Kiszabadították a kutyákat

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Zsaru Magazin

Bezárta kutyáit autójába egy budapesti férfi. A rendőrök segítettek az állatok kiszabadításában.

Egy autó ajtaját feszegető férfira figyeltek fel a józsefvárosi zsaruk február 11-én 9 óra 52 perckor. A térfigyelő kamerák monitorán látták, amint a VIII., Dugonics utcában egy férfi, nem törődve a forgalommal, járókelőkkel, egy csavarhúzóval feszegeti az egyik parkoló gépkocsi ajtaját, ablakait.

 

Az egyik bent rekedt kutya és megmentői

 

– Minket riasztottak a monitorfigyelők, nézzük meg, mit akar az autónál a férfi – emlékezett vissza a történtekre Govnik Tamás hadnagy, a VIII. Kerületi Rendőrkapitányság gazdaságvédelmi osztályának nyomozója, aki Jobbik Tamás főtörzsőrmesterrel ment a helyszínre. – Azt láttuk, hogy egy férfi egy szürke BMW-kombi ablakát feszegette, kezében egy csavarhúzóval. Nem lepődött meg, hogy rendőrök szólították meg, még örült is nekünk, ami nem igazán vallott autófeltörőre. Ráadásul a kocsi motorja járt, ez sem illett bele a klasszikus alkalmi lopás díszleteibe.

 

Dobó Zsófia őrmester

 

A budapesti 62 éves férfi valóban örült a zsaruknak. Elmondta, pár percre állt meg az élettársa tulajdonában levő autóval, ezért annak motorját sem állította le. A kocsi csomagtartójában négy kutyát szállított. Ezek egyike megijedhetett, hogy ő kiszállt, miközben a motor járt, előremászott, és közben talpával lenyomhatta az autó rablásgátló biztonsági zárszerkezetének gombját. Innentől kezdve a járművet kívülről nem lehetett kinyitni. A férfi tartott attól, hogy a kutyáknak valami bajuk lehet, illetve hogy idegességükben esetleg el is indíthatják a járművet, ezért akarta feltörni az autót egy sebtében kölcsönkért csavarhúzóval.

– A nyomozók a férfi által elmondott adatok ellenőrzése után felajánlották, szakember segítségét kérik a jármű kinyitásához – vette át a szót Dobó Zsófia őrmester, a VIII. Kerületi Rendőrkapitányság nyomozója. A kerületi adatbázisból elkérték egy zárspecialista címét, telefonon felhívták, kérték, sürgősen menjen a Dugonics utcába. A segítség tíz percen belül a helyszínen volt, újabb öt perc elteltével már sikerült is kinyitni a járművet. A kutyák friss levegőhöz jutva, gazdájuk hangját meghallva lenyugodtak, a férfi pedig megköszönte a rendőrök segítőkészségét.

Végh

Fotó: erdei, Rendőrség

<< Vissza az előző oldalra