Ők állították meg a gépkarabélyost

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Zsaru Magazin

Balogh János vezérőrnagy elismerésben részesítette azt a két baktalórántházai zsarut, akik január 5-én, néhány perccel a bűncselekmény után elfogtak egy fegyveres rablót. A férfi gépkarabéllyal rabolt ki egy benzinkutat.

Lélekjelenlétről és nagy higgadtságról tett tanúbizonyságot az elfogásában jeleskedő szabolcsi járőrpár. Észrevették, követték, majd bilincsbe verték a gépkarabéllyal hadonászó férfit. (Zsaru, 2019/3., 4–5.) A küldés idején, ahogy ők fogalmaztak, éppen gurultak az útirányterv alapján előírtak szerint Laskod településen. Pár perccel a fegyveres rablás után hallották rádión a körözvényt, hogy Máriapócs közelében egy benzinkutat kiraboltak. Több egységet közvetlenül szólított meg az ügyeletes irányító. Közelsége miatt a baktalórántházai járőrpár is joggal számíthatott rá, hogy közvetlenül kapják az utasítást.

– Tudtuk, hogy az elkövető Kállósemjén irányába hajtott – magyarázta Szijjártó Tibor főtörzsőrmester, járőrparancsnok. – Úgy saccoltuk, hogy 20 kilométerre lehettünk a tettestől. Az utasítás szerint Levelek és Magy között kellett volna ellenőrző-áteresztő pontot létesítenünk. Elhangzott a gépkocsi típusa és színe, ezért kollégámmal, Molnár István őrmesterrel erre is figyelve indultunk Petneháza irányába. Egy rövid kitérőt tettünk a baktalórántházai benzinkúton. Megelőzésképpen az alkalmazottaknak vázoltuk az eseményt, és kértük, ha egy bordó Renault érkezik, rögtön zárják be az ajtókat. A felvilágosítás után folytattuk az utunkat, majd újabb parancs érkezett, ezért az utasításnak megfelelően Ófehértó felé haladtunk tovább. A havazás miatt az utak csúszósak voltak, óvatosan, ugyanakkor lendületesen kellett mennünk.

– A célhoz egy rövidebb útvonalat választottunk Besenyőd településen keresztül – tette hozzá Molnár István őrmester. – A község főútján figyeltem fel egy szemből érkező, bordó gépkocsira.

Az egyenruhások a gépkocsi után fordultak. Követték az autót, amely ráfordult a 41-es főútra Nyíregyháza irányába.

– A sofőr tempósabb sebességre váltott – folytatta az őrmester. – Egy kilométernyire érhettük be, majd fényjelzéssel adtuk a tudtára, hogy húzódjon le az útról, aminek eleget tett. Még menet közben jelentettük a pozíciónkat, és úgy 10 méterre az autó mögött megálltunk. Felszólítottuk a vezetőt, hogy szálljon ki, aki ezt háttal kifelé tette meg. A szolgálati fegyvert tűzkész állapotban tartva felkészültünk a támadására, hiszen a szokatlan kiszállás miatt, valamint a testét fedő hosszú kabát takarásában nem láttuk, hogy van-e nála veszélyes eszköz. Az újabb felhívásunknak is eleget tett, és felemelt kézzel eltávolodott a járműtől. Kollégám a biztosításom mellett benézett az autóba, és meglátta az anyós­ülésnek támasztott gépkarabélyt és a szatyor pénzt. Innen tudtuk, hogy ő a rabló.

.
Szijjártó Tibor főtörzsőrmester és Molnár István őrmester

A járőrpár az erősítés megérkezése után vette számba, mit kockáztatott. Kettejüknek öt gyereke van. Utólag úgy emlékeztek, hogy a helyzet nem engedte, hogy mérlegeljenek. Pályájukon már előfordult, hogy fegyveres elkövetőt kerestek, de az akkori tettesnek gáz-riasztó fegyvere volt. A 43 éves nagykállói férfi azonban éles sorozatlövő fegyverrel követte el a bűncselekményt, szerencsére nem sérült meg senki.  


FENYVESI BEÁTA
FOTÓ: FÜLÖP MÁTÉ

<< Vissza az előző oldalra