Kitüntették a hős iskolaőröket

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Zsaru Magazin

Csécsi Tibor bátorságról és rátermettségről tett tanúbizonyságot: az Encsi Aba Sámuel Szakképző Iskolában meghiúsította egy ismeretlen férfi késes támadását, már át is vette érte az elismerést. A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányságon Szabó József kurittyáni iskolaőr is elismerő oklevelet és ajándékutalványt kapott, aki életmentésben vett részt.

Szeptember 7-én reggel, nem sokkal 8 óra után egy huszonéves, fekete hajú férfi konyhakéssel a kezében ment be az Encsi Aba Sámuel Szakképző Iskola nyitott kapuján a közelben tartózkodó iskolaőr szeme láttára.

– Nem volt ismerős a fickó, de rögtön szemet szúrt, hogy hatalmas konyhakés van nála, és az is látszott, hogy valamilyen szer hatása alatt van. Forgott a szeme, és kitágultak a pupillái. Éreztem, hogy ebből gond lehet, és sajnos igazam lett – idézte fel Csécsi Tibor iskolaőr. – Jó napot kívántam, és megkérdeztem, miben tudok neki segíteni, amire érdemben nem reagált, csak a „Jöttem a dögért!” mondatot ismételgette. Felszólítottam, hogy álljon meg, mert ide így nem jöhet be, és közöltem vele, hogy azonnal hagyja el az intézmény területét. A férfi tőlem már körülbelül két méterre volt, amikor ismét felszólítottam, hogy a törvény nevében hagyja el az intézmény területét, a kését pedig tegye le, ellenkező esetben kényszerítő eszközt fogok alkalmazni. Nem reagált a felszólításomra, és késsel a kezében az udvar belseje felé tartott. Ekkor elővettem a nálam lévő gázsprét, közben folyamatosan hátráltam, illetve el is léptem oldalra. Mielőtt a vegyi eszközt használtam volna, ismét felszólítottam a férfit, majd lefújtam, amitől megtorpant. Ekkor már olyan közel került hozzám, hogy a gumibottal el tudtam érni, és a kést tartó jobb kezére mértem egy ütést. Ettől földre ejtette a kést, de azonnal lehajolt érte, ezért a kést arrébb rúgtam. Erre felegyenesedett, megfordult, és kirohant az iskola területéről a Bársonyos-patak felé. Utólag belegondolva nem engem akart megtámadni. Szerintem nem volt tudatában annak, hogy mit csinál. Ennek ellenére bárki megsérülhetett volna. Szerencsére sikerült megelőzni a nagyobb bajt.

Csécsi Tibor különös meglepettséget is érzett.

– Huszonöt éven át szolgáltam rendőrként, és nemcsak a képzésen, hanem az ismétlő gyakorlatokon is mindig elmondták, hogy a testi kényszer mozdulatsorait azért kell nagyon begyakorolni, hogy veszélyhelyzetben ösztönösen menjenek, és velem pontosan ez történt. Arra nem is emlékeztem, hogy a gázsprét elhajítottam, és a gumibotot előkaptam, de abban is biztos vagyok, hogy ösztönösen suhintottam – mondta az egykori zászlós. – Azokban a pillanatokban, amikor ez a férfi egyre csak közeledett felém azzal a hatalmas késsel, félelmet is éreztem – hogyne éreztem volna! –, de felülkerekedtem rajta. Csak az járt a fejemben, hogy ezt a helyzetet meg kell oldanom, és örülök, hogy sikerrel jártam. Szerencsém, hogy lélekben rendőr maradtam.

– Immár a negyedik tanévet kezdtem iskolaőrként itt, az encsi szakképző iskolában. Szívesen csinálom, és nagyon jólesett, hogy a gyerekek közül többen is köszönetet mondtak nekem, de szülők is megszólítottak, hogy hálájukat kifejezzék, a minap pedig a vegyesboltban rázták meg a kezemet. Furcsa érzés azzal szembesülni, hogy ez az eset az ittenieket mennyire elborzasztotta, de magam is úgy gondolom, hogy ebből nagyobb gond is lehetett volna – magyarázta Csécsi Tibor.

Nagy megtiszteltetésnek vette, hogy hősies helytállásáért elismerésben részesült.

– Nem is akartam elhinni, amikor felhívott a parancsnokom – emlékezett az iskolaőr, aki a rendőr-főkapitányság parancsnoki tárgyalójában vehetett át díszoklevelet Töreki Sándor vezérőrnagy, bűnügyi országos rendőrfőkapitány-helyettes nevében és megbízásából Szabó Péter őrnagytól, az Országos Rendőr-főkapitányság bűnügyi főosztály iskolapartnerségi osztályának vezetőjétől, illetve Miskolczi István ezredestől, a vármegye bűnügyi rendőrfőkapitány-helyettesétől. Az eseményen jelen volt Péterffy Balázs, a Klebelsberg Központ szakmai elnökhelyettese is, aki gratulált, valamint elismerő oklevelet és ajándékutalványt adott át Szabó József iskolaőrnek, aki szeptember 5-én a Csillagfürt Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmények Kurittyáni Eperjesi István Tagintézménye udvarán segédkezett egy erős rosszulléttel küzdő tanár életmentésében. Róla 8-án írtunk, és természetesen neki is gratulálunk.

SZ. Z. J.

FOTÓ: RENDŐRSÉG

<< Vissza az előző oldalra