Pest vármegye: Mentés másként

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Zsaru Magazin

A Pest megyei rendőrök az elmúlt hetekben különösen kitettek magukért, ami a gondoskodó intézkedéseket illeti. Mentettek náddal benőtt, út menti vizesárokból kerékpárost, rosszulléttel küzdő idős nőt ugyancsak árokból. Olyanokat is, akik öngyilkosságot kíséreltek meg, de segítettek a január végi hidegben közterületen vacogó hajléktalanoknak is.

Alább a Pest vármegyei rendőrség Facebook-oldaláról gyűjtöttünk össze néhány közelmúltbéli esetet, amelyben az egyenruhások embersége életet mentett.

Január 22-én este aggodalmas bejelentés érkezett: eltűnt egy nő, akit az édesanyja délután óta nem tudott elérni, és úgy vélte, lánya öngyilkossági szándékkal távozott otthonról. A monori kollégák elsőre azt sem tudták, merre induljanak, hisz semmi információjuk nem volt arról, hová mehetett fehér kocsijával a 32 éves nő. A környék pásztázása után korábbi munkahelye felé vették az irányt, hátha… A település utcáit rótták, amikor késő este a szolgálati kocsi fényszórói a távolban egy fehér autót világítottak meg. Közelebb érve vált bizonyossá, hogy a keresett járgány az, és a következő pillanatban megpillantották a nőt is. Egy vékony pólóban és nadrágban mozdulatlanul feküdt a hóban. Satufék, kipattanás, rohanás. Eszméletlen volt, a járőrök szólongatására nem reagált, de lélegzett. Az egyik zsaru a karjánál fogva felemelte, a járőrautóhoz kísérte, ahol visszanyerte ugyan az eszméletét, de még mindig nem tudott kommunikálni, és át volt fagyva. Beültették a fűtött kocsiba, és mentőt hívtak. A mentősök stabilizálták hipotermiás állapotát (testhője 31 ºC-ra csökkent), majd kórházba vitték.

Aznap repkedtek a mínuszok Dunakeszin is. A testületnél nyáron soha el nem fogyó készlet van ásványvízből, télen ugyanez forró tea formájában áll rendelkezésre. Kollégáinknál mindig akad annyi védőital, hogy másoknak is jusson. Így esett ez Tokár Csaba főtörzsőrmesterrel is, aki járőrözés közben egy hajlék nélküli férfival osztotta meg fejadagját. Az éjszakai szolgálat alatt társával többször is arrafelé fordultak, vissza-visszanéztek, és újabb pohár teával kínálták az egyébként általában a helyi Vöröskeresztnél meghúzódó férfit.

Január 26-án padon fagyoskodó, mozdulatlanul, összekuporodva ülő idős nőről gondoskodtak az érdi járőrök. A 60 éves asszony jó ideje didereghetett már az utcán, amikor az egyenruhások egy állampolgári jelzés nyomán odaértek. Kollégáink utcai szolgálatos szociális munkást kértek a helyszínre, közben bebugyolálták, meleg teával itatták, de némi társaságot is nyújtottak a nő számára. Addig vele maradtak, amíg a helyi gondozóközponttól egy autó meg nem érkezett. Akkor a kocsiba segítették, amivel meleget és biztonságot nyújtó szálláshelyre vitték.

Január 27-én a ceglédi járőrök arra lettek figyelmesek, hogy a Törteli út szélén magányosan hever egy elektromos bicikli. Szokatlan volt a látvány, senki sem tartózkodott a közelben. Valami nem stimmelt, az egyenruhások rosszat sejtettek, ezért félreálltak, és körbenéztek. Az út menti, vizes, náddal sűrűn benőtt árkot kezdték kutatni. Az elhagyott járgánytól körülbelül 50 méterre aztán rábukkantak a tulajdonosra, pontosabban a vízből még kilátszó fejét és kezét vették észre. Ugrás, húzás következett – bizony jó, hogy hárman voltak, minden kézre szükség volt. Az 56 éves férfi nem sokáig bírta volna már, lába beragadt az iszapba, meg sem tudott mozdulni. Fázott, vacogott, kiabálni sem bírt, bár igazából nem is nagyon lett volna kinek, arrafelé ugyanis elég gyér a gyalogosforgalom. Mázli, hogy a járőrök éppen akkor éppen arra jártak, és jelzett a hatodik érzékük, amire hallgattak is.

Február 3-án egy Solymár-közeli mezőgazdasági területen, egy árokban ülő nőről érkező bejelentésre indultak a pilisvörösvári egyenruhások. A nő a bokros, fás környezet takarásából integetett a szolgálati autó láttán, kiderült: akkor már második napja kucorgott a hidegben. Rosszul lett, elesett, fájt a mellkasa, háta, lába, nem tudott felállni, menni, hiába kiabált és integetett, sokáig nem vették észre. Szerencsére aznap reggel valaki mégis, aki telefonált a 112-re, így még időben érkezhetett a segítség. Vizes ruhájában teljesen átfagyott, vacogott, a beszéd is nehézkesen ment neki. A rendőrök hamar átsegítették a meleg szolgálati autóba, mentőt hívtak, aztán inkább a pilisvörösvári ügyeletre vitték, hogy gyorsabban kapjon orvosi ellátást. Miközben a vizsgálatokra és a mentőre vártak, a Pest megyei kolléganő megetette, megitatta. A meleg tea, a szendvics, az odafigyelés és a gondoskodás bizonyosan jóleshetett neki. A mentők később kórházba vitték.

Február 4-én Peidl Veronika főtörzsőrmester, isaszegi körzeti megbízott kapta a küldést, miután egy nő a segélyhívón bejelentette, hogy öngyilkosságot kísérelt meg. A főtörzsőrmester a megadott címre száguldott, ahol életben lévő, de erősen vérző karú nőt talált. A balján ejtett vágásra nyomókötés kellett, amire egy sebtében felkapott konyharuha tűnt a legalkalmasabbnak. Bevált. Az intenzív vérzés alábbhagyott, a reményvesztett nőt Peidl Veronika nemcsak megmentette, de meg is nyugtatta, a mentősök pedig ellátták, és kórházba vitték.

T. Z.

FOTÓ: RENDŐRSÉG

<< Vissza az előző oldalra