Próbanapokon lopott

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Zsaru Magazin

„Ha egy ideig nem jövök, akkor kérem, hogy a holmimat biztonságba helyezzék el, amint tudok, jövök érte és rendezem! Köszönöm! A lakást adja ki, a kaució, remélem, fedezi szívességét!” A kérést B. László (53) ragasztotta albérleti szobájának falára. Ő maga is sejthette, előbb-utóbb rács mögé kerül, és ott nem lesz szükség a holmijaira.

B. Lászlóról igazán nem lehet elmondani, hogy kerülte volna a munkát. Sőt, inkább kereste.

Számos munkahelyre jelentkezett, boltokba, éttermekbe. Az is igaz, hogy egy napnál többet egyetlen munkaadónál sem töltött. A próbanapról ugyanis soha nem távozott üres kézzel. És nem a próbamunkáért járó szerény munkabért vitte magával, hanem az aznapi bevételt vagy annak egy részét. Az ő próbanapja nem arról szólt, hogy dolgozni próbált volna, hanem lopni. És ez rendre sikerült is neki. Először június 7-én, egy zuglói élelmiszer-áruházból tettek ellene feljelentést. B. László pénztárosnak jelentkezett, és be is hívták egy próbanapra. Eleinte úgy tűnt, valóban igyekszik elsajátítani a leendő munkájához szükséges tudást, de az odaadó figyelem csak addig tartott, amíg lehetősége nem adódott, hogy benyúljon a kasszába, és magához vegyen egy köteg pénzt. Első alkalommal 370 ezer forintot. Ezt az összeget kivette a pénzkazettából, aztán szólt a leendő kollégájának, hogy kimegy a bolt elé sepregetni. Ki is ment, majd a seprűt a falnak támasztotta, ő pedig kereket oldott.

Nem sokkal később egy trafikban játszotta el ugyanezt, aztán jöttek sorba a boltok, éttermek, és nemcsak Zuglóban, hanem Budapest egész területén. Saját személyi igazolványával és lakcímkártyájával jelentkezett a különféle munkahelyekre, és az sem zavarta különösebben, hogy a boltok kamerái mindenhol felvételeket is készítettek róla.

– Amikor elkezdtünk nyomozni, azt állapítottuk meg, hogy B. László a főváros nagyon sok kerületében követett el hasonló bűncselekményeket – mondja Kassab Miklós alezredes, a XIV. Kerületi Rendőrkapitányság bűnügyi osztályvezetője. – Albérletben lakott, amikor kutatást tartottunk nála, előkerült néhány előre elkészített saját és más nevén írt önéletrajz, valamint egy udvarias levelet is találtunk a falra ragasztva, amelyen azt kéri a tulajdonostól, hogy amennyiben egy ideig nem jönne, csomagolja össze a holmiját, és helyezze biztonságba. B. László viszont bujkált előlünk, végül különféle nyomozati cselekmények alapján valószínűsítettük, hogy merrefelé fog felbukkanni, ennek alapján felkerestük a szóba jöhető környékbeli boltokat, éttermeket, és valóban: egy XIX. kerületi étteremből jelezték, hogy másnap kezdi meg a próbanapját. Amikor július 23-án megjelent a helyszínen, akkor elfogtuk. Akkor már tíz elfogatóparancs volt ellene.

A zsaruk a letartóztatásban lévő B. Lászlót jelenleg háromrendbeli lopással gyanúsították meg, ezek elkövetését elismerte, de ezeken kívül közel húsz ügyben lehet érintett.

TRENCSÉNYI ZOLTÁN

FOTÓ FÜLÖP MÁTÉ, RENDŐRSÉG

<< Vissza az előző oldalra