Nyugdíjasok majálisa

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Zsaru Magazin

Egyre többen érkeznek a Rendőrségi Oktatási és Kiképző Központ (ROKK) Rendészeti Szervek Kiképző Központja (RSZKK) Fehér Holló utcai bázisára május elsején, pedig Budapesten és országszerte megannyi program várja az embereket. Itt a nyugdíjas rendészeti dolgozók és családtagjaik találkozhatnak, mint minden évben ezen a napon.

A ROKK RSZKK Fehér Holló utcai bázisán a Készenléti Rendőrség zenekara szórakoztatja az érkezőket, akik egyre többen vannak, látszik, fontos számukra ez az esemény. Mosolyok, ölelések, hogy aztán később megannyi régi emlék kerüljön elő a műsorszámok és a játékos, valamint sportprogramok között. Mindenekelőtt váltunk néhány szót dr. Horváth Ádám István ezredessel, a ROKK igazgatójával, aki az eseményt generációs találkozónak nevezi, és nem véletlenül. Bár többségben vannak az idősebbek, de fiatalokból sincs hiány. A programok között ők is megtalálják a maguknak valót. És hogy miért fontos mindez, arról Pinczésné Kiss Klára ezredest, a ROKK igazgatóhelyettesét kérdeztük.

– Nagyon örülök, hogy a ROKK létrehozása óta, azaz kilenc éve minden alkalommal részt vehetek a generációs találkozókon, amelyeknek nagy súlyuk van, főként az utóbbi időkben – említi Pinczésné Kiss Klára. – Egyrészt valóban fontos, hogy az idősebb nemzedék tagjai találkozzanak egymással, felelevenítsenek régi történeteket, beszélgessenek, örüljenek egymásnak, másrészt az is lényeges, hogy elhozzák gyermekeiket, unokáikat, akik a mai, értékvesztett világban itt megtapasztalhatják a közösség erejét. Kellemes az idő, jó a hangulat, a szervezők, köztük főként a Nemzedékek Biztonságáért Közhasznú Alapítvány munkatársai, mindent megtesznek azért, hogy a jelenlévők jól szórakozzanak, és a rendezvény jól sikerüljön. Úgy gondolom, ez a közösségi esemény nagyon sok energiát ad a résztvevőknek a mindennapokra, hiszen érzik, hogy a testület a nyugdíjba vonulásuk után sem hagyja magukra őket.

És valóban: a résztvevők beszélgetnek, bizonyára az együtt töltött évekről, egészségről, arról, hogyan élnek ma, és mindezt csak azért szakítják meg, mert kezdődik a műsor. Előbb a Baji Német Nemzetiségi Tánccsoport lép színpadra, a táncosokat Anita követi, aki népszerű popszámokkal szórakoztatja a közönséget, majd ismét a néptáncé a főszerep: a budakalászi Alpenrose táncegyüttes tart bemutatót. Kellemes napsütés, kívánni sem lehetne jobbat. A műsor végeztével aztán folytatódhat a beszélgetés, de fel lehet keresni a különféle programhelyszíneket is. Emitt orvosi tanácsadás, vérnyomásmérés, kicsit odébb légpuskalövészeten lehet részt venni, amott KRESZ-totót lehet kitölteni, a régi, Balaton-parti üdülők hangulatát idézi a lengőteke, és még a vicces versenyszámok is előkerülnek: kanalakkal, láthatósági mellénnyel és flopikkal kell célba dobni. Hogy az utóbbi pontosan micsoda, azt fiatalok nem könnyen értik, mert ez az adathordozó nekik már leginkább múzeumi tárgy. Ám a legfontosabb talán nem is a programokon való részvétel, hanem a találkozás az egykori kollégákkal, barátokkal, a régi idők, az emlékek felidézése, az együttlét.

T. Z.

FOTÓ: FÜLÖP MÁTÉ

<< Vissza az előző oldalra