Szemfüles borsodi főnyomozó

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Zsaru Magazin

Magyar Dávid hadnagy, a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság gazdaságvédelmi osztályának kiemelt főnyomozója a pihenőnapja estéjén szúrt ki egy edelényi tolvajt, akiről pár nappal korábban kapta meg egy családi ház éjjellátó kamerájának felvételét. Ennyi elég volt neki.

A nyomozó a szabadidejében is nyomozó.

– Edelény belvárosában autóztam, egyik jó barátomhoz mentem, és hirtelen olyan érzésem támadt, hogy a férfi, aki az út jobb oldalán, a járdán jön velem szembe, valahonnan ismerős. De nem is ő maga, hanem a mozgása – idézte fel az október 13-ai este váratlan eseményét a főnyomozó. – Már besötétedett, és nem volt valami erős a közvilágítás, ezért jobban szemügyre akartam venni. Miután elhaladtam mellette, lassítottam, megfordultam, és ahogy a kocsim fényszórói hátulról megvilágították, rögtön kiszúrtam a tarkója fölötti, hajhiányos foltot, és abban a pillanatban beugrott, hol láttam. Azon a videófelvételen, amelyet edelényi bűnügyes kollegák pár nappal azelőtt küldtek át nekem, illetve abba a zárt csoportba, amelynek magam is tagja vagyok.

A fekete-fehér felvételt egy edelényi családi ház verandáján lévő infravörös biztonsági kamera készítette. Azt látni rajta, hogy egy férfi odalép a bejárati ajtóhoz, ráfog annak kilincsére, és amikor azzal szembesül, hogy nincs bezárva, óvatosan belép az ingatlanba. Két hét leforgása alatt háromszor surrant be az idős házaspár otthonába, és 2,1 millió forintot zsákmányolt.

– Korábban az Edelényi Rendőrkapitányság állományában szolgáltam, ezért felhívtam a bűnügyi osztályvezetőt, hogy küldjön oda járőröket, és amikor elmondta, kik vannak szolgálatban, őket hívtam, mert őket is ismertem. Közben leparkoltam, és gyalog követtem a férfit, aki bement egy éjjel-nappali boltba, majd megindult Sajószentpéter felé – folytatta a krimibe illő történetet. – Ezalatt folyamatos telefonkapcsolatban voltam a felénk tartó járőrökkel, hogy tudják, merre jár az elkövető. Hamar meg is érkeztek. Lefékeztek a férfi mellett, kiugráltak a szolgálati autóból, és mire elfogták, én is odaértem.

K. Péter (39) mindent beismert.

magyar
Magyar Dávid hadnagy

– Még azt is bevallotta a helyszínen, hogy kb. 800 ezer forint van még a zsákmányolt pénzből a lakásában elrejtve, amit később meg is mutatott az edelényi nyomozóknak. A kutatás során 840 ezer forintot foglaltak le az ingatlanban – tette hozzá Magyar Dávid, aki ezután értesült a döbbenetes történet részleteiről. – Az infrás kamera felvétele alapján az idős házaspár nem ismerte fel a férfit, pedig korábban többször is végzett náluk kerti munkát. A nőt régebbről ismerte, neki köszönhette, hogy időről időre áthívták ásni, gallyazni vagy fát hordani. Legutóbb októberben tartottak igényt a szolgálataira, és ahogy a konyhában ült a fizetségre várva, hallotta, ahogy a mamika bemegy a szobába, és ott kinyit egy nyikorgó szekrényajtót. Ekkor csak az ingatlan bejárati ajtajának pótkulcsát vitte magával, de amikor először átugrott a kerítésükön éjjel 1 körül, nem használta, mert elmondása szerint az ajtó nyitva volt. Akkor a szekrényben lévő pénzből 100 ezer forintot vitt magával, a következő alkalommal viszont már 1 milliót, ekkor a pótkulcsot használta a bejutáshoz, akárcsak egy héttel később, amikor visszatért a maradék millióért. Utólag azt lehet mondani, szerencse, hogy a három besurranás során egyszer sem lepték meg a háziak, mert egy ilyen összetalálkozás csúnyán is végződhetett volna.

K. Pétert lopással gyanúsítják, szabadlábon védekezhet. Magyar Dávid hadnagy pályafutása során ez volt az első alkalom, hogy felismert az utcán egy keresett tolvajt, de a körülményekből ítélve bizonyára nem az utolsó. Csak vérbeli zsaru képes ilyen bravúrra.

SZ. Z. J.

FOTÓ: RENDŐRSÉG

<< Vissza az előző oldalra