Saját csapdájába sétált

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Zsaru Magazin

Zsaruk álltak ki egy bántalmazott, megalázott és életveszélyesen megfenyegetett nő mellett, akit a volt férje a válás kimondása után is zaklatott.

A sokszorosan bántalmazó, emberi mivoltából kifordult férfit őrizetbe vették.

A válás kimondása sokszor csak a megromlott házasság hivatalos végét jelenti, de az abban átélt gyötrelmek egy tollvonással nem szűnnek meg.

– A bejelentést tevő elvált asszony elmondta, hogy egykori férje házasságuk felbontása után több ízben megtámadta – ismertette Ficsor Karolina őrnagy, az V. Kerületi Rendőrkapitányság bűnügyi osztályvezetője. – Az exférj gyakorlatilag az agresszió minden létező formáját megvalósította: a megalázás, a fenyegetés és a pszichés ellehetetlenítés mellett a sértett több, komoly sérüléseket okozó testi bántalmazást is elszenvedett.

A nyomozók megállapították, hogy a Pesti Központi Kerületi Bíróság által többszörösen elrendelt, megelőző távoltartásról szóló végzésekben meghatározottakat megszegve a volt férj számtalanszor megjelent korábbi neje belvárosi, Balassi Bálint utcai lakóhelyénél. A kaputelefonon keresztül, pocskondiázó szavak kíséretében rendszeresen azzal fenyegette meg az asszonyt, hogy megöli, ha nem költözik ki a lakásból. Ha a nő nem tartózkodott otthon, az sem jelentett számára nyugalmat. A fővárosi T. Miklós (52) ilyenkor mobiltelefonon hívta hasonlóan durva közlésekkel, trágár becsmérléssel, esetenként az ölés módozatát is említve. Többször közölte volt feleségével, hogy késsel fogja az életét kioltani. Az ősz folyamán többször meg is jelent a háznál, gyakorlatilag vadászott a sértettre. A nő felbukkanása esetén szidalmazások közepette rángatta, lökdöste, rugdosta őt. Ütötte a fejét, a nyakszirtjét megragadva fenyegette, illetve a sértett elmondása szerint szeptember 3-án bordáira mért rúgásokkal és karjának kicsavarásával olyan mértékben bántalmazta, hogy látható nyoma maradt.

– A november 19-én történtek után az asszony helyzete végképp kritikusra fordult – folytatta az őrnagy. – Aznap a liftből háttal szállt ki, amikor az emeleten a lesben álló T. Miklós hátulról elkapta nyakát, majd a másik kezében tartott kést az asszony arca és nyaka előtt húzogatta. A félelemkeltés után ténylegesen is megvágta volt feleségét, azonban a nő nyakát a kabátgallérja javarészt megvédte a pengétől. Így a torkán egy sérülést okozott a kés, azonban az arcán több felületi seb keletkezett. Amikor a nőnek sikerült kiszabadítania magát a szorításból, a férfi a mellkasa irányába már szúró mozdulatokat tett, döféseit szerencsére a nő kabátja felfogta. T. Miklós ekkor a kabátja zsebénél fogva a lépcsőhöz vágta, majd a fekvő nő jobb fülét, száját, jobb kezének gyűrűsujját és jobb lapockáját is megvágta, illetve megszúrta. A tragédia bekövetkeztét a sértett kiáltásaira előbukkanó szomszédok akadályozták meg, láttukra a férfi elmenekült a helyszínről.

Azt gondolnánk, hogy a volt feleségét kis híján kivégző férfi lelepleződése után a világ másik végére bujdokolt, ez azonban csak részben igaz. T. Miklós elhagyta otthonát, és ismert előfordulási helyein sem mutatkozott, ezért vele szemben a hatóság elfogatóparancs kiadásáról határozott.

A férfi azonban embertelen cselekményeit összeegyeztethetőnek tarthatta az apaság intézményével. Lappangása helyéről felvette a kapcsolatot a gyerekeivel telefonon, és személyes találkozóra hívta őket november 21-ére reggel. Megfelelő felkészülés után a kerületi zsaruk, tudomást szerezve a randevúról, a Budapesti Rend­őr-főkapitányság bűnügyi bevetési osztályának és célkörözési csoportjának tagjaival kiegészülve kéttucatnyian rejtőzködtek el a találkozó környékén. Az ott megjelenő, rájuk nem, de a volt felesége felbukkanására számító T. Miklóst földre vitték, és megbilincselték. A férfi hangoztatott békülékeny közeledését zárójelbe tette a zsebében kinyitva talált bicska, amit a zsaruk lefoglaltak.

A férfit előállították az V. Kerületi Rendőrkapitányságra, ellene zaklatás bűntettének megalapozott gyanúja miatt indítottak eljárást. A bíróság november 23-án elrendelte a letartóztatását.


SZILÁGYI ATTILA
FOTÓ: BÉRES MÁRTON, RENDŐRSÉG

<< Vissza az előző oldalra