Látogatók Flóránál

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Zsaru Magazin

Nyílt egy ajtó, és az ötéves Flórának egy pillanat alatt borzalmas napja lett.

Aztán hat nap múlva megint nyílt egy ajtó, és a kislánynak már fülig ért a szája.

Ceglédi zsaruk látogatták meg az egyik fővárosi kórházban a súlyos balesetéből lábadozó nyársapáti sérültet. Szabályzat nem kötelezte őket erre, lelki iránytűjük mutatta az utat a kórteremhez.

– Cegléd belvárosában történt a közlekedési baleset szeptember 19-én délután, aminek a kislány az elszenvedője – ismertette Szabó Zoltán százados, a Ceglédi Rendőrkapitányság közlekedésrendészeti osztályvezetője. – Egy személykocsi vezetője körültekintés nélkül nyitotta ki a jármű ajtaját, és felborított egy mellette elektromos kerékpáron elhaladó asszonyt és a kétkerekűn vitt kislányt. Az aszfaltra zuhanó gyerek eszméletét vesztette, súlyos koponyasérülést szenvedett. Kórházba szállították, állapotának súlyossága miatt onnan került egy budapesti egészségügyi intézménybe.

A balesetet okozó ellen eljárást folytattak a zsaruk, közben elindult valami más is. Az egyenruhák alatt megdobbantak a szívek. Ahogy a ceglédi kollektíva tagjai megismerkedtek az esettel, úgy érezték: a hivatalosan rájuk rótt feladaton túl egyebet is tehetnének.

– A hivatásunk során átélt számtalan nehéz helyzet miatt érzékenyen érint bennünket, amikor látjuk, hogy valaki bajban van – mondta Török Csaba alezredes, kapitányságvezető. – Büszkeséggel töltött el, az állomány tagjai segédkezet akartak nyújtani. Egyébként is fontosnak gondolom, hogy az egzakt szabályok mellett érvényesüljön az empátia, az emberség. Munkatársaim kiválóan mutatták meg, hogy nemcsak zsaruk, de érzékeny emberek is. A kislány szüleitől megtudtuk, Flóra későn érkezett, harmadik gyermek, akire kivételes féltéssel tekintenek. A kislány mindig vidám, központi figurája a családnak, nagyon aggódnak érte. A koponyarepedést szenvedett gyerek egészségi állapotát nem befolyásolhattuk, ám kollégáimban megmoccant a kezdeményezőkészség, hogy a szerény körülmények között élő család segítségére legyünk. Két óra alatt tisztes pénzbeli adományt gyűjtöttünk össze, ami azonnal jó helyre került: az anyuka ebből fizette ki szállása költségét, mivel a kórházban kislánya mellett volt. A nyársapáti tanyán élő família egyetlen közlekedési eszköze az elektromos kerékpár, ezért felajánlottuk a kislány hazaszállítását is. Hoztunk ajándékba baleset-megelőzési felszereléseket, amik jó szolgálatot tesznek a közlekedésben, Flóra sisakot, kar- és térdvédõt, láthatósági mellényt kapott. Teljes felépülése után õt és családját meghívtuk egy kapitánysági látogatásra.

.
Most tányérsapka, a jövőben bukósisak kerül Flóra buksijára

Flóra szépen gyógyul, orvosai szerint szövődménymentesen fel fog épülni. A figyelmetlenül ajtót nyitó gépkocsivezető is meglátogatta a kórházban, szánva-bánva, hogy ekkora bajt okozott. Nem próbálta másra hárítani a felelősséget, viseli tette következményeit, noha a kislány szülei azt kérték a rendőrségtől, hogy tekintsenek el a szankcióktól, hiszen nem szándékosan lökte el a kerékpározó anyát. Őket kizárólag Flóra felgyógyulása érdekli. A zsaruknak viszont hivatalból kellett eljárást indítaniuk, a vétkes elmarasztalása a bíróság feladata.


SZILÁGYI ATTILA
FOTÓ: BÉRES MÁRTON

 

<< Vissza az előző oldalra