Könyv készült Kántorról

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Zsaru Magazin

A legendás rendőrkutya, Kántor és utódai ihlették azt a kötetet, amely nyáron jelent meg. A szerző Végh Attila Mihály, a Zsaru Magazin egykori munkatársa. Az apropó, hogy hetven évvel ezelőtt született Kántor, aki beírta magát a magyar kriminalisztika történetébe.

A Kántor öröksége című könyv nem dokumentarista kiadvány, tartalmaz megtörtént eseteket, ír létező vagy egykor élt emberekről, de ugyanígy regényes elemeket is. A központban a német juhász, Kántor és az ő örökösei, leszármazottai állnak. A hihetetlen szimatú és kitartású kutya máig az egyik legsikeresebb rendőreb. Statisztikák szerint aktív pályafutása alatt 78 ezer kilométert tett meg a szagot követve. Előfordult, hogy másfél napon át egyfolytában loholt egy bűnöző nyomában. Összesen 536 bevetésen vett részt vezetőjével, Tóth Tibor főhadnaggyal. Sorsa tragikus véget ért, akna robbant fel mellette, és a sérülései miatt el kellett altatni 1964-ben, de a legendája fennmaradt. Sőt, a génjeit is örökölte sok-sok generáció rendőrkutyája. Talán neki is köszönhető, hogy Magyarország vezető lett a rendőrebek képzésében, számos külföldi ország zsarui is itt nevelt állatokkal dolgoznak.

Kántor története két regényt is ihletett, valamint egy tévésorozat is készült Madaras József főszereplésével, amelyben a kutyát Kántor unokája, Tuskó játszotta. A most megjelent könyvben számos valóságos történet elevenedik meg, de olyanok is, amelyek a fantázia szüleményei. A kötet tisztelgés a híres nyomkövető kutya és leszármazottai előtt, legfőbb mondanivalója a német juhász hihetetlen hűsége, kitartása és szeretete az ember, valamint a munkája iránt.

A könyvhöz az illusztrációkat a Zsaru Magazin fotóriporterei készítették.

ZS. M.

<< Vissza az előző oldalra