Lopott autók temetője

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
ORFK Kommunikációs Szolgálat

Rekordmennyiségű, 600–1000 gépjárműhöz köthető bűnjelet foglaltak le a kispesti zsaruk a budapesti G. Mihály (53) kispesti házában és egy gyáli tanyán.

Sziszifuszi munka lesz megállapítani, honnan és hogyan került a halomnyi rendszám, forgalmi engedély, gépjárműtörzskönyv a gyanúsítotthoz.

Hosszú hetek nyomozati munkájára lesz még szükség ahhoz, hogy a zsaruk pontosan felderítsék, hányféle bűncselekménnyel gyanúsítható G. Mihály, akit október 21-én fogtak el a XIX. Kerületi Rendőrkapitányság nyomozói.

– A G. család számos tagja ellen folytattunk már eljárást gépjármű-bűnözéssel kapcsolatos ügyekben – tájékoztat az előzményekről Mórocz József őrnagy, a XIX. Kerületi Rendőrkapitányság bűnüldözési alosztályának vezetője. – Ugyanakkor eddig nem volt megfelelő mennyiségű és súlyú bizonyíték G. Mihály Budapest XIX., Vásár téri házának átkutatásához. A közelmúltban egy bejelentés nyomán nyílt meg rá a lehetőség.

 

Mórocz József őrnagy

 

Az ügy júniusban indult, amikor egy fővárosi férfi egy fekete színű Renault személygépkocsit vásárolt G. Mihálytól. A kocsi műszaki állapota nem egyezett azzal, mint amilyennek az eladó leírta, a vásárló reklamált. G. Mihály látszólag rendezni akarta az ügyet, azt ígérte, hogy 200 ezer forint ráfizetés ellenében a viszszavitt Renault helyett egy másik, jobb állapotú kocsit ad a vásárlónak. Ez nem történt meg, a vevő nem várt tovább, június 25-én feljelentette. A rendőrség csalás gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen indított eljárást, a tényállás tisztázása érdekében folytatott vizsgálat során olyan adatok merültek fel, amelyek többféle bűncselekmény gyanúját is felvetették. Széles körű adatgyűjtést követően tartottak házkutatást október 21-én a kispesti nyomozók a Vásár téri portán.

– Az ingatlanon két műhelyt alakítottak ki. Az egyikben frissen, arany színűre festve állt egy, a feljelentésben szereplőhöz kísértetiesen hasonlító Renault Scenic, amelynek egyedi azonosítójeleit eltávolították. A helyszínre hívott igazságügyi műszaki szakértő elsődleges szakvéleményében megállapította, hogy a jármű megegyezik azzal, amelyet korábban a sértettnek eladtak – folytatja Mórocz őrnagy.

A zsaruk gyanítják, hogy az egyterűt nem először értékesítette csalárd módon a gyanúsított, az ügynek ezt a részét jelenleg is vizsgálják. A házkutatás ugyanakkor egyéb „eredményt” is hozott.

– Különböző rejtekhelyekről több tucat rendszám, forgalmi engedély, gépjárműtörzskönyv került elő, jelentős részük lopás miatt körözött járművekhez tartozik. A műhelyekben két alkalmazott dolgozott, őket is előállítottuk a kapitányságra. A nyomozás jelenlegi adatai szerint a velényi K. János (40) és a budapesti J. Árpád (52) az ingatlan tulajdonosának utasítására bontotta szét a lopásból származó járműveket – mondja a bűnüldözési alosztály vezetője.

A rendőrök a helyszínen lefoglaltak két furgont is, az elsődleges szakértői vélemény szerint megváltoztatták egyedi azonosítójeleiket. A zsaruk a Vásár téri ingatlan átkutatását követően egy, a G. családdal összefüggésbe hozható gyáli tanyára indultak, ahol valódi autótemetőt találtak.

 

 

– A tanyán és a szemközti réten létesített roncstelepen több mint kétszáz járműhöz tartozó azonosítólemezt, forgalmi engedélyt, rendszámtáblát és rendszámtábla-töredéket találtunk – sorolja az alosztályvezető. – Előkerültek külföldi honosságú járművek okmányai, autómotorok és több ezer autóalkatrész, amelyek jelentős része a gyanú szerint bűncselekmények elkövetéséből származik. A házkutatás fél napig tartott.

A zsaruk orgazdaság és csalás bűntettének gyanújával indítottak eljárást G. Mihály és társai ellen. Az alkalmazottak szabadlábon védekeznek, G. Mihály előzetes letartóztatását október 23-án rendelte el a bíróság.

M. KOVÁCS

FOTÓ: ERDEI MIHÁLY, RENDŐRSÉG, REPRÓ: E. M.

<< Vissza az előző oldalra