Peronzár

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Zsaru Magazin

Többnyire vonaton próbálnak Németországba szökni Magyarországról az illegális migránsok.

A zsaruk már a Keleti pályaudvaron szűrik az utasokat, majd végig Győr-Moson-Sopron megyéig, ahol a határrendészeknek egyre több munkát adnak a jobb életre vágyó menedékkérők.

 

A BRFK Keleti pályaudvari alosztályon már reggel csúcsforgalom van, a 7 óra 10 perckor Münchenbe induló railjetre 41 illegális migráns akart feljutni. Nagy részük menedékkérő, akik nem várták meg menekültstátusz iránti kérelmük elbírálását, a befogadóállomások nyitottságát kihasználva megpróbáltak továbbszökni Nyugat-Európába.

 


Ruházatátvizsgálás

 

– Peronzárral akadályozzuk meg, hogy felszálljanak a vonatra – magyarázza Sajtos Szabolcs főhadnagy, a BRFK vasútbiztonsági osztályának alosztályvezetője. – Ebben a Készenléti Rendőrség munkatársai segítenek. A peront mindkét végénél lezárjuk, a MÁV munkatársaival együtt a kocsikhoz igyekvőket igazoltatjuk az utazás jogszerűségének ellenőrzése érdekében. Az illegális migránsokat egy elkülönített váróba kísérjük.

 

A teremben elcsigázott, fáradt emberek ülnek. A zsaruk nyolc óra tájban végeznek adataik felírásával. Vonatjegyüket lefoglalják, bizonyíték arra, hogy a menedékkérő tovább akart utazni. Az idegenrendészeti papírmunka végeztével átadják őket a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatalnak (BÁH), amely befogadóállomásokon helyezi el őket.

 

8 óra 30 perckor betolják a következő, Münchenbe tartó vonatot. A zsaruk zárják a peront, a mozdonyvezető a szerelvény másik oldalán lévő ajtókat központilag lezárja, nehogy a sínek felől feljusson valaki a kocsikra. Néhány perc múlva két fiatal férfit látnak meg a rendőrök. Igazoltatják őket, kiderül, nincsenek érvényes irataik. Átvizsgálják a ruhájukat, nincs-e náluk veszélyes eszköz, aztán irány a váró. Indulás előtt két járőr felszáll a vonatra, és még egyszer ellenőrzi, nincs-e rajta illegális migráns. A köztes állomásokon sehol nem száll fel olyan utas, aki jogtalanul tartózkodik az országban, a helyi zsaruk mindenhol fokozottan figyelnek.

 


Lefoglalják a vonatjegyüket

 

Győrbe érkezve a peronon ismét készenlétiseket találunk, a kalauzzal egyeztetnek. Mivel nem látott gyanús személyeket a vonaton, roboghat tovább a szerelvény. A vasútbiztonsági őr szól a járőröknek: három gyanús alak bóklászik a parkolóban. A zsaruk máris ott teremnek, kérik a papírjaikat. Kiderül, menedékkérők, Vámosszabadiba kellett volna menniük, de úgy tűnik, leszálltak az oda tartó vonatról. A rendőrök a BÁH-hal együttműködve gondoskodnak róla, hogy eljuttassák őket a befogadóállomásra.

 

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság határrendészeti osztályának munkáját segíti a Győrben két hete átadott, a BÁH-hal közösen használt meghallgató és előállító centrum, ide kerülnek a megyében elfogott illegális migránsok. Itt orvosi stábbal, fűtött helyiséggel, élelmiszer-egységcsomaggal és maximális emberséggel fogadják őket a zsaruk.


Győrben tele van az előállító helyiség

 

Átadása óta folyamatosan tele van az előállító. Egy szál ruhában érkező fiatal férfiak, kis csomagokkal útra kelő családok váltják egymást nap mint nap. A beépített padok mellé betett matracokon pihenni is tudnak. 11 óra körül négytagú családot hoznak be a járőrök, egy házaspár két kisgyermekkel indult útnak. Meghallgatásuk és ellátásuk után a bicskei befogadóállomásra szállítják őket, ahol együtt maradhat a család.

 

– Felmérjük az ide érkezők egészségügyi állapotát – mondja Szabó Szilvia zászlós, a határrendészeti osztály felcsere. – Akadt olyan, aki nem vette észre, hogy lefagyott a lábujja. Szerződéses orvos látja el őket, gyógyszereket is tartunk, akinek komolyabb baja van, kórházba szállítjuk. Tolmács mellett pszichológus is segíti a munkánkat. Például ő foglalkozik a Szíriából érkezett migránsokkal, akik a háború miatt poszttraumás szindrómában szenvednek. Sokan a gyermekükkel együtt hagyták el hazájukat, és mire ideérnek, nagyon legyengülnek. A kicsiknek tejet adunk és déligyümölcsöt, a családok elsőbbséget élveznek az ügyintézés és a befogadóállomásra szállítás során.

 

– 24 óra alatt kell végeznünk az ügyintézéssel, és átadni a menedékkérőket a BÁH-nak – mondja Borsa Csaba alezredes, a határrendészeti osztály vezetője. – Tavaly 2332 illegális migránst fogtunk el a megyében, idén januárban 606-ot, február 11-éig 533 felnőttet és 92 gyermeket. Csak február 2-án 231 koszovói állampolgárt szállítottak le kollégáim a Münchenbe tartó railjetről. A megye az úgynevezett balkáni útvonalon a Nyugat kapujának számít, amelyet minden erőnkkel védünk. Az osztály munkatársai mellett a megye kapitányságairól kért járőrök végzik az idegenrendészeti munkát, a Készenléti Rendőrség VIII. bevetési osztálya is sokat segít a migrációs hullám kezelésében. A vasútállomás mellett a határon átvezető közutakat is figyeljük, alkalmazkodnunk kell az illegális migránsok gondolkodásához. Egyre többen taxival, esetenként gyalog próbálnak átjutni a magyar–osztrák határon.

 


Győr, illegális migránsok az állomás parkolójában

 

Az előállító centrumban dél körül egyesével szólítják az embereket a zsaruk. Alapos ruházatátvizsgálás után elszállítják őket a BÁH által meghatározott befogadóhelyekre: Budafokra, Fótra, Nyírbátorba, Békéscsabára. A hosszú útra rendőrségi konyhaszolgálat állítja össze az élelmiszercsomagokat.

 

 

Takarításra alig marad idő, máris érkeznek az újabb elfogott illegális migránsok.

FERENTZI TÜNDE

FOTÓ: SEBESTYÉN JENŐ

<< Vissza az előző oldalra