Két bronz és szép helyezések

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Zsaru Magazin

Érmekkel tért haza a magyar delegáció Prágából a XVI. Rendőr Atlétikai Európa-bajnokságról. Az eseményt augusztus 28–30. között rendezték a Cseh Rendőr Sportszövetség (UNITOP) szervezésében.

Magyarországot öt versenyző képviselte a viadalon, a delegációt dr. Tánczi Tibor ezredes, a Vas VMRFK bűnügyi rendőrfőkapitány-helyettese, egykori kiváló kalapácsvető vezette. Az Eb-n 16 ország sportolói álltak rajthoz, köztük olyan egykori élsportolók, mint a 2016-os olimpia férfi diszkoszvetésének bajnoka, Christoph Harting. A mezőny erősségét mutatja az is, hogy több versenyző egyenesen a budapesti atlétikai világbajnokságról érkezett a cseh fővárosba – számolt be a policesport.hu.

A magyar delegáció két bronzéremmel tért haza, Glavákné Váradi Krisztina hadnagy (Somogy VMRFK) súlylökésben, Hortobágyi János őrmester (Készenléti Rendőrség) pedig gerelyhajításban állhatott fel a dobogó harmadik fokára.

A delegáció további tagjainak eredményei:

– dr. Weibl Anissa Zsófia ra. (Győr-Moson-Sopron VMRFK), 3000 m síkfutás: 7. helyezés;

– Csapó Tamás törzszászlós (Békés VMRK), súlylökés: 8. helyezés;

– Bulitka László őrmester (Szabolcs-Szatmár-Bereg VMRFK), 5000 m síkfutás: 15. helyezés.

FOTÓ: RENDŐRSÉG

atlétika

 

<< Vissza az előző oldalra