Száguldás és biztonság

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Zsaru Magazin

Idén is Mogyoródon kapcsolódott egybe két, látszólag távoli fogalom: száguldás és biztonság. Overálos és egyenruhás profik tették a dolgukat, ki a pályán, ki a pálya környékén.

Többszörös világbajnok pilóták és pályakezdő őrmesterek tevékenysége egy ponton metszette egymást: az autósportért rajongó nézősereg biztonságos szórakozásának garantálása.

A Forma 1 33. Magyar Nagydíján minden korábbinál magasabb nézőszámot regisztráltak. A forró aszfaltcsíkon rohanó versenyzőknek gyakorlatilag mindegy mennyien ülnek a lelátókon, a rendezvény biztonságáért felelős zsaruk is megbirkóztak az extra méretű tömeggel.

– Egynegyeddel többen látogattak ki a Hungaroringre, mint a korábbi években. Ötezer új ülőhelyet alakítottak ki, emellett megteltek az állóhelyek, és kívülről, a pálya közvetlen közeléből is rengetegen figyelték a viadalt – mondta el Fekete Csaba dandártábornok, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság (PMRFK) rendészeti főkapitány-helyettese, biztosításparancsnok – Az edzésekre 40-50 ezer néző volt kíváncsi, a vasárnapi versenyt körülbelül 120 ezren nézték meg a helyszínen. A csütörtöktől vasárnapig tartó biztosítási folyamatban érezhető volt a folyamatosan növekvő terhelés. Bár már a hagyományos, csütörtöki boxutca-látogatás is sűrűre sikerült, sokan csak pénteken, munkaidő után indultak ki, mások szigorúan hétvégi programként tekintettek a futamra, ők szombaton érkeztek, a legtöbben természetesen vasárnap jöttek. A korábbi évek tapasztalatait hasznosítva, már hónapokkal korábban megkezdtük a munka szervezését, a már bevált protokollt követve. Pest megyei kapitányságok állománya, a PMRFK bűnügyi egységei, a mélységi ellenőrzési és közterületi támogató osztály egyenruhásai alkották idén is a felvonultatott erő gerincét, hozzájuk csatlakozott a Készenléti Rendőrség (KR) megerősítő állománya. A rendőrség alapvető feladata a rendezvény külső biztosítása: bűnügyi és rendészeti szempontból a pálya közvetlen környezeténél adtunk szolgálatokat, a közlekedési kollégák az idevezető utakon is feladatokat láttak el.

A mamutrendezvényt korszerű technika felügyelte. Mint az érzőidegek a szervezetben, úgy fonták át a rendezvény területét a kamerák, több frekvencián folyamatos rádiókapcsolat biztosította az összeköttetést az egységek között.

– Saját kamerákat is kihelyeztünk a forgalmasabb pontokra, a civil biztonsági szolgálat kameráinak képeit is láttuk, föntről a KR egy helikopteres egysége közvetítette az aktuális történéseket – mutatta a monitorokat Tóth Csaba ezredes, biztosítási parancsnokhelyettes, és Tucsányi István alezredes, külső biztosításparancsnok. – A vezetési pontra beadott légi felvételek alapján reagálni tudtunk a kialakult forgalmi helyzetekre. A főváros, illetve a pálya felé megnövekvő forgalom függvényében egyirányúsítottunk, vagy zártunk le, nyitottunk meg útszakaszokat. Folyamatos kapcsolatban álltunk a verseny irányítóival, ők a melléjük delegált kolléganőnk, Ménkű Szilvia alezredes útján adtak tájékoztatást fontosabb döntéseikről, mi ugyanígy jeleztük a tudomásunkra jutott információkat.

Egy példa a „benti” és „kinti” történések összefüggésére: szombaton a délelőtti forróság után dél­után szeszélyes, változékony időjárás telepedett a pálya légterébe. Az időmérő edzés közben villámlást észleltek, azonnal felmerült az edzés leállítása. A versenybírók kivártak, de közben értesítették a rendőri vezetési pontot, ahol beindult a hatósági gépezet: motorosok készenlétbe! Ha leintik az edzést, a versenyzők a tervezett idő előtt hagyják el a pályát, a Hungaroring zsúfolásig telt környékéről motoros felvezetéssel távoznak. Az ed­zést végül megtartották, a motorosok azonban így sem maradtak feladat nélkül.

– A pálya szűkebb-tágabb környékét ellenőriztük, közlekedési kihágásokra koncentrálva. A verseny négy napján ideiglenes forgalmirend-változások léptek életbe: VIP-sáv kijelölése az útburkolatra erősített műanyag „papucsokkal”, felhajtóknál a biztonságos becsatlakozás érdekében, a tempó felvételéhez elegendő hosszúságú gyorsítósávok kialakítása. A szokásostól eltérő ha­ladás sem adhat indokot a szabályok megszegésére, közlekedőtársaikra veszélyt jelentően manőverező, gyorshajtó autósokat szűrtünk ki – mondta el Vass Tamás alezredes, az M3-as autópálya-alosztály vezetője. – Négy munkatársam az M3-as autópálya Ring pihenőhelyénél kialakított lehajtónál állt készenlétben, hatan a külső utakon járőröztek. Ahogyan évek óta, munkánkat ezúttal is segítették külföldi kollégáink: Ausztriából négy, Szlovákiából és Lengyelországból két-két motoros érkezett, a nemzetközi palettához Románia három gyalogos járőrrel csatlakozott.

A Forma 1-ben sok múlik a gumistratégián; elsőség, helyezés dőlhet el azon, ki, mikor, milyen tapadású abroncsot használ a versenyen. Kerekekkel történő variációt a zsaruk is bemutattak, igaz, ők kettőben gondolkodva. Míg a motorok jól bejáratott eszközei a biztosításnak, idén új hatósági kerék-koncepció is bemutatkozott. Kerékpár, de nem egymás mögött, hanem párhuzamosan szerelt abroncsokkal: a KR két egyenruhása apró villanyaggregátos járgányokkal, hivatalos nevükön elektromosan hajtott önegyensúlyozó eszközökkel suhant a tribünök tövében.

– Az egyszemélyes jármű már bizonyította létjogosultságát a Várban és a Margit-szigeten. Környezetbarát, csendes, leküzdi a kisebb terepakadályokat. Jó hasznát vesszük a többórás járőrszolgálatban, magasabb kilátást, a tömeg fölötti áttekintést ad – mondták el a benzines négykerekűek nagydíján a villanyos kétkerekűeket irányító őrmesterek, Sajó Balázs járőrvezető és Maglódi Máté járőr.

Az esti órákra hat kutyás rendőr is megérkezett. A szolgálati ebek látványa nyelvi akadályokon átívelő, egyezményes kód a nemzetközi nézőseregnek: rend van, a magyar zsaruk komolyan veszik a futam biztonságát. A jól látható egységek mellett minden eshetőségre készen a PMRFK civil ruhás nyomozókat is felvonultatott, akik a tömegben, és a nézők táborhelyeinek közelében figyeltek az esetleges alkalmi normaszegőkre.

– A kis helyre összetömörülő, vagy csoportosan közlekedő közönség elsősorban a zsebtolvajlásnak kedvez, igyekszünk kiszűrni, vagy forró nyomon elfogni az efféle cselekmények elkövetőit – mondta el Bodnár Zsolt alezredes, a biztosítás bűnügyi parancsnoka. – Többnyelvű bűnmegelőzési anyagokat osztottunk szét, amiben öngondoskodásra figyelmeztetjük a látogatókat. Időről időre megjelenünk a kempingeknél, a parkolóknál, mivel a rendezvény jellege miatt a korábbi években előfordult gépkocsi-feltörés, autólopás és sátorból lopás is. Munkánk nem csupán Mogyoródra összpontosít: fokozott figyelmet fordítunk a Stadionoktól induló, a pályához célirányosan közlekedő buszjáratok mindkét végállomására is. A megnövekedett látogatószám ellenére a vigalmi negyed érezhetően visszafogottabb kapacitással működött. Tapasztalatunk szerint megnőtt azoknak az aránya, akik éjszakára nem maradnak kint a pálya környékén, inkább budapesti szálláshelyükről taxiznak ki naponta az edzések és a futam idejére.

A magyar nagydíj vasárnap délután hozott izgalmakat, de nem a rendőri biztosításban részt vevőknek. A Hungaroringre kilátogatók egy kulturált program élményével a tarsolyukban távozhattak Mogyoródról, a rend stabil pont volt a száguldásban.

Szilágyi Attila

Fotó: Fülöp Máté

<< Vissza az előző oldalra