Szikszói mentőakció

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Zsaru Magazin

Április utolsó éjszakáján Szikszó központjában kigyulladt egy földszintes családi ház födémszerkezete, és a szemfüles bejelentő révén erről gyorsan értesült a tevékenységirányító. Két encsi járőr a közelben tartózkodott, és perceken belül oda is ért. A történet további része elképesztő, de nem meglepő.

Traumatikus élmény elszenvedése közben olyan erős lehet a rohamszerű, szorongásos zavar, hogy a szubjektív stresszválasztól nemcsak szellemileg blokkol le az ember, hanem valóságosan is befeszül. Az a 78 éves nő is ilyesmit tapasztalhatott, akinek éjjel 11 körül azzal kellett szembesülnie, hogy kigyulladt és füstben áll a lakása, mégsem volt képes arra, hogy pár métert megtéve kimeneküljön a szabadba. Szerencsére, közel volt a segítség.

– Ahogy bekanyarodtunk a Pázmány Péter tér felé, a közvilágítás fényében már láttuk a sűrű, sötét füstöt, ami a földszintes ház cserepes tetőjének résein áramlott kifelé, főleg a kémény melletti részen – idézte fel Zaveczki Bence őrmester, az Encsi Rendőrkapitányság járőre, aki társával, Tóth Attila őrmesterrel a kb. három kilométerre lévő Alsóvadásziban pár perccel azelőtt fejezett be egy garázdaság miatti intézkedést. – Ahogy leparkoltunk a füstölő háznál, egy környékbeli azzal fogadott, hogy siessünk, mert a néni biztosan bent van az ingatlanban. Szerencsére nemcsak a kerítés kapuja volt nyitva, hanem az utcafrontos, ikerházi lakás bejárati ajtaja sem volt zárva. Óvatosan nyitottuk ki, nehogy a huzattal a tüzet tápláljuk, és azt láttuk, hogy egy idős nő áll a fentről lefelé terjengő füstben az előszobában, tőlünk nem messze, miközben a tetőteres nagyszoba födémje részlegesen már lángol, és darabokban hullik is lefelé.

Tóth Attila és Zaveczki Bence őrmesterek
Tóth Attila és Zaveczki Bence őrmesterek

A zsaruk nem mentek be rögtön a házrészbe.

– Hangosan ráköszöntünk a nőre, és felszólítottuk, hogy induljon meg kifelé, de nem mozdult, és azt kezdte magyarázni, hogy nem akar kijönni, mert bent vannak a személyes dolgai. A hangján is hallani lehetett, hogy teljesen ledöbbent – vette át a szót Tóth Attila őrmester, az Encsi Rendőrkapitányság járőre. – Mindketten jól láttuk, hogy bármelyik pillanatban bezuhanhatnak a gerendák, és velük a teljes födém, ezért gondolkodás nélkül odaléptünk hozzá, két oldalról megragadtuk a karjait, és kihoztuk. Szerencsére nem tiltakozott. Beültettük a szolgálati autóba, és nem sokkal később ott voltak a tűzoltók.

Ekkor már kívülről is látszódtak a lángok.

– Jól lehetett látni, hogy a szomszéddal közös kéménynél kapott lángra a tető, és félő volt, hogy a lángok átterjednek az ikerház másik felére, ezért odasiettünk – folytatta Zaveczki Bence. – Rögtön azt kérdeztük az ott lakó férfitól, hogy tart-e az ingatlanban gázpalackot vagy fokozottan tűzveszélyes anyagot, és miután azt mondta, hogy a konyhában van gázpalack, ezt a gáztűzhellyel együtt kihoztuk. Nem bajlódtunk a szétszereléssel; ilyesmire nem volt idő. Közben azt is megtudtuk, és láttuk is, hogy ebben a házrészben fával fűtenek, és hogy a közös kéményt csak erről az oldalról használják. Az idős nő házrészében gázkazán volt a fűtőberendezés.

A tűzvizsgáló megállapította, hogy a kéményből kicsúszott egy tégla a nő házrészének tetőterében, és az ebből kicsapó parázs szikrái gyújtották meg a födém faszerkezetét. A nőnek nem esett baja, mármint az ijedtségen túl, de az anyagi kár jelentős. A konyhája teljesen kiégett, házrészének tetőszerkezete pedig részlegesen. A hozzátartozói így is hálásak voltak, hogy a rendőrök ilyen gyorsan intézkedtek.

Tóth Attilának ez volt az első életmentése, de Zaveczki Bence már katasztrófa elhárításában is közreműködött.

–  Encs autópálya felőli határából jól rá lehet a feljebb fekvő Abaújdevecserrre, és amikor 2021 februárjában egy hajnali szolgálat során arra kanyarodtunk a kollégámmal, arra lettünk figyelmesek, hogy a település belsejében vörösen izzik az ég alja, és a sötétben füstöt is láttunk gomolyogni – mesélte az őrmester. – Ahogy közelebb értünk, azt láttuk, hogy lángol az egyik családi ház melléképülete. Rögtön értesítettük a tűzoltókat, majd leparkoltunk, hangjelzést adtunk, kiszálltunk, kopogtattunk, és ott is azt kérdeztük, van-e gázpalack és fokozottan tűzveszélyes anyag. Egy férfi nyitott ajtót, és azt mondta, hogy több gázpalackot is abban az épületben tárol, meg száz liter gázolajat, amiről azonnal tájékoztattuk a katasztrófavédőket. Szerencsére gyorsan ott voltak, és mindent eloltottak. Csak utána fogtuk fel, milyen borzalmas katasztrófa történhetett volna, ha ott és akkor azt a tüzet nem vesszük észre.

SZ. Z. J.

FOTÓ: FRANCZ ILONA

<< Vissza az előző oldalra