Szakítás késeléssel

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Zsaru Magazin

A tiszafüredi T. Gábor (34) tizenegyszer szúrt meg egy férjezett asszonyt, mert az nem őt választotta. A zsaruk negyedórán belül elfogták.

Beleszeretett az egyik tiszafüredi italmérés pultosába T. Gábor, az sem zavarta, hogy a 25 éves, háromgyermekes nő házasságban él. Udvarolni kezdett neki, vállalta volna, hogy gondoskodik róla és gyerekeiről, ám az asszony a titkos viszonynál nem akart többet. A kertek alatt jártak a lopott randevúkra, nehogy a férj meglássa őket. Sokat veszekedtek, mert T. Gábor normális kapcsolatot szeretett volna.

 

– A tanúvallomások szerint másfél évig voltak szeretők, majd február elején az asszony szakított T. Gáborral – mondja Szabó László alezredes, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság kiemelt főnyomozója. – A férfi nehezen viselte az elválást, február 13-án öngyilkossági szándékkal száz altatótablettát vett be. Kórházba szállították, kimosták a gyomrát, és egy napig megfigyelésre bent tartották a karcagi kórház pszichiátriai osztályán.

 

T. Gábor február 21-én úgy gondolta, tesz még egy kísérletet a kapcsolat helyreállítására. Este nyolckor megvárta a nőt a munkahelye előtt, követte, sírt, rimánkodott neki. A nő, hogy végleg leszerelje, azt mondta neki, már új barátja van a férje mellett.

 

 


Szabó László alezredes: T. Gábor beismerte a bűncselekményt

 

– T. Gábor bevallotta: iszonyatos dühroham kapta el, elővett egy nyolc centiméteres pengéjű bicskát, és hátulról többször megszúrta a nőt – folytatta Szabó alezredes. – Négy szúrás a fejet, hét a mellkast és a lapocka környékét érte, egy megsértette a májat, egy pedig a tüdőt.

 

A nő összeesett, a férfi a nyomozás adatai szerint távozóban még bele is rúgott. Hazaérve névtelenül egy szúrt sebtől vérző nőhöz hívta a mentőket. A rohammentő akkor már úton volt, mert korábban egy autós és a sértett is hívta a 112-t. A nőt életveszélyes sérülésekkel vitték kórházba, az azonnali műtét mentette meg az életét. A mentőautóban még el tudta mondani, mi történt, így a késelés után 15 perccel a tiszafüredi zsaruk a lakásában elfogták T. Gábort. Kezéről már lemosta a vért, a kést útközben eldobta. Kihallgatásán beismerte a bűncselekmény elkövetését. Azt mondta, elborult az agya, ölni akart: ha a nő nem lehet az övé, ne legyen másé sem! A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság emberölés bűntette kísérletének megalapozott gyanúja miatt indított ellene eljárást, a bíróság február 23-án elrendelte előzetes letartóztatását.  D. O. FOTÓ: ANDRÉ ILDIKÓ, J.-N.-SZ. MRFK

<< Vissza az előző oldalra