Megfojtotta a lopott őzsutát

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Zsaru Magazin

Hét eljárás volt folyamatban a felcsúti M. Zoltánnal (27) szemben a Bicskei Rendőrkapitányságon, amikor ruhái átvizsgálása közben fulladozó őzsuta került elő a nadrágjából. Leragasztották a vadállat száját és orrát, amibe bele is pusztult. Ez még a zsarukat is meghökkentette, de nem lepődtek meg rajta.

Sajnos szinte minden faluban él legalább egy problémás egyén, de az is bizonyos, hogy a fellépés ellenük erősíti a lakosok és a zsaruk közötti együttműködést. Felcsúton ez az ember M. Zoltán, és a közelmúltban rákapcsolt: főleg május óta, amikor elköltözött tőle két nő négy gyerekkel. Besurranós lopások, autófeltörések és rongálások miatt is indult ellene eljárás a Bicskei Rendőrkapitányságon. Az alkalmi munkákból éldegélő férfit a zsaruk hét ilyen ügyben azonosították, zömében szemtanúk segítségével, és további négy bűncselekménnyel is kapcsolatba hozták, amikor június 5-én éjjel egy felcsúti lakos tárcsázta a segélyhívót.

– A bejelentő elmondta, hogy a közvilágítás fényében felismerte M. Zoltánt, amint egy zsákkal elment a portája előtt, és meg is szólította – idézte fel az elképesztő leleplezést Bötiné Kis-Fónai Ágnes főtörzsőrmester, a Bicskei Rendőrkapitányság vizsgálója. – Rákérdezett, mit visz a zsákban, mire a férfi szaporázni kezdte a lépteit. Ezt gyanúsnak gondolta, és hívta a 112-t. A járőrök a közelben voltak, és mivel sejteni lehetett, hogy a férfi az otthona felé tart, a szolgálati autóval arra kanyarodtak, és észre is vették M. Zoltánt, amint a műút szélén gyalogolt. Az igazoltatás közben rögtön feltűnt a kollégáknak, hogy a lágyékánál szokatlan alakzatban dudorodik a férfi farmernadrágja, és viselkedéséből is arra következtettek, hogy ezt az ingével és a testtartásával szeretné eltakarni. A járőrök azzal kezdték, hogy vegye ki, amit a ruhájába rejtett, és látták, egy állatról van szó. A férfi egy válságos állapotban lévő őzsutát szedett ki a nadrágjából. Az állatnak szigetelőszalaggal kötötte át, ragasztotta le a száját és az orrát, amit a rendőrök rögtön levettek róla. Alig lélegzett, és a szívverése is nagyon gyenge volt. A kollégák értesítették az állatorvosi ügyeletet és az illetékes vadásztársaságot, de szegény párán már nem lehetett segíteni. Percekkel később kimúlt. M. Zoltánt elfogták, és előállították a Bicskei Rendőrkapitányságra orvvadászat és állatkínzás gyanújával.

őz

Nehézkes kihallgatás következett, a férfi ugyanis sajátosan viszonyult ahhoz, amit elkövetett.

– Azt magyarázta, hogy az őzsutát magára hagyva találta a nádasban. Azt gondolta, sérült lehet, és azért vitte magával, hogy segítsen rajta. Otthon akarta volna istápolni, felnevelni. Az orrát és a száját azért kötötte be, hogy sipító, síró hangját tompítsa, és ily módon hazafelé menet a felesleges feltűnést elkerülje. Úgy tűnt, nem tudja mire vélni, hogy ezzel mi a baj. Arra sem adott magyarázatot, hogy mit keresett a nádasnál éjnek évadján egy zsákkal, szigetelőszalaggal – folytatta a vizsgáló, és hozzátette, M. Zoltán először a zsákba tette az őzsutát. – Azt mondta, azért tette át a nadrágjába, mert abból indult ki, hogy az a lakos, aki az utcán rászólt, talán a rendőröket is értesíti. Úgy gondolta, ha igazoltatják, remélhetőleg csak a zsákba fognak belenézni. Mellesleg a járőröknek először azt mondta, hogy a zsák azért van nála, mert az ismerősének visz benne száraz füvet.

M. Zoltánt ismerik a bicskei nyomozók és vizsgálók.

– Amikor orvvadászat és állatkínzás gyanújával előállították a kapitányságra, hat vagyon elleni bűncselekmény és rongálás miatt jártunk el vele szemben. Ezeknél jellemzően szerszámokat lopott felcsúti ingatlanokból, és szemtanúk azonosították, az etyeki buszmegálló megrongálását pedig a térfigyelő rögzítette. A hét korábbi bűncselekményt illetően kezdetben nem jelent meg az idézésre, elő kellett állítani, aztán együttműködőbb lett, és mindet elismerte – magyarázta Jaklin Ferenc Ádám százados, a Bicskei Rendőrkapitányság vizsgálati alosztályvezetője. – Régóta ismerjük M. Zoltánt, nem szoktunk csodálkozni az indoklásain. Akármilyen meghökkentő, tőle az a magyarázat sem volt szokatlan, amit az őzsutával kapcsolatban előadott. A buszmegálló megrongálásáról például azt mondta, a mérgét akarta levezetni, ami egyre csak nőtt benne, mert amikor a padra rávert, megfájdult a keze, és ezért ugrott neki az egész megállónak. Autófeltöréssel is meggyanúsítottuk, amit szintén elismert. Erről azt állította, azért szúrta ki a BMW kerekét, mert hiába tekert törölközőt a könyökére, amikor a kocsi ablakát betörte, ez neki fájdalmat okozott, ami miatt mérges lett, és azzal vezette le a haragját, hogy az abroncsokat is megrongálta.

őz

Az autófeltörés azon négy további bűneset egyike volt, amelyeknél a nyomozók bizonyosak voltak benne, hogy ő az elkövető.

– A többi három lopás volt. Az éj leple alatt besurrant, és gázpalackot, hangfalakat és szalonnát vitt ki felcsúti lakóházból, nyári konyhából és füstölőből – folytatta Bötiné Kis-Fónai Ágnes. – Ezeknél nem volt szemtanú, és az éjszakai kamerafelvételekből csak következtetni lehetett arra, hogy ő követte el, de ezeket is elismerte. A helyszíni kihallgatásokon azt is megmutatta, hogy csinálta. Nehezen kezelhető ember, de kollegáim nevében mondhatom, belejöttünk, hogy kell vele bánni. Ennek köszönhető, hogy mindegyik bűnügyben vallomásra bírtuk.

M. Zoltán több mint 700 ezer forintos kárt okozott a 12 bűncselekménnyel, ami csak részben térült meg. A vaskos iratmennyiséget nemrég továbbították az ügyészségre. A férfi szabadlábon védekezhet.

– Az M. Zoltánhoz köthető, beismeréssel zárult, tucatnyi bűnügy nemcsak azt igazolja, hogy a bicskei rendőrök jól végzik a munkájukat, hanem azt is, hogy a polgárok együttműködnek a rendőrséggel – összegezte Lakatos Róbert százados, a Bicskei Rendőrkapitányság bűnügyi osztályvezetője. – Talán többről is van szó. A felcsúti szemtanúk ugyanis nemcsak azt látták, hogy valaki visz egy zsákot az utcán, avagy kisurran a kapun, hanem éjszakai fényviszonyok mellett is rögtön felismerték az elkövetőt. Ez a fajta éberség és személyismeret nagyban megkönnyíti a bűnüldözést, és rávilágít, hogy a közösség nem hagyja magát, de arra is, hogy tudják, számíthatnak ránk.

SZ. Z. J.

FOTÓ: FÜLÖP MÁTÉ, RENDŐRSÉG

<< Vissza az előző oldalra