Kétkerekűek középpontban

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Zsaru Magazin

Március 4-én véget ért az Utazás kiállítás.

A négynapos rendezvényen 23 ország 280 kiállítója, köztük – hagyományaihoz híven – a Budapesti Rendőr-főkapitányság is képviseltette magát. A fővárosi zsaruk minden érdeklődőt szívesen láttak programjaikon.

Szécsi Tibor László alezredes
Szécsi Tibor László alezredes

A Hungexpo Budapesti Vásárközpontban a BRFK témájának középpontjában a motoros és kerékpáros balesetek, illetve azok megelőzési lehetőségei álltak.

– A tavaszra tekintettel választottuk ezt a témát – mondta Szécsi Tibor László alezredes, a BRFK balesetmegelőzési és közlekedési osztályvezetője. – A jó idő beköszöntével sokan veszik elő kétkerekű járműveiket, és pattannak nyeregbe. Fontos azonban hangsúlyozni, hogy a téli időszak miatti kihagyás után a kerékpározásba, motorozásba ismét bele kell jönni, újra rutint kell szerezni. A telet végigállt járművek műszaki állapotát is felül kell vizsgálni, fel kell készíteni őket az újbóli használatra. Az is fontos szempont, hogy az autósoknak is hozzá kell szokni ahhoz, hogy a két keréken közlekedők ismét megjelennek az utakon. Ez az átmeneti időszak tehát mindenkitől fokozott figyelmet kíván.

A szimpóziumot Berzai Zsolt alezredes, az ORFK balesetmegelőzési osztályának megbízott vezetője, az Országos Rendőr-főkapitányság Országos Balesetmegelőzési Bizottság (ORFK OBB) főtitkára nyitotta meg.

Berzai Zsolt alezredes
Berzai Zsolt alezredes

– Mivel a közúti balesetek túlnyomó része emberi hibára vezethető vissza, az ORFK OBB is támogatja a vezetéstechnikai képzéseket és hangsúlyozza a fontosságukat – vette át a szót a főtitkár. – Hogy a motoros rendőrjárőrök a téli holt időszakban se szokjanak el kétkerekű járműveiktől, az ORFK OBB 2017 telén immár hatodik alkalommal szervezett számukra speciális vezetéstechnikai tréninget fedett helyszínen. A „civil” motorosok vezetéstechnikai tréningre történő eljutását is elősegítjük több rendezvény, például az Open Road Fest és a Balatonride támogatásával. A magyar motorkerékpáros rendőröket Európa-szerte nagy tisztelet övezi, a szakmai motoros versenyeken rendőreink évtizedek óta kiemelkedő teljesítményt nyújtanak. Az International Police Motor Corporation (IPMC) évtizedek óta minden évben megszervezi nemzetközi nagyrendezvényét, az Európa-bajnokságnak is számító Rendőr Motoros Rallyt. A versenynek minden évben más-más ország ad otthont, és az elmúlt években a legtöbb első helyezést a magyar motoros rendőrök érték el az egyéni és csapatversenyekben. Az ORFK OBB az elmúlt hat évben összesen 128 szolgálati motorkerékpárt szerzett be a motoros járműpark fejlesztése céljából, idén pedig további 25 megvásárlását tervezzük.

A megnyitó után a résztvevők érdekes, témába vágó előadásokat hallgathattak meg többek között Győrfi Páltól, az Országos Mentőszolgálat szóvivőjétől, valamint Mészáros Gábor alezredestől, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Karának tanársegédjétől. Előbbi előadáson a hallgatók a mentőszolgálat szemszögéből nézve kaphattak képet a motoros közlekedésről. Győrfi Pál kiemelte, hogy nem csupán mentési szituációban találkoznak motoros kétkerekűvel, hanem több mint egy évtizede maguk is használnak ilyen járműveket munkájukhoz. Az utóbbi prezentáció a motorkerékpáros halálos balesetek és a sebességtúllépés összefüggéseit tárta fel. Előadója a baleset bekövetkezésétől számított 30 napon belül a Központi Statisztikai Hivatalnak továbbított adatokat hasonlította össze a rendőrségi vizsgálat során megállapítottakkal.

A szakmai konferencia mellett a szervezők természetesen a kiállítás civil látogatóira is gondoltak. Motorszimulátorral, játékos feladatokkal, közlekedésbiztonsági, illetve drogprevenciós feladatlapokkal, rendőrmotorral és -autóval, valamint természetesen ajándékokkal vártak minden érdeklődőt standjuknál.


KUTLÁN EDINA
FOTÓ: SEBESTYÉN JENŐ

<< Vissza az előző oldalra