Két gyerekkel bővült a család

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Zsaru Magazin

Varga Krisztián törzszászlóssal, a feleségével, Varga-Nagy Zsófia őrmesterrel, az akkor 8 hónapos Izabellával és a 3 éves Noellel 2021-ben találkozhattak az olvasók a Zsaru lapjain. Zsófia és Krisztián szolgálatteljesítés közben ismerkedtek meg egymással. Azóta eltelt két év, és a család is bővült. Megkérdeztük, mi történt velük azóta.

Krisztián továbbra is a Tatabányai Rendőrkapitányságok szolgál, de már kinevezett szolgálatirányító parancsnokként. Nemrég született meg negyedik gyermekük, Panka, aki most 2 hónapos, őt követi a sorban a másfél éves Luca. Amikor megérkeztünk, a gyerekek kíváncsian és barátságosan fogadtak minket. Örömmel mutatták, mit hozott nekik a Télapó.

– Nem egyszerű a négy picivel, igazi csapatmunkát és szervezést igényel. Mindent előre megtervezünk, másnapra odakészítjük a ruháikat, és Krisztiánnal felosztjuk egymás között a feladatokat – meséli Zsófia. – Kialakítottunk egy rendszert, ami kívülről talán kicsit katonásnak tűnik, de jól működik, és a gyerekek is igénylik. Reggel már korán elkezdődik a készülődés, indulunk az óvodába, bölcsődébe. Amikor itthon vannak, különféle játékokat, feladatokat találok ki, hogy lefoglaljam őket. Már izgatottan készülünk a karácsonyra is. Mindennap elmesélünk nekik egy karácsonyi mesét. Nálunk az adventi naptárban sem csokoládé van, hanem érdekes feladatok, játékötletek. Ma például mézeskalácsot fogunk készíteni. Gyakran csinálunk közös programokat, és sokszor van velünk a 10 éves Barnabás is, aki Krisztián előző házasságából született. A fiúk nemegyszer jártak már a kapitányság épületében, nagyon élvezik a rendőrnapokat is.

Krisztiánnal megesett már, hogy nem apaként, hanem rendőrként került olyan helyzetbe, amikor egy kisgyerekről kellett gondoskodnia.

– Körülbelül egy hónapja történt az eset – magyarázza. – Bejelentés érkezett, hogy az 1-es főút mellett egy kislány mászkál egyedül. A körzeti megbízotti alosztály vezetőjével, Jancsekity Zoltán főhadnaggyal mentünk ki a helyszínre. A kicsi 3 éves sem volt, alig beszélt még, és azt sem tudta megmutatni, honnan jött. Nála volt a kis hátizsákja, amibe a játékait pakolta. Felvettük, és beültettük a szolgálati autóba. Nagyon megszeppent! Hiába vagyok gyakorlott apuka, a kislánynak mi idegenek voltunk. Hogy lekössük, tettünk be neki mesét, és közben elindultunk adatot gyűjteni, hogy megtudjuk, honnan jöhetett. Belegondoltam, mi lett volna, ha a forgalmas útról lelép, ezért nagyon örültem neki, hogy biztonságban van. Tudtam, már nem érheti baj. A környéken senki nem ismerte fel a kislányt, de anyukája észrevette, hogy eltűnt, és bejelentést tett. Kiderült, hogy ameddig takarított, elsétált a lánya. A kicsi felérte a kilincset, így kinyithatta az ajtót, és elment otthonról.

RÁDI MÓNIKA

FOTÓ: FÜLÖP MÁTÉ

<< Vissza az előző oldalra