Nemzetközi sportrendészeti siker

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Zsaru Magazin

A focimeccsek és az állami ünnepségek közönségét testközelből felügyelő partner csoport a Készenléti Rendőrség (KR) egysége, de középirányító szervként az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) is épít rájuk. Ezzel kapcsolatban Kiss Róbert ezredes, az ORFK Rendészeti Főigazgatóság közrendvédelmi főosztályvezetője egy nemzetközi sikerről is beszámolt.

Immár nyolcadik éve vegyülnek fegyvertelen zsaruk futballmérkőzések és nagyobb rendezvények nézői közé, hogy rácáfoljanak a tömeglélektani alapvetésre, miszerint sokadalommal nem lehet párbeszédet folytatni. A „Rendőrség – Partner Csoport” feliratú kék mellényt viselő félcivilek barátságos, de tekintélyt parancsoló kommunikációval és viselkedéssel igyekeznek kordában tartani kisebb-nagyobb társaságokat. A viselkedéstipológiai, tárgyalástechnikai, prezentációs készségfejlesztő, kérdezéstechnikai és asszertív kommunikációt erősítő képzések révén szinte mindenkivel szót értenek. Hangadókat, vezérszurkolókat győzködve tompítanak kialakuló feszültséget, előznek meg lehetséges krízishelyzetet, de terelésekben is részt vesznek. Mindezt nem csak magyar nyelven!

– Novemberben zömében külföldi szurkolók vettek részt a felcsúti Pancho Arénában rendezett Izrael–Svájc Európa-bajnoki selejtező futballmérkőzésen, és a partner csoport tagjai ott is helytálltak, akárcsak a pápalátogatás tömegrendezvényein, ahol szintén nagy előnyt jelentett idegennyelv-tudásuk. Valóban széles spektrumon alkalmazhatók – magyarázta Kiss Róbert, aki sosem kételkedett e kiegészítő rendészeti módszer sikerében. – Egyrészt mert jómagam is hiszek a rendőri jelenlét és a kommunikáció jelentőségében, rendészeti vezetőként pedig kiemelten fontosnak tartom, hogy „a partnerek” folyamatosan tájékoztatják az adott rendezvény biztosítását ellátó szerv parancsnoki egységét, és ezáltal minket is, hiszen a biztonsági minősítéssel érintett rendezvények biztosításáról hozzánk gyűrűzik be minden érdemi információ.

Az ORFK Rendészeti Főigazgatóság közrendvédelmi főosztályán a csapatszolgálati osztály foglalkozik a sportrendészettel. A nemzetközi futballinformációs pontot is ők üzemeltetik, amelyben a sportrendezvényekről kitiltott személyeket nyilvántartják, és természetesen külföldi rendőri szervekkel is ápolnak kapcsolatot, ami a 68 ezer férőhelyes Puskás Aréna 2019. novemberi átadását követően intenzívebbé vált.

– Miután az UEFA szakcsoportja a tavaly májusi, budapesti Európa-liga-döntőt követően nagyon jónak ítélte a magyar rendőrség meccsbiztosítási feladatellátását, a bajor tartományi miniszter kérelmezte hazánk belügyminiszterénél, hogy egy bajor rendőri vezetői delegáció megismerje az alkalmazott módszereinket, tekintettel arra, hogy a 2024-es Európa-bajnokság lebonyolítása jelentős biztosítási feladatokat ró rájuk. Egy őszi napon érkeztek, és a Puskás Aréna bejárását követően átmentünk velük a Készenléti Rendőrség (KR) központi objektumába, ahol megtekintették a speciális járműparkot, köztük a drónokat és a tűzszerész robotokat, de a partner csoporttal is megismerkedtek, és szolgálatellátásukat nagyra értékelték. Már ott kijelentették, hogy az Eb mérkőzéseinek biztosítása során ők is alkalmazni fogják a közönséggel való kapcsolattartás és információszerzés ezen hatósági módszerét. Elégedettséggel tölt el, hogy közvetve hozzá tudunk járulni e rangos, nemzetközi sportesemény biztosításához – vázolta, és hozzáfűzte, természetesen lesznek spotterek, azaz civil ruhás megfigyelők a nemzeti tizenegy németországi mérkőzésein. – Ezenkívül a berlini, nemzetközi rendőri együttműködési központba is delegálunk összekötőt, akárcsak a válogatottunk mellé.

Kis

Kiss Róbert ezredes nem csak az ORFK közrendvédelmi főosztályvezetőjeként felügyeli és támogatja a KR partner csoport tevékenységét. A sportrendészeti Minősítő Bizottság elnökeként részt vesz a biztonsági minősítéssel érintett öt látványsportággal kapcsolatos döntések meghozatalában.

– Büszkék vagyunk a partner csoportra, sportrendészeti feladatellátásuk példás, és úgy tapasztaltam, a mögöttük lévő csaknem nyolc év alatt a jelenlétüket a szurkolók is megszokták. Megelégedésem az teszi különlegessé, hogy mivel korábban a Készenléti Rendőrségnél szolgáltam, a partner csoport több tagját személyesen is ismerem.

SZ. Z. J.

FOTÓ: FÜLÖP MÁTÉ

<< Vissza az előző oldalra