Kirajzolja magából a stresszt

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Zsaru Magazin

Stresszlevezetésként kezdett el rajzolni Gregus Melinda törzszászlós, a Hercegszántói Határrendészeti Kirendeltség vizsgálója, akinek egy nemrég kiadott színezőkönyvben is megjelentek munkái. Állítása szerint a saját érzéseit, lelki világát viszi át a rajzokba, amely hatással vannak az emberekre.

Az érettségi után még nem tudta, milyen pályát válasszon, ezért korrepetálást vállalt iskolásoknak. Az egyik tanítványának édesanyja a határőrségnél dolgozott, ami neki is megtetszett.

– Mindig is szerettem a papírmunkát, a „szöszölős” dolgokat – meséli Gregus Melinda. – Az egyik kisfiú édesanyja a határőrségnél, irodában dolgozott, és megkérdezte, miért nem próbálom meg én is. Így 1997-ben jelentkeztem a határőrséghez, és december 16-án a hercegszántói határátkelőnél operátorként kezdtem el dolgozni. A munkakör azonban rövid időn belül megszűnt. Ekkor felajánlották, hogy szereljünk fel hivatásosnak. Éltem a lehetőséggel, és 1999-ben már hivatásosként kerültem állományba. Kezdetben járőrként, majd útlevélkezelőként szolgáltam. 2008-ban kerültem a Hercegszántói Határrendészeti Kirendeltség hatósági alosztályára mint segédelőadó, majd vizsgáló lettem. Itt kiélhettem a papírmunka iránti szenvedélyemet. Sok bevándorló érkezett akkoriban, az ő irataikat kezeltük. Találkoztunk megható történetekkel, láttunk családi sorsokat, amelyek anyaként engem is szíven ütöttek. Meg kellett edződni, arra koncentrálni, hogy dolgozunk, és nem szabad elérzékenyülni.

A meditatív rajzolással 2015-től foglalkozik.

– Stresszlevezetésként kezdtem el rajzolni. Nagyon jó hatással volt rám, teljesen kikapcsolt. Magyarországon akkor még nem számított divatnak ez a fajta rajztechnika. Rajzaim stílusa leginkább a mostanság kapható színezőkönyvek stílusához hasonlítható.

Én a színezésben soha nem voltam jó, ezért megrajzoltam a képet, és azt apró mintákkal kitöltöttem. A kis minták megdobják a rajzot. Hogy mi lesz a képen, az mindig érzésre jön. Szeretem kirajzolni magamból, ha bánt valami, ha rossz a hangulatom, vagy csak eszembe jut valami. A téma teljesen változó: természet, szerelem, család, meditálás. A rajz lényege, hogy a kép nyugalmat és békét árasszon. A macska-, a bagoly- vagy a holdmotívum gyakran megjelenik a képeimen. Egyszer egy színezőkönyvhöz kerestek illusztrátort, és elküldtem a munkáimat. A készítőnek megtetszettek, így oda is rajzoltam pár képet. A Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság által nemrég megrendezett festészeti kiállításon is jelentek meg alkotásaim. Sok pozitív visszajelzést kaptam. Nagyon érdekes, hogy mások hogyan látják a képeimet, milyen érzést vált ki belőlük.

Gregus Melinda azonban nemcsak rajzol, de amigurumi horgolással is foglalkozik.

– Van a nappaliban egy fonalakkal és ceruzákkal teli asztalkám. Minden este, ha időm engedi, leülök oda készíteni valamit.

RÁDI MÓNIKA

FOTÓ: FÜLÖP MÁTÉ, RENDŐRSÉG

<< Vissza az előző oldalra