Technikusi fogások

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Zsaru Magazin

Újabb 13 bűnügyi technikust képzett ki a Rendőrségi Oktatási és Kiképző Központ azon a három hónapos szaktanfolyamon, amely az utóbbi hetekben ért véget Dunakeszin. A képzés egyik napján a Zsaru fotóriportere is ott lehetett.

A bűnügyi technikus jellemzően a helyszíniszemle-bizottság vezetőjének a munkáját segíti. Feladata, hogy felkutassa, előhívja és rögzítse a helyszínen található, az adott bűncselekménnyel összefüggésbe hozható nyomokat, nyomhordozókat és anyagmaradványokat.

A 12 héten át zajló, bentlakásos szaktanfolyam résztvevői elsajátíthatták a kriminalisztika és a krimináltechnika elméleti és gyakorlati sajátosságait, a kriminalisztikai fényképezést és a videotechnikát, a daktiloszkópia (ujjnyomvizsgálat) módszereit, valamint a traszológiát, a krimináltechnikának egy olyan ágát, amelynél a bűncselekmények felderítése, bizonyítása érdekében tanulmányozzák a nyomkeletkezés törvényszerűségeit. A résztvevők kidolgozták a nyomok felkutatásának, biztosításának, rögzítésének, vizsgálatának, értékelésének eljárásait, és megtanulták a gyakorlatban alkalmazni azokat.

Aznap, amikor a Zsaru fotóriportere is ott volt a képzésen, a technikustanulók több helyszínen gyakoroltak. A feladat a dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűncselekmény helyszínén esedékes bűnügyi technikusi tevékenység elvégzése volt. Lakásban, bankban és kocsmában kriminalisztikai fényképfelvételeket készítettek, az ott talált nyomokat, anyagmaradványokat, tárgyakat kellett rögzíteniük. Több csoportra osztották a résztvevőket, akik a fotózást kifejezetten nehezített körülmények között gyakorolhatták. Olyan helyeken például, ahol a fényviszonyok vagy a tükröződés miatt ez komoly akadályokba ütközött. Jellemző, hogy a technikusok fehér overallja zavaróan tükröződik az üvegben. Így azt a szakmai fogást is meg kellett tanulniuk, amely által a saját tükörképük nem jelenik meg a fényképeken. A gyakorlatok alatt a tanulóknak ujj- és lábnyomot kellett keresniük és rögzíteniük. Mindezt persze úgy, hogy a feladatok elvégzése közben, a mindennapokban szükséges összes adminisztratív elemet – akár a beszámozást vagy a megfelelő dokumentálást – se felejtsék el.

ZS. M.

FOTÓ: SZABÓ GABRIELLA

<< Vissza az előző oldalra