Most is túljelentkezés volt a helyszínelők képzésén

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Zsaru Magazin

Helyszínelő és balesetvizsgáló szaktanfolyamot tartottak a Rendőrségi Oktatási és Kiképző Központ (ROKK) dunakeszi bázisán. A népszerű képzésre mindig sokkal többen jelentkeznek, mint ahányan részt vehetnek rajta.

Népszerűek ezek a képzések, amit az is jelez, hogy évente két-három ilyen szaktanfolyamot szerveznek a ROKK szakemberei, valamennyire többszörös szokott lenni a túljelentkezés. És nemcsak az érdekessége okán népszerű, de azért is, mert az egyik legjobban fizetett tiszthelyettesi munkakör betöltésére jogosít az itt szerzett végzettség. A kiképzésvezetők által tartott demonstrációk az elméleti kriminalisztikai alapokra épülnek, ezeket felügyelet mellett végrehajtott gyakorlatok követik, és a résztvevők külső helyszíneken is tesznek látogatást, például még boncteremben is elsajátítanak bizonyos embertani ismereteket. Természetesen vannak az alapképzéshez kapcsolódó továbbképzések is, amelyeken a szervezők mindig olyan témákban igyekeznek előadókat felkérni vagy bemutatót szervezni, amelyekben a legfrissebb ismeretekkel találkozhatnak azok, akik szeretnék képzettségüket a legfrissebb tudáshoz igazítani.

T. Z.

FOTÓ: SZABÓ GABRIELLA

<< Vissza az előző oldalra