Rendőrautón landolt az ámokfutó

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Zsaru Magazin

A fegyveres elkövető mellett egy rendőr is megsérült abban az Ohio állambeli, közúti balesetben, amelyet szándékosan okozott egy kisteherautó vezetője. A két és fél tonnás pick-up az ütközés következtében rázuhant a szolgálati járműre.

Január 9-én délelőtt egy gázoláshoz érkezett a Dayton nyugati külterületén illetékes trotwoodi rendőrség szolgálati autója a Voyager Village lakókocsiparkhoz. Alig derült ki, hogy egy fehér furgont vezető férfi szándékosan sodort el egy ott lakó nőt, a kérdéses pick-up elhajtott mellettük, és eközben a benne ülő férfi puskát fogott a zsarukra, de ekkor még nem lőtt. Üldözőbe vették, és arról is intézkedtek, kollegáik zárják le a 35-ös országút néhány mellékútját, hogy a száguldó és a szemközti sávba is áthajtó kisteherautós ne tudjon nagyobb bajt okozni.

A Montgomery megyei seriffhivatal szolgálati járművei is bekapcsolódtak az intézkedésbe, és ahogy a zsaruk próbálták megelőzni, a férfi tüzet nyitott rájuk, illetve járműveikre. A következő kereszteződésben szándékosan nekihajtott a forgalmat visszatartó szolgálati autónak, méghozzá olyan lendülettel, hogy a tetején landolt. Abban akkor nem tartózkodtak rendőrök, de az okozott balesetben egy másik járőrkocsi is érintett volt, amelyben viszont egy zsaru megsérült. Az intézkedő rendőrök rögtön tüzet nyitottak a pick-up vezetőfülkéjére, és megsebesítették a lövöldöző balesetokozót, aki kórházba került.

„Egyetlen vétlen személy és rendőr sem szenvedett lőtt sérülést a bűncselekmény és az intézkedés során – közölte Erik Wilson trotwoodi rendőrfőnök. Hozzátette, a balesetben megsérült rendőr és a kollégái által meglőtt elkövető is stabil állapotban van, akárcsak az a nő, akit a férfi szándékosan sodort el a kisteherautóval, de részleteket nem osztott meg a nyilvánossággal. Sajtóhírek alapján kapcsolaton belüli erőszak állhat a gázolás és az ámokfutás hátterében. Az elgázolt nő az elkövető hozzátartozója, de nem a házastársa.

A baleset videófelvétele itt tekinthető meg: https://youtube.com/shorts/Csdh2Izwnic?feature=shared

SZ. Z. J.

FOTÓ: TROTWOODI RENDŐRSÉG, INTERNET

<< Vissza az előző oldalra