Tanpálya fiatal felnőttkorban

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Zsaru Magazin

Idén 25 éves a Hungaroringen található Groupama Tanpálya, amelynek rendezvényein évente több mint tízezer járművezető vesz részt. Ebből az alkalomból december 13-án rövid ünnepség keretében elismerést adtak át többek között az Országos Rendőr-főkapitányság Országos Balesetmegelőzési Bizottságának is (ORFK-OBB).

Az ünnepi köszöntők és a kitüntetések, emléklapok átadása mellett jutott idő egy kis beszélgetésre is, amelyen Óberling József ezredes, az ORFK közlekedésrendészeti főosztályvezetője, az ORFK-OBB ügyvezető elnöke, valamint négy autóversenyző, négy Norbert osztotta meg gondolatait a jelenlévőkkel: Michelisz Norbert, Kiss Norbert, Nagy Norbert és Herczig Norbert, legfontosabb eredményeik az írás végén olvashatók.

Gazsi Júlia, a Groupama Tanpálya ügyvezetője elmondta, hogy évente több mint tízezer járművezető vesz részt a tanpálya tréningjein és rendezvényein. Gyulai Zsolt, a Hungaroring Zrt. elnök-vezérigazgatója a versenypályán és környezetében folyó és a tervezett felújításokról szólt néhány szót, kiderült: a tervek között szerepel a tanpálya megújítása is.

– Biztos vagyok abban, hogy az itt lévő négy autóversenyzőnek soha nem jutott eszébe, hogy biztonsági öv használata nélkül vezessen, míg a hétköznapi életben azt látjuk, hogy sok autós megkérdőjelezi ezt – mondta Óberling József ezredes. – A balesetek jelentős része abból adódik, hogy sokan vannak, akik a vezetési tudásukat túl-, a veszélyt pedig alábecsülik. Amíg ez a két dolog nem kerül a helyére, addig mindig lesznek balesetek. Azért jó ez a helyszín, mert itt lehet feszegetni a határokat. Jó lenne, ha a jogosítvány megszerzését egy ilyen tanpálya sikeres teljesítéséhez kötnék.

Michelisz Norbert autóversenyző kiemelte, hogy tíz éve dolgozik a tanpálya csapatával többek között azért is, hogy eljuttassák a fiatalokhoz az üzenetet: a közút nem versenypálya. Hozzátette azt is, fontos, hogy megértsék, ne vállaljanak fölösleges kockázatot, és tanulják meg kezelni az autójukat egy váratlanul kialakuló vészhelyzetben is.

Az eseményen megjelent versenyzők eredményei:

– Michelisz Norbert kétszeres túraautó-világbajnok (2019, 2023);

– Kiss Norbert kamionos ötször nyerte meg az Európa-bajnokságot;

– Nagy Norbert hegyi Európa-bajnok (Gr. 5. kategória, 2023);

– Herczig Norbert négyszeres magyar ralibajnok (2009, 2015, 2016, 2017), 5. lett a European Rally Championshipben (ERC) 2021-ben, több dobogós helyezést ért el versenyeken.

T. Z. – ORFK-OBB

FOTÓ: SZABÓ GABRIELLA

<< Vissza az előző oldalra