beálltát.

kés

– A kollégák felvették az adatokat és ellenőrizték a kamerafelvételeket. Kiderült, hogy a lakásban a bűncselekmény ideje alatt csak a férj és a feleség tartózkodott – mondja Albrecht Zsolt alezredes, a Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság kiemelt vizsgálója. – A halál okát kezdetben nem lehetett megállapítani. Egy vágott sérülést vettünk észre a nő fülén, ami nem okozhatta a halálát. De a szemle során találtunk egy szúrt sérülést is a nyaki csigolyánál, valamint egy törött kés markolatát. A kés beletört, ezért nem vették észre azonnal. A boncolás során megállapították, hogy olyan erőteljes volt a szúrás, hogy azonnal elvágta az idegpályát, így rögtön bénulást és halált okozott.

A férj kihallgathatatlan állapotban volt, ezért az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetbe szállították. A bíróság december 2-án elrendelte a letartóztatását. A szakértői vizsgálatok megállapították, hogy beszámítható. Amikor B. Arnold tudatára ébredt, hogy milyen súlyos bűncselekményt követett el, fél évvel a tragédia után vallomást tett.

A férj elmondása szerint párja aznap a konyhapultról felkapott két kést, majd a mellkasához emelte, és azzal fenyegetőzött, hogy öngyilkos lesz. A nő ezután a gyerekszobába futott, ő pedig utánarohant, hogy elvegye tőle a szúróeszközt. „Öt másodperc volt az egész – idézi fel a férfi vallomását az alezredes. – A kést a falhoz akartam ütni, hogy kiessen a kezéből. Azonban sötét volt, semmit nem láttam, de éreztem, hogy a kés egy kemény tárgyba fúródik, majd a párom összeesik. A villanykapcsolóhoz szaladtam, és felkapcsoltam a villanyt. Ekkor láttam meg, hogy a kés a párom nyakába fúródott, ami idegpályát ért, így a halál azonnal beállt, már nem lehetett újraéleszteni.”

A szakértők, anélkül, hogy a gyanúsított tudta volna, ugyanezt állapították meg, továbbá kiemelték, hogy ennyire pontosan és ekkora erővel szúrni véletlenül lehetetlen. B. Arnold az idegenlégiónál szolgált. Amennyiben a harctéren alkalmazzák ezt a szúrási technikát, az alkalmas lehet arra, hogy az ellenfelet hang nélkül, azonnal harcképtelenné tegye. Az elkövető tagadta, hogy ezt a technikát ismerte, illetve használta volna. A rendőrség november 13-án zárta le a nyomozást, és az iratokat megküldte az ügyészségnek. B. Arnoldot emberölés bűntettével gyanúsítják.

RÁDI MÓNIKA

FOTÓ: RENDŐRSÉG

<< Vissza az előző oldalra