Pozitív reakció cikkünkre

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Zsaru Magazin

Tegnap írtunk arról a meghökkentő videóról, amely az interneten kering. Egy férfi a zsúfolt M1-es autópályán megáll a belső sávban, és az araszoló járművek között átrohan a leállósáv melletti bokros részre, hogy elvégezze a dolgát. Írásunkra a Magyar Koncessziós Infrastruktúra-Fejlesztő Zrt. (MKIF) kommunikációs igazgatója is reagált.

Kedves Zoltán!

Örömmel olvastam ma a Zsaru Magazinban megjelent, LÁTSZÓLAG KIS DOLGOK AZ AUTÓPÁLYÁN címet viselő írását

Az MKIF Zrt. tavaly szeptember elsején vette át 1237 km hazai gyorsforgalmi út üzemeltetését, fenntartását, fejlesztést az államtól. A kezdetektől az volt a kommunikációs stratégiánk, hogy minden kérdést megválaszolunk, mindenki számára elérhetőek vagyunk, tájékoztatunk, és látva a közlekedésbiztonság és közlekedés-kultúra hazai állapotát, önként felvállalva ezeket a területeket kampányokat is indítottunk. Ezen túl, Megáll az ész címmel egy olyan sorozat is elindult, amely önmagában is képes felkelteni a sajtó érdeklődését (a dolgát az M1-en végző fiatalember videója is ilyen volt), mi pedig ezt az érdeklődést felhasználva az edukáció újabb irányát céloztuk meg. A legfontosabb közlekedésbiztonsági üzeneteket igyekszünk célba juttatni így is. És ahogyan cikkében Ön is leírja, önmagában ezek a videók, megnyilvánulások hoznak plusztémákat is (pihenők állapota, dugók kérdése stb.). Önmagukon jóval túlmutatnak. Ez is volt a stratégiai célunk már a legelejétől. Hogy a biztonság mellett a lehető legtöbb tevékenységünkről, víziónkról, fejlesztésünkről tudjunk beszélni.

Ha teheti, honlapunkat: https://mkif.hu/ és FB-oldalunk korábbi tartalmait is nézze meg! Látni fogja ezt a következetességet. Számunkra kiemelten fontos a közlekedők és munkatársaink védelme is. Mindent igyekszünk megtenni ennek érdekében, amit csak tudunk. Azért gondoltam írni Önnek, mert jó volt felfedezni az írásában, hogy a fentebb leírt stratégia kezd formát ölteni, láthatóvá válni olyan szakemberek számára is, mint Ön.

Munkájához további sok sikert kívánok!

És balesetmentes közlekedést is, kommunikációs csapatom nevében is!

Üdvözlettel:

SZIMICSKU LÁSZLÓ

kommunikációs igazgató

<< Vissza az előző oldalra