Régiségekre vadászik

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Zsaru Magazin

Történész szeretett volna lenni Horváth János ny. főtörzsőrmester. Aztán úgy hozta a sors, hogy gépésztechnikus, a sorkatonaság után rendőr lett: 29 évig szolgált, tíz esztendeig körzeti megbízottként. Nyugdíj után visszatért a rendőrséghez fegyveres biztonsági őrnek. A hobbija gyerekkora óta, hogy régiségeket gyűjt, újít fel.

Zalában, Csesztregen találkozunk Horváth Jánossal. Családi ház szép, nagy, rendezett kerttel. Ami egy normál családi háztól megkülönbözteti, hogy a kert egyik végében egy nagy „kupac” látható, ami csak egy kívülállónak tűnik lomnak. Jánosnak a kincsei. Jó, az épület előtt is láthat furcsaságot az arra járó, ott ugyanis – mint házigazdánktól megtudom – egy 1957-es, most még kicsit romosnak látszó, háromhengeres Steyr traktor áll.

– Ezt Ausztriából hoztam tréleren. Megvan a forgalmija is. Alkatrészeket próbálok most hozzá szerezni, de festéket is kintről kell hozni. Aztán majd szépen felújítom. A Steyr egyébként a magyar Dutra koppintása. Annyi a különbség, hogy a magyar traktor alumíniumblokkal készült, míg az osztrák acélból.

Ahogy belépünk a kertbe, ott szaladgál, ugat egy keverék kutya. Neki is megvan a története.

– Ő Tóbiás. Az út szélén találtuk még egészen kicsi kölyökként. Nagyon rossz állapotban volt. Elvittük állatorvoshoz, és hála Istennek a lelkiismeretes kezeléssel sikerült az életét megmenteni, de a fél szemére vak lett. Imádja a labdát, azért bármire képes.

régi

Természetesen arról is beszélgetünk, honnan is indult János. Ahogy meséli, 1982-ben lett zsaru, közvetlenül a sorkatonaság után.

– Történész szerettem volna lenni eredetileg, de a sors úgy hozta, hogy egy gépészeti szakközépiskolát végeztem el Siófokon. Utána egyből behívtak katonának. Határőr voltam. Ott sokszor szolgáltunk együtt rendőrökkel. Megtetszett, így miután leszereltem, rögtön jelentkeztem rendőrnek. 1982-ben szereltem fel, egyből a Lenti Rendőrkapitányságra. Az első öt évem tanulással telt. Amilyen iskolát lehetett, elvégeztem. Körzeti megbízott lettem, 17 község tartozott hozzám, tíz évig egyedül szolgáltam egy kutyával. Kilenc évig iskolákba is jártam gyerekekhez, előadásokat tartottam nekik. Végül 2010-ben mentem nyugdíjba, majd 2017-ben adódott a lehetőség, hogy visszamehessek fegyveres biztonsági őrnek. Úgyhogy ismét a Lenti Rendőrkapitányságon teljesítek szolgálatot azóta.

Amikor pedig otthon van, a hobbijának él. Ezt pedig már egészen kis korától űzi.

– Ahogy általános iskolába jártam, mindennap elmentem egy romos épület mellett. Aztán amikor volt időm, megálltam, és keresgéltem kincseket. Találtam is. Attól kezdve nem volt megállás, vonzottak a régiségek. Eszközök egy letűnt korból, amely kor nem fog visszajönni. Az emberek viszont vonzódnak hozzá. Így aztán van itt a kertben, abban a nagy kupacban minden. Ha én nem restaurálnám őket, akkor elvesznének.

És valóban. A külső szemlélő számára csak egy nagy halom, igazából azonban egy rendszerezett régiségraktár. Ahogy vendéglátóm mondja, van húsz szekere lapra szétszedve. Szekérkerékdarabok. Mint megtudom, a lényeg, hogy egy keréknek legyen meg az agya. Ha az megvan, akkor a többit köré lehet építeni. A szekereket, ha elkészülnek, elkészültek, általában vendéglátóhelyek szokták megvásárolni, mert jól mutat egy szekér például a Balaton-parton, egy csárda előtt. János egyébként rendszeresen el is megy ezekre a helyszínekre, és karbantartja a szekereket. Szintén ebben a halomban található 200 hordó is. Ezek is új életet fognak élni. Szétszedi, megszabadítja a borkőtől, lekezeli, majd újra összerakja őket.

régi

De a kertben egy kis műhelyrészben látni motorokat, tűzhelyeket, tipikus, piros zsírosbödönöket. A tűzhelyeket is szétszedi, lekezeli, újra samottozza, majd összerakja őket. A motorok közt van egy 1967-es, háromsebességes Simson, de egy hatvanéves, automata váltós KTM is.

– Mindegyik működik. Ha megyek velük egy kört a faluban, mindenki megfordul utánam. De szereztem hatvanéves Csepel kerékpárt is. Azt is fel fogom újítani. Egy régi széket, aminek nincs meg az ülőkéje, ki akartak dobni. Én meg elhoztam. Csinálok majd neki ülőrészt, és felújítom. Előfordul, hogy valaki kipakol egy számára haszontalan tárgyat, aztán amikor látja, hogy engem érdekel, egyből lesz értéke. Volt olyan is, hogy valaki ki akart dobni egy asztalt. Amikor engem érdekelt, kérdezte a tulajdonos, hogy milyen asztal. Elmondtam neki, hogy egy ónémet, hatszemélyes bútordarab. Akkor aztán mégsem adta el. De olyan is volt, hogy elmentem egy motorért Veszprém megyébe. Kérdeztem, hogy miért adják el. Azt válaszolták, hogy ennivalóra kell. Több pénzt adtam végül nekik érte.

Felmerül a kérdés, hogy mit szól a család ehhez a hobbihoz. Egyáltalán kedvtelésnek lehet még hívni ezt?

– A mai napig annak tartom. Viszont olyan kedves hobbi, amit nehéz abbahagyni. Van, hogy éjszaka eszembe jut valami, reggel lejegyzetelem, és elkészítem. A család eleinte feltette a kérdést, hogy miért kell ez a sok kacat. Aztán belenyugodtak. Két lányom külföldön él, a fiam pedig Szombathelyen. Amikor meglátogatnak, azért látom rajtuk, megállapítják, hogy nem lett kevesebb a „lom” a kertben.

Minden restaurált tárgyat persze nem tart meg. Ezeket eladja, majd a befolyt pénzt visszaforgatja. Ahogy mondja, egyre nehezebb régi tárgyakat találni, illetve egyre többet kérnek értük. Szinte az egész országból keresik a vevők, de még Ausztriából is vannak visszatérő vásárlói. Sőt, két Dutra traktort Manchesterbe vittek ki.

– Az interneten láttak egy videót egy általam felújított Dutráról. Megkerestek, mivel a család Magyarországról származik, és a szülők sokat meséltek erről a típusról, és gondolták, vennének kettőt. Úgyhogy szereztem két Dutrát, felújítottam, és vitték Angliába.

A garázsban a falon lóg egy tábla: „Rendőrség körzeti megbízott”, ezzel vissza is térünk a hivatáshoz.

régi

– Ezt akkor kaptam, amikor nyugdíjba mentem. Utána egyébként az épületet lebontották. 2009-ben az első év körzeti megbízottja címet én kaptam. Az enyém az 1-es számú aranygyűrű. Fegyveres biztonsági őrként is vannak emlékezetes eseteim. Az egyik az, amikor a Lenti Rendőrkapitányságra bejött egy férfi érdeklődni. Én meg felismertem benne egy nemzetközi körözöttet. A másik, hogy valaki megérkezett a kapitányságra, és borítékban átadta az idézést, de feltűnt, hogy növényi maradék is volt benne, kiderült, hogy marihuána.

Aztán még elmondja, hogy van egy lakóautója is, a családdal azzal szoktak elmenni nyaralni. Ilyenkor ő főz, mert főzni is szeret. A nyár emellett a régiségek begyűjtéséről is szól, aztán ősztől kezdődik a felújítás, hogy tavaszra kiürüljön a kert, és kezdődjön az újabb „vadászat” a régiségekre.

MÁTYÁSI GYÖRGY

FOTÓ: SZABÓ GABRIELLA, HORVÁTH JÁNOS

régi

 

<< Vissza az előző oldalra