Sikerek Prágában

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Zsaru Magazin

Két sportág rendőr sportolói is eleget tettek a Cseh Rendőr Sportszövetség meghívásának áprilisban.

Mind az apró, pattogó, mind a nagyobb, tojás alakú labdával játszott sportágak képviselői érmekkel, értékes helyezésekkel értek haza Prágából.

A rendőr asztalitenisz-válogatott Varga Péter dandártábornoknak, a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság vezetőjének csapatvezetésével vett részt a tornán, amelyen a magyaroknak a házigazda csehek mellett dán, osztrák és norvég játékosok ellen kellett asztalhoz állniuk. A nők egyéni versenyében Balogh Klaudia őrmester, az Orosházi Rendőrkapitányság járőre az összes mérkőzését megnyerve aranyérmet szerzett, Végh Katalin főtörzsőrmester, a Repülőtéri Rendőr Igazgatóság járőre a negyedik helyen végzett. Párosuk a csapatversenyben az első helyezett lett. A férfi egyesek versenyében Göndös Gábor százados, a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság kiemelt főnyomozója bronzérmet szerzett. Az egyéni harmadik a férfiak csapatversenyében sem maradt érem nélkül: Tóth Sándor őrnaggyal, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság kiemelt főnyomozójával, Poór Tibor főtörzsőrmesterrel, a XIV. Kerületi Rendőrkapitányság körzeti megbízottjával, valamint Korály Tibor törzsőrmesterrel, a Készenléti Rendőrség járőrvezetőjével a dobogó második fokára állhatott fel. A vegyes párosok versenyében a Göndös–Balogh-duó a második, a Poór–Végh-páros a harmadik helyen végzett.

A rendészeti rögbiválogatott
A rendészeti rögbiválogatott

A rendőrökből, büntetés-végrehajtási dolgozókból, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal rendészeti területének és a katasztrófavédelem munkatársaiból álló, egy rendőrtanulót is magába foglaló rögbiválogatott veretlenül, tornagyőztesként tért haza Prágából. Győzelmük értékét fokozza, hogy a rendkívül fiatal, mindössze 2017 novemberében megalakult csapat a nemzeti válogatottak világranglistáján a 65 hellyel előkelőbb pozíciót elfoglaló Franciaország és a 45 hellyel előbb álló Csehország rendészeti együttesét is legyőzte. A magyarok a címvédő brnói csapat felett ráadásul kétszer is diadalmaskodtak: először a 2×7 perces körmérkőzések során, másodjára a 2×10 percig tartó döntőben is. A csapat felkészülését Debreczeny Dénes alezredes, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság kiemelt fővizsgálója, a Magyar Rögbi Szövetség technikai igazgatója segítette, a delegáció vezetője Hortobágyi Gábor alezredes, a Rendőrségi Oktatási és Kiképző Központ Rendészeti Szervek Kiképző Központjának sportszervezési és fizikai alkalmasság vizsgáló osztályvezető-helyettese volt.

Az aranyérmes csapat rendőr tagjai: Báló Krisztián őrmester (Csongrád MRFK), Németh Máté törzsőrmester (Bács-Kiskun MRFK), Csiernik János törzsőrmester (Bács-Kiskun MRFK), Számfira Zoltán törzsőrmester (Csongrád MRFK), Dobó Marco őrmester (BRFK), Beke Gábor törzsőrmester (Bács-Kiskun MRFK), Orovecz Csaba őrmester (BRFK), Báló Norbert (Szegedi Rendészeti Szakgimnázium).  


KUTLÁN EDINA
FOTÓ: RENDŐRSÉG

<< Vissza az előző oldalra